Expo 2020, Dubai, 2021–2022

Szöveg és fotók: Lővei Pál

Az Egyesült Arab Emírségek legismertebb központjában, Dubajban az országrészt Abu-Dzabitól elválasztó határ közelében kijelölt, sivatagos terület szabad kezet adott a vezérterv alkotóinak, az 1955-ben St Louis-ban George F. Hellmuth, Gyo Obata és George Kassabaum által alapított HOK Architects világcégnek. „Az elmék összekapcsolása – a jövő megteremtése” (Connecting Minds, Creating the Future) című kiállítás 2,5 km2-ét tengelyesen szimmetrikus rendben osztották ki. A metrót is fogadó kiállítási központ főbejárati csarnokának tengelyét a hivatalos eseményeknek helyet adó ünnepi térből vezetett, széles sugárút folytatja, betorkollva az expó legmagasabb építményébe, az áttört acélszerkezetű, félgömbnél nagyobb, hatalmas kupolát formázó Al Wasl Plaza-ba, amellyel valamivel távolabb egy vele koncentrikus, a kiállítási központ két vége között futó körút alkot rendszert. A körút a szárazságot jól tűrő Chaf fáról kapta a nevét – a sivatagban élőknek árnyat nyújtó, találkozási helyként is szolgáló növény az Emírségek nemzeti fája. A Plaza-tól induló hat sugárút nemcsak a körút övezte területet osztja körcikkekre, hanem tovább folytatódva, a világkiállítás altémáit térben meghatározó három, mandorla alakú virágszirmot, illetve az ezek közeit kitöltő két parkot is lehatárolja. Így a központi gömb, arab nevének „kapcsolat” jelentésének megfelelően, a belőle induló öt térséggel a kiállítás mondanivalóját logikus és áttekinthető térrendszerré formálja.

A három virágszirom csúcsában helyezték el az altémák kifejtésére szolgáló témapavilonokat. A középtengelyben a „Fenntarthatóság” épületét a Grimshaw Architects, kétoldalt a „Lehetőség” és a „Mobilitás” csarnokait a 2006-ban Joaquin Perez-Goicoechea és Nasser Abulhasan által alapított, Madrid és Kuwait központú AGi Architects, illetve a Foster + Partners tervezték. A két parknak a központi területre eső részét az Emírségek Santiago Calatrava jegyezte nemzeti pavilonja, illetve egy hatalmas, kráterszerű, víz-hang-fény alkotta, bejárható installáció tölti ki – utóbbi a „vizes” feladatokra specializálódott, korábban a Disneynek dolgozó Mark Fuller, Melanie Simon és Alan Robinson által 1983-ban Los Angelesben alapított WET (Water Entertainment Technologies) cég munkája.
A központi pavilonok stáblistája mutatja, hogy a világkiállítás szervezői nem sokat kísérletezt:k, a feladatokat a Dubajban és a korábbi világkiállításokon már bizonyított építészirodákra bízták. Norman Foster cége tervezte 2010-ben Sanghajban és 2015-ben Milánóban az Emírségek látványos pavilonjait. A Nicholas Grimshaw & Partners alkotása volt 1992-ben Sevillában a britek épülete, ugyanott Santiago Calatrava látványos hidat emelt – most Dubajban egyébként Qatar ívelt hajóorra hajazó pavilonjával is őt bízták meg. A WET a korábbi években Dubaj legfényűzőbb épületeihez kapcsolt különleges táncoló szökőkút-együtteseket, és a dél-koreai Expo2012 tóba állított „Nagy O” víz- és fényjátéka is az ő produkciójuk volt. A kiállítási központ és metróállomás aranyló szoborszerkezettel lezárt épületegyüttesét tervező ausztrál Woods Bagot cég fontos épületek alkotójaként már két évtizede tevékenykedik az Emírségekben.

Számomra az utolsó három évtized hasonló – legmagasabb kategóriájú – világkiállításai (Hannover, Sanghaj, Milánó) közül a legtöbb résztvevő mellett is ez volt a legösszefogottabb, és a sevillai mellett a legszebb. Árnyalják azonban a képet a főleg Délkelet-Ázsiából toborzott építőmunkások áldatlan munkakörülményeiről szóló hírek – még azzal együtt is, hogy a kétszázezer közreműködő nevét megörökítették az egyik parkban felállított, Asif Khan tervezte, monumentális szobormű felületén, amelynek oszlopsora felülnézetben a Hold növekvő, majd csökkenő fázisait mutatja.