A titóizmus építészeti képe

Szöveg: Lovra Éva

A 20. század második felének hivatalos jugoszláv művészete ötvözte a késő modernizmus politika felett álló semlegességét az erős hatalmi ideológiával, amely párosult a jugoszlávizmus és a titóizmus kialakulásával. Tito Sztálinnal való szakítása (1948) egy, a szocreál ellen fellépő kultúrpolitikát eredményezett, a kortárs nyugati elemek beemelésével a háború előtti modern újrafelfedezését sajátos, anyaghasználatában fejlődő, építészeti nyelvében variábilis módon. Hogy 1948-at vagy az 1950-es, az építészet esztétikai felfogását megváltoztató dubrovniki konferenciát, esetleg 1956-ot, Hruscsov beszédét tekintjük-e a szocialista modernizmus kezdetének, az vitatható, de már akkor az állam hivatalos stílusának tekintették, amikor még sem a pontos jellege, sem az ideológiája nem alakult ki.

A szocialista modernizmus gyökerei

Az Európa nyugati részén már jelentős múltra és hagyományokra visszatekintő modern törekvések némi késéssel jelentkeztek Szerbiában (Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, 1918–1929; Jugoszláv Királyság, 1929–1941), abban a periódusban, amikor már a kontinens és a jugoszláv állam többi részén (Zágrábban a Loos-tanítványok már a húszas években alkottak) kialakult a stílus és árnyalatainak pontos programja. A művészek a képzőművészetben és az építészetben egyaránt alkottak. Ebből a szerbiai építészet – a húszas évek közepétől kisebb idő- és stílusbeli megszakításokkal – máig táplálkozik. Inspiráló, néha tagadást szülő, de ritkán plagizáló a hatás, lebontva a balkáni kontextus és az egyedi értelmezés alkotta mikrokörnyezetre.
Néhány jelenség, köztük a húszas évek kulturálisan emancipálódott zenitizmusa a képzőművészetben, a szerb építészek első világháború utáni nemzedékének visszatérése Jugoszláviába a külföldi tanulmányok és tapasztalatszerzés után, valamint az ebben az időszakban itt élő külföldi művészek munkája mind alakították és sürgették a modern kialakulását. A zenitizmus a húszas évek avantgárd mozgalma, kialakulása a Zágrábban és Belgrádban (1924-től) megjelenő Zenit folyóirathoz köthető (1921–1926), melyet be is tiltottak egy szélsőbaloldali gondolatokat hirdető cikke, a Zenitizam kroz prizmu marksizma című írás miatt.
A mai Szerbia területén ekkor kialakuló pánszlávizmus szellemét az első világháború után emigrált orosz és cseh művészek hozták be, míg az európaiasság szelleme inkább a horvát és szlovén térségekre volt jellemző. Jan Dubovi (1892–1969) cseh építész egyike azoknak, akik a pánszlávizmust erősítették, bár a húszas évek közepén kis kitérőt tett, Adolf Loos-hatású funkcionalista szellemben tervezett, ami a térség művészeti köztudatában addig ismeretlen volt.