Ócsa, műemléki pincesor

Szöveg és fotó / text and photos: Götz Eszter

Az Ócsa külterületén lévő Öreghegy nem is hegy, csupán egy 10-12 méterre kiemelkedő magaslat, amely az évezredekkel ezelőtt itt folyt Duna visszamaradt mocsaras-lápos területének turján-vidéke és ma homokos síkság határán emelkedik.

A magaslat a Duna hordalékából alakult ki, a finom agyagszemcsék üledékes lerakódásával, ezt az üledékes kőzetet színe miatt sárgaföldnek nevezik a helyiek. Az infúziós lösz igen kemény anyag, geológiai adottságai tették lehetővé egy hazánkban egyedülálló pincetípus kialakulását. A szőlőművelést Ócsán a 13. század elején Franciaországból ide települt premontrei szerzetesek honosították meg. A legrégebbi pincék a 18. században épültek, jelentős részük feltehetően a 18. század második fele és a 19. század első fele közti időszakra datálható. Ma az Öreghegyen alig látni szőlőt, de a pincék közül közel száz még eredeti formájában áll. Mint hosszú, fonott csónakok, nádtetők sora ül egymás mellett. A tetők földbe vájt pincéket takarnak, melyek hazánkban egyedülálló mezőgazdasági műemlékegyüttest alkotnak, a hely 2004 óta országos védettséget élvez.
Az ócsai pincesor telepítése egészen különleges: keskeny szalagparcellákon, sűrűn, egymástól 2-3 méter távolságra épültek. Bejáratukat a lejtő irányába, délnyugat felé tájolták, azonban nem egy sorban, hanem kissé eltolva egymástól – mivel a fiókpincék rendszerint átnyúlnak más gazda földterülete alá, az eltolással védték ki, hogy a pinceágak összefussanak. A járatokat lyukpince formájában vésték ki a löszpadból, és náddal fedték be, úgynevezett kontyos módszerrel. A földfelszín felett így csupán egy náddal fedett tető jelenik meg, a gerincen végigfutó, varkocsban végződő, jellegzetes nádfonással. A bejáratnál a nádat szegélyező homlokdeszkák felső összefogására ún. sárkány vagy tűzkígyó kovácsoltvas díszt helyeztek el. A gádor falát a régebbi típusoknál karókkal, sövényfallal erősítették meg, később tömör, kisméretű téglával vagy mészkővel kifalazták. A lejáratok kialakítása szűk, és egyenesen a főpincéhez illetve a mellékpincékhez vezetnek. A öt méter mélyen lévő pincék klimatikus viszonyai kiválóak: alacsony (7-10°C) hőmérséklet, 2-3°C évi hőingadozás, magas relatív páratartalom (85-98%), különleges téli-nyári légcsere. A nyeregtetős, hosszú hordógurító gádoron megközelíthető pincék a föld alatt sokszor háromkamrásak, a középső az „anyapince”. Általában családi, baráti összefogással épültek, minden pince magántulajdon, ma is az eredeti hagyománynak megfelelően a családok szükségletét kielégítő mennyiségű bor tárolására használják.

Az öreghegyi szőlőművelés és borkultúra a szőlők megfogyatkozása után is az itt élők fontos kulturális hagyománya maradt. A 2000-ben létrejött Öreghegyi Pincesor Egyesület alapítói a pincék tulajdonosai közül kerültek ki, de programjaikkal – közös munkával és gasztronómiai eseményekkel, a tradicionális életmód és tárgykultúra megismertetésével – a környékbeliek és az idelátogatók között is a hagyományos paraszti közösségi formákat élesztik újjá..