Családi ház a Kis-Svábhegyen

Építészek: Kalmár László, Nagy Gábor
Szöveg: Botzheim Bálint
Fotók: Bujnovszky Tamás

„Mindig problémás tájolású telket fogunk ki. Most sem volt ez másképp. Norvég megbízónk északi fekvésű lejtőn tudott telket venni a Kis-Svábhegy oldalában. A kilátás azonban első osztályú” – mondja a tervező. Ez a ház olyan, mint egy hegycsúcs, amelyet nem lehet megmászni, de szerencsére van mellette egy kilátó. A hegycsúcsot egy ösvény kerüli meg szelíden, elvezetve a vándort a gyönyörű kilátáshoz. Casa Malaparte1 szerényebb felfogásban? Vagy lehet, Kalmár érzi, hogy az utolsó hangot nem szabad leütni a zongorán.
Talán ezért nem megy fel a tetőre, mint Malaparte azzal a bizonyos grandiózus lépcsősorral. Persze lehet, hogy inkább a helyszín magyarázza a szerényebb hozzáállást. Valahol érezzük, a földközi tengeri látványa méltó arra, hogy templomi lépcsősorral vezessék fel – Malaparte ténylegesen egy közeli templomról mintázta a lépcsőket.
Az épületet a tervezők szerették volna „ráültetni” a domboldalra és a hosszúkás telek is befolyásolta a telepítést. Ha azt szeretnék, hogy egy kő ne guruljon le a domboldalról, akkor a követ lehetőleg a lejtésre merőlegesen tesszük le a földre. Az így lerakott követ / házat azután Kalmár a teraszra vezető ösvény-fonallal is szelíden körbeöleli, belefűzi a domboldalba: „ne tudjon legurulni”. Ez biztonságos, megnyugtató érzést jelent. A házforma kődarab, azután elkezd nyújtózkodni. Kitágul, kitárul, hogy délről, ahonnan a hegyoldal szűken méri a napfényt, minél több fénycseppet szívhasson magába. A lakótér tágas és világos lesz a hegyoldallal együtt emelkedő tetőnek köszönhetően. A teraszhoz és a bejárathoz vezető ösvényeken meginduló áramlás pedig elkezdi szépen megrajzolni az utcaszinti alaprajz fő erővonalait. A fő közlekedési csomópont, a lépcsőtér környékén fonódnak egymásba.

Építész tervezők: Kalmár László, Nagy Gábor
Belsőépítészet: Kéry Balázs
Statika: Szőnyi László
Gépészet: Fejes Tamás
Kivitelezés: Borsos Levente