16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé
2018. május 26. – november 25.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Szegő Hanna, Hartyányi Norbert

Yvonne Farell és Shelley McNamara főkurátorok a „Freespace” szlogennel hirdették meg az idei velencei építészeti biennálé tematikáját, ami többféleképpen is lefordítható, de progresszív tartalma már jó évtizede a levegőben van, szinte már mémként azonosítható. A tér és a szabadság fogalmak morális, politikai és filozófiai „képei” átszövik az Arsenale kiállítási egységeit és néhány nemzeti pavilont.
A fizikai szabadságra az Arsenale tárlat megformálói mindenestre odafigyeltek: a sokféle építész és architektúra „helyei” bármiféle itiner vagy regula nélkül, keresztül-kasul átjárhatók. Talán csak egy egzóta-fából megformált tükörpanoptikum labirintus az egyetlen kivétel: a l’art pour l’art falaiba ütközik és értetlenül áll meg a néző. A látnivalók építészetként, hagyományos (belső)építészeti formákban, kaleidoszkópszerűen beszélnek a kánonok feloldásának koráról, számos ismert alkotó közvetítésével, a csarnok végigjárása többórás, ölemelő akadémiai tanséta. Az Arsenaléba meghívott kiállítók közül a főkurátori üzenetre reagáló építészek közül Rafael Moneót idézem: „Nem elég az építész alkotó szabadságát célul tűzni, a felhasználóknak kell megélni a szabadságot a tér használatakor.”
A nemzeti pavilonok közül a Szabadság híd – Új horizontok a városban c. magyar pavilon nagyonis közérthetően reagál a hívószóra. A Kultúrgorilla (Oravecz Júlia, Göttler Anna és Tornyánszki Éva kurátorok) remek videók és videóinterjúk segítségével beszélnek az alulról jövő, civilek által kezdeményezett, urbanisztikai léptékű városi infrastruktúra-váltásról. A kiállítás a Szabadság híd (beszélő név) 2016-os „elfoglalásáról” szól, közvetve arról, hogy a városi élet minőségi komfortérzetét maguk a polgárok jobban kezelik, mint az elmúlt évtizedek ingatlanfejlesztői, a barna és egyéb színekkel leírható programok gazdái. Közvetlenül pedig a Dunának a Budapest karakterét meghatározó képi himnuszát mesélik el. Egy drónon lovagló városdémon szemszögéből, felülről látjuk a híd és a város szépségét, ahogy eddig sohasem. A hídpálya aszfaltján színesen nőtt pikkelyekről kiderül, hogy a hídfoglalók jógaszőnyegei, szimbolikus tárgyai a három hónapig nem közúti közlekedés szolgáló „slow life” híd- és térhasználatnak.