Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ, Eger

Építész / architect: Judith Botos
Szöveg / text: György Szegő
Fotók / photos: Tibor Zsitva, György Szegő

Építsünk a múltból jövőt – ez lehetne az egykori Spetz-ház megújításának háromszorosan igaz mottója. Először is, mert a Povolny Ferenc építette egri palota ugyanazt a francia forradalmi építészetet rejti a klasszicizmus „sajátos magyarországi virágzásában”, mint amit Zádor Anna kibontott a mostoha sorsú pesti Szép u. 6. alatt omladozó Almásy-palota históriájából. (l.: Szegő Gy.: Retorikai kérdések, MÉ 2009/1). Másodszor, mert az előző, Janesch Rudolf végezte felújítás architektúrája mára szintén építészettörténet. Harmadszor: mert az az új vizuális nyelv, amit Kepes Moholy-Naggyal 68 éve a Chicagói Design Intézetben elindított, ma is inkább szép látomás, ígérete a jövőnek.

Spetz-ház, kétemeletes, 3+3+3 ablakos, középrészén 4 jón oszlop tartja a II. emeletet. XVIII. századi, 1827-ben átalakítva, 1833-tól az egri kaszinó székelt benne – írja száraz inventárjában Genthon István (Magyarország Művészeti Emlékei. 1951). Pedig a ház sorsa regényes: Spetz gyógyszerész 1802-ben hozta ide a jezsuita patikát, 1812-ben cukorkagyárat épített a telek végén, 1823-ban itt lakott Déryné, színházterem is működött a házban. 1827-ben le is égett, ezután Spetz attika-emeletet építtetett rá, de tönkrement a felújításban. Ezután lett a ház 1833-tól Eger kaszinójává. A funkció megtartásával később egri kanonoki tulajdonba került, ahol a 20. század elején jutott hely a Megyei Levéltárnak is. 1951-től Szakszervezeti Székház. Janesch Rudolf (KÖZTI) felújítás-terve után, 1983 óta az új lefedett udvar az Művészetek Háza – Ifjúsági ház szíve, ahol ismét tartanak színházi előadásokat is. Janesch koncepciójában a korábbi körfolyosó pálcás korlátjai az expresszív belső -udvar díszeivé lettek, az építész az átriumra néző régi ablakokba kiállítási vitrineket tervezett, a főbejárat is kirakatként funkcionált. Az összkép impozáns volt, de részleteiben a 70-es, 80-as évek műemlékvédelmi ideáljának és korlátozott anyagi-technológiai lehetőségeinek kontrasztját hordozta.
Amikor 1991-ben Kepes György Egernek ajándékozta 200 darabos műtárgy-együttesét, a Kepes-intézet még a belváros széli Vitkovits-házban nyílt meg, nem éppen méltó keretek között. A város 2006-ban megpályázta a 2010-es EKF címet, de ekkor még a Kepes-intézményt az üresen álló zsinagógába tervezték (l.: MÉ 2006/1). Az EKF-pályázatot Pécs nyerte, a bensőséges hangulatú zsinagóga-épületből képtár lett.
Kepes György szellemi és műtárgy hagyatéka, konstruktivista képzőművészeti, avantgárd fotográfiai életműve, valamint az az extrém fény-árnyék hatásokra építő architektúra, amelyet a teoretikus Kepes a 20. század jelentős építészeinek a társalkotójaként jegyez, nagyobb teret és letisztultabb architektúrát igényelt. Amikor Botos Judith elnyerte ezt a megbízást, meglátta az épületben azt a rejtett lehetőséget, amit az építészeti hagyománnyal való hatékony játék és az avantgárd megújuló tradíciói – a francia forradalmi építészet ízének – előhívása ígér. Ez a cél csak bontásokkal volt megvalósítható. Az igazán érdekes régi formák így felragyoghatnak a megújult házban. A tervező feltárta és helyreállította a főkaput, a ház udvara most egy visszahúzott üveg tolóajtón át megnyílik a járókelők felé. A régi fakaput hasonló példák nyomán rekonstruálták. A kapubehajtóban megtalálták és rekonstruálták az elfalazott oszlopokat és boltozatokat, Botos rálelt az eredeti főlépcső szerkezetére, ennek pozícióját építette újjá. A belépés így valóban ünnepélyessé lett. A külsőben – a műemlékvédelemmel karöltve – a leheletfinom klasszicista kőfríz és a jón oszlopfő megtisztítása volt az alap – ezek naturális felületeihez választották a ház finom árnyalatú szürke színhangulatát.
A belsőkből kivették a később épített válaszfalakat, így az eredeti boltozatok újra építészeti szerephez juthattak. Az új terv elfalazta a Janesch féle udvari ablak-vitrineket, a pálcás vaskorlátok helyére egységes, légies üveg-mellvédet épített. Az attika-szinten a körfolyosóval és a két átkötő függőhíddal az egykori gangos udvari hangulatból impozáns, új  téri viszonyokat formázó, finomabb világítással bíró, nagyvonalú kiállító-aula lett. A tér egységét az is fokozza, hogy az egykori hátsó front szintkülönbségeit, az udvari betonszínpadot is megszüntették. Ugyancsak érdekes térkapcsolat keletkezett a körfolyosó I. emeleti nagyterembe való erkélyszerű befuttatásával. Az attika emelet nyomott térhatását egy gipszrabic „szuffitával” oldották fel, amely szinte lebegni engedi az új, de a Janesch-üvegfedés erényeit megtartó üvegtető-szerkezetet. A rabic-mellvéd kiviteli pontatlanságai az alulnézeti „totálban” nem érzékelhetők. A belső nyílászárók összevisszaságát megszüntető cseréknél érezhető szűkös anyagiak nem gyengítik jelentősen a belsőépítészetnek azt a határozott minimalista gesztusát, amit a tervező merészen elképzelt és megvalósított. Botos Judith a késő szocializmus „létező építészetét” a kortársi tradíció kísérleti módszerével emelte át a jövő felé nyitó múzeum-architektúrába. Az erőteljes, tisztító hatású egyszerűsítés ötvözni képes az egyetlen „régi típusú” belsőépítészeti elem, a fém recepciós pult hajtogatott origami-kirigami formáit is. (Egyelőre nem kaphatók ennél pultnál Kepes-könyvek, pl. A látás nyelve – Gondolat 1972 – elvárható újabb kiadása, de Kepesről az újabb, 2008-as Vintage-kötet vagy az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet – Kepes Központ 2008-ban megjelent Látásra nevelés sem…)
A nyitó kiállítások közül a párizsi Molnár Vera tárlata képzőművészeti világesemény. A művész még a komputerkorszak előtt „algoritmikus módszerrel” generált saját vizuális világot. Kár, hogy az aulába időszakosan kiállított ormótlan fekete paraván-műve beletakar az egyszerre klasszicista-21. századi architektúra centrumába – ez átmenetileg, de nagyot ront az egészében ünnepi képen. Kepes György bemutatása – érthető módon – inkább a hagyatékra koncentrál, a festészet túlsúlyában kissé elvész a vízionárius életmű prioritása. A másik időszakos tárlat Másodfokú egyenlet címen, 50 nemzetközi alkotó technológia által ihletett-vezérelt műveivel tiszteleg Kepes előtt. Ez utóbbi mustra természetesen heterogén képet ad, amit a ház architektúrájának erős minimalizmusa eredményesen fog össze. Az összlátvány és a múzeumtechnológia közös sikere igazolja a bátor építészetet.

Vezető tervező / leading architect: Botos Judith
Generáltervező / general design: Botos Építész Iroda Kft.
Építész munkatársak / fellow architects: Abkarovits András, Gasparovics Attila, Gáspár Ágnes, Simon Gábor
Szerkezet / structure: Kovács Csaba, Bacsik Dávid,
Gépészet / technical installations: Simon Roland – KÜLVENT Kft., Rácz Géza
Régészet / archaeology: Juan Cabello
Művészettörténész / art historian: Kurczveil Mária – KÖH
Projektvezetők / project managers: Offenbacher Ferenc, Kaczári István
Kivitelező / main contractor: JWBAU Kft.
Művészettörténész / art historian: Mentényi Klára
Információs pult / info box design: Sota Ichikawa, Maróy Ákos, Kaoru Kobata – double Negatives Architecture
Megbízó / client: Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért