Kontemplatív terek napjaink templomépítészetében II.

Szöveg: Katona Vilmos

Az alábbi tanulmány alapját képző előadás a 9. Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencián 2015. szeptember 22-én, a FUGA-ban hangzott el. A konferencia mottója a csend volt. A tanulmány első részét az MÉ 2016/1. számában közöltük.
Mediális szerepét feladva, az építészet új formába születik és a megnyílás útjára lép. A hiány apoteózisával szembekerül a fény és a friss levegő iránti szomjúság, az ember erős késztetése, hogy visszatérjen a biztonságot nyújtó természetbe. A tájékozódás létének új alapokat ad, mely túlmutat a távolság csendjén és állandóságán is. Egy ekképp felszínre törő új építészet már nem azonosul a tér heterogén szerkezetével, mert magán viseli az irány letörölhetetlen stigmáját.
Az Egyesült Államokban Richard Hein Szentkereszt kápolnája (Sedona, 1956) tanúskodik erről. Az arizonai vörös kőzetet magabiztosan áttörő, dinamikus tömegű betonépítmény apszisa teljes felületén nyitott. Az épület szokatlan helyzetéből adódó drámai potenciált a mozgalmas tömeg, a perspektivikusan összetartó falak és a ferdén emelkedő tető aknázza ki, melyek ‘metastabil’ egyensúlyát a főhomlokzat sziklába mélyedő, óriási pengefala biztosítja. A kápolna jól artikulált, longitudinális terének logikus meghosszabbítása a homlokzatot lezáró üvegfal és kereszt alakú tartószerkezet együttese. Utóbbi maga is előretolt állást vesz fel az épület többi részéhez képest.
Bár a kápolna kőbe ágyazott tere szorosan fogva tartaná még a szabad képzelőerőt, az ember tekintete nyugvópontját már csak az épületen kívül találja meg; az excentrikus alakzat külső impulzusoktól áthatva derít fényt saját viszonylagosságára. Ugyanez kulturális szempontból is elmondható Tadao Ando ‘vízre épült’ júfutszui templomáról (1988), mivel a jól ismert japán szentély fontos kísérlet a keresztény kultúra befogadására. Egyik legjelentősebb eleme egy, az épületen kívül, de a templom és környezete közös fókuszpontjában felállított kereszt, mely a sintó szent kaput interpretálja. Mint vízre épült torii, a profán és a szakrális világ küszöbét jelzi, míg keresztként a szent jelenlétére utal, határok nélkül. Azonban mindkettőben – ha más nézőpontból is – ég és föld köteléke jut kifejeződésre, s mint ilyen, tiszteletet követel.