Kertészeti világkiállítás, Doha

Szöveg és fotók: Lővei Pál

A Dubajban megrendezett Expo 2020 után 2030-ra a szaúdi Rijad nyerte el az ugyancsak a legmagasabb kategóriába tartozó bemutató rendezésének jogát, a kettő között pedig 2023–2024-ben – az Emirátusok-beli programhoz hasonlóan a világjárvány miatt egy évnyi késéssel – a Közel-Kelet első kertészeti szakkiállításának helyszíne lett Katar fővárosa. A „Zöld sivatag, jobb környezet” témának szentelt, 170 hektáros kiállítás egyik sarkában a Wadi Al Sail természetvédelmi terület sivár szürke homoktengere őrzi annak emlékét, hogyan nézett ki az egész környék helyenként még két-három évtizeddel ezelőtt is.
A bemutató három részét a tengertől a szárazföldi városnegyedekbe vezető, soksávos autóutak határolják és választják el, a fölöttük átvezető, széles gyaloghidak azonban szervesen kötik össze a kulturális, a családi és a nemzetközi zónákat. A még az egy évtizeddel ezelőtt is csak kezdeményként létező Al Bidda parknak a városszerkezetbe történő, átgondolt beágyazódását mutatja, hogy három oldalához is olyan – a háttérben hangsúlyosan érvényesülő felhőkarcoló-negyedekkel ellentétben az „iszlám-modern” változataiként értékelhető – középületek kapcsolódnak, mint a Nemzeti Színház és a Kulturális Örökség Hivatala árkádsoros együttese (1982), a sarkain az Arab-félsziget hagyományos erődjeinek hengeres tornyaival ékesített, félelmetes méretű Belügyminisztérium (2016), valamint a hivatalos uralkodói központ, a hófehér Amiri Diwan palota (1989).
Az expo tervezési feladatainak zömét a Dar Al-Handasah (DAR) cég végezte és szervezte. Beletartozott ebbe a park hosszú távra elgondolt infrastrukturális rendezése, a kiállítás után is fennmaradó Expo House és a katari pavilon tervezése, továbbá több később elbontandó, egyedi ország-pavilon, valamint a kiállítók többségének kertjébe állított, eltérő nagyságú és szerkezetű típusterveket követő épületek emelése. Utóbbiak a nagyobb, a résztvevő országoknak egyenpavilonokat biztosító szakvilágkiállítások egyre jobban érvényesülő hatását mutatja a kertészeti expókon, még a szabad térben csak ekkor elviselhető hőmérsékletet biztosító katari „télben” is nap elleni védelmet nyújtva látogatónak és személyzetnek egyaránt. A nemzetközi részleg főútjait tengernyi, dróthálóra fűzött, a szél által lebegtetett, színes textillapocskák alkotta, villódzó tetővel árnyékolták, az egyik bejárat pedig szétterülő zöld növényfallal és mögötte dongaboltozatot formáló, zöld alagúttal fogadta a látogatót.
A rendező ország épülete a félsziget régészeti leletekben is gazdag Ras Abrouq vidékének gombára emlékeztető mészkő sziklaformációira hajazott, és az oldalában felvezetett sétaút az expo egyik kilátópontjában végződött. A modern mezőgazdaságot bemutató részleg közepén fényjátékkal színezett henger állt, emelet-tálcáin hidroponikus – tápoldattal növesztett – növények százaival.
A DAR jegyezte Szaúd-Arábia monumentális bemutatóját is. A kiállítási épületeket és a belső kertet ívelt sorban sűrűn letűzött fémpillérek övezték, amelyek változó magasságukkal az Arab-félsziget közepén fekvő, a „világ pereme” letörésének kilátópontjairól nevezetes Tuwaiq hegyvonulatot kívánta idézni. Valamennyi elem külső oldala egy-egy karcsú képernyő volt, amelyeken egyetlen összefüggő felületté összekapcsolva rövidfilmek futottak, hol az ország zöld lobogóját vagy a Vörös-tenger korallzátonyait, hol a homokdűnék és a modern nagyvárosok képeit pörgetve. A külső parksáv a múlt és a jelen sivatagos tájképét idézte, a belső kert a zölddé alakított, virágzó jövőt mutatta be.
Hollandia szinte bújócskázásra csábító vegetációjú, a levegőből kivont nedvességet használó kertjébe rejtve egy üldögélésre-beszélgetésre szánt, az uralkodó széljárásnak megfelelően telepített és így a természettől hűtött kis „Mondrian-pavilon” állt (Dar Al-Handasah / DAR és Niek Roozen Landscape). Saját tervezésű pavilonnal jelentkezett Olaszország („A jövő kertje”: Lorenzo Tappi, Studio Associato Barbieri). A fehér kerítésfalból kiragyogó, hidropónikus növények és a koncentrikus körök alkotta világítótesteket tartó oszlopok zsebeiből kikandikáló virágok a legkisebb kertrészletig is átgondolt ágyásokkal, medencékkel, szokatlan formálású levélszékekkel nappal és sötétben is sajátos nyugalmat árasztottak. A kitűnő olasz bemutatóval szemben Nagy-Britannia eredetileg ugyancsak látványos, kerítés nélkül minden irányba nyitott, dús kertje – valószínűleg a növényfajok nem megfelelő kiválasztása miatt – az expo vége felé már nem kis részben elbarnult és kiszáradt.
A következő kertészeti világkiállítást Jokohamában rendező és Katarban reklámozó Japán a kertészeti hagyományainak megfelelően különleges bemutatóval jelentkezett. Az árnyékolók rafinált, „fraktális” fényjátéka mintegy nem anyagi szférába emelt minden kültéri elemet, a „körömollóval vágott” fűágyaktól az apró kőhalmokon és kerti bútorokon át a bambuszfonásos technikájú kerítésig.