Borsos József életműve a 20. század első felében

Szöveg: Rácz Zoltán

Debrecen, Hajdú-örökösök háza, 1911

Gerle János emlékére

1932-ben épült fel a debreceni köztemető fás, ligetes parkja és egyedülálló ravatalozója. „A terveket Borsos József, Debrecen érdemes műszaki tanácsosa, sok búvárkodás és külföldi utazások után leszűrt tapasztalat okos felhasználásával készítette, minek eredményeként jutott a város Európa egyik legmodernebbül felszerelt és megkapó, művészi külsejű temetőjéhez – s abban, mint ékszerben drágakő – a ravatalozó és krematórium épületéhez” – a Debreceni Képes Kalendárium méltatta így Borsos életének fő művét, Debrecen legszebb téglaépületét, a korszak magyar építészetének egyik kiemelkedő alkotását.
Honnan, hogyan jutott el erre a szintre? Miként vívott ki vezető szerepet a város életében ez a hódmezővásárhelyi művész, amikor neves budapesti építészek tervezték a legjelentősebb épületeket minden vidéki városunkban? Debrecenben is Hübner Tibor, Körmendi Nándor, Padányi Gulyás Jenő, a Vágó testvérek terveztek bankot a harmincas években, az egyetemi városrészt Korb Flóris, a Déri Múzeumot Györgyi Dénes és Münnich Aladár, az Arany Bika szállót Hajós Alfréd és Villányi Lajos, a vármegyeházát Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, a hősök mauzóleumát dr. Lechner Jenő és Szontágh Pál, a Csapó utcai bérházat Gábor László tervezte, s a Nagyerdőn villákat épített Rimanóczy Gyula és Dávid Károly is. Ezt az építészeti hagyományt törte meg Debrecen műszaki tanácsosa, városi főmérnöke, mai szóhasználattal főépítésze, aki szívvel-lélekkel ennek a városnak élt: Borsos József, akinek munkássága meghatározója lett a város építészeti fejlődésének a huszadik század tízes éveitől a második világháborúig.