Turi Attila. Építészalbum, 2010. 156 oldal

Makovecz Imre előszava

Amikor előszóhoz kezdek, a múlt képeinek kavargó, eleven világában kell valahogy afféle rendet teremteni, hogy – mint egy tájban – menni, eligazodni tudjak. Hát igen. Pilisi Parkerdő, visegrádi kirándulóközpont, drága Madas László, aki befogad, és kenyeret, munkát ad. Két ember fér el a szobácskában szűkösen, s a kíméletlen megszállás éveiben, a ’70-es évek végén egy sovány, szőke, húszéves fiatalember beállít egy szép nő kíséretében, s azt mondja, azért jött, mert azt szeretné csinálni, amit én. Turi Attila.

Ennyi és nem több, amiből történet alakul. Ki tudja előre, hogy lesz-e történet ebből, hiszen sok kezdet van végkifejlet nélkül. Mire Attila jött, addigra már több generációval, hasonló kezdetek után eleven életet éltem. Sárossal, Gerlével és a többiekkel, s azokkal nem, akik elmentek egy idő után, ki ezért, ki azért, s most tanszékvezetők, sztárépítészek stb. Az aura egyre nagyobb lett. Párizstól Kassán át, Honoluluig. Nem büszkeséggel tölt el ez a kör, hanem ez a jellemzője a történetnek – egyik oldalról.

A másik oldal egyre beljebb húzódik a középpont, az együttműködés, az élő építészet új tartalma, formavilága felé. Turi ide tartozik. Barátom, támaszom, egyik, talán a legfontosabb ember lett, aki egyre több feladatot vállal át tőlem, és megerősít a vénülés gyengeségeivel szemben, Nem panaszt és bírálatot kapok tőle, mint még sok más fiataltól, hanem derűt és hűséget. Egy előszóba nem illik a hűség, a derű, a felelősség tartalmáról, szellemi és életbeli tartalmáról elmélkedni. Így ez elmarad. Turi Attiláról szól ez a könyv, ennyit le kellett írnom.

Turi Attila házai megidézik a ’60-as évek nagyszerű építészetinek családi házait, Hofer, Jánossy, Zalaváry és többiek illegális világát, s ezt a rejtett minőséget áthatja Wright, H. van de Velde s a makonás légkör. Derűs, egészséges Turi építészete. Kérem, nézzék jó szívvel, bizalommal ezt, és csodálkozzanak, ahogy én is: mi lett harminc év alatt a néhai húszéves fiatalemberből.

(Szerk.: Erhardt Gábor, szöveg: P. Szabó Ernő, Rozmann Viktor, Lenkei Csilla, Erhardt Gábor, Gerle János, Wesselényi-Garay Andor, fotó: Dénes György, Papp Tamás, Bujnovszky Tamás)

Csernyus Lőrinc. Serdián Kiadó, 2009. 190 oldal

Szöveg: Szegő György

Csernyus könyve első felében naplószerűen veszi sorra munkáit, s a visszaemlékezésekben Piliscsaba, Herend, Kecskemét, Makó, Üröm, Solymár, Üllő vagy Szeged Csernyus-épületei küldetésének karakteres
jelei. Házak, amelyekhez az építész mintája a föld kőzeteinek tektonikája volt, és a tervező-megbízó nem alkalmi közössége – legyen az család, gyülekezet vagy település-együttes – erőfeszítése arra, hogy a földanyagból való elválás/formaadás harmóniát eredményezzen.

A közös jegyek mentén mégis egyediek a problémák. Bonyhádon pl. egy házgyári mintára szabott „városháza” a múlt súlyos öröksége volt. Az építés tisztelete mentén Csernyus kompromisszumkészsége, empátiája és tervei nyomán a ház bontása helyett úgy születhetett újjá, hogy ünneplő ruhát kapott. Így a 70-es évekből ránk maradt épület erkölcsi avulása láthatatlanná vált, a beázó lapostető eltűnt, a kevés pénzből az egész átalakításra futotta. A téglahomlokzat méltóságot sugároz, és az agyag hőszigetelése gazdaságossá teszi az üzemeltetést is. Közben az építkezés folyamán az ott dolgozóknak nem kellett kiköltözniük.

Csengeren, ahol Csernyus majd’ negyedszázada főépítész, házak, utcák, terek épültek, a közösség szobrokat avathatott. Az építés drámájából megvalósulhattak az emberi lehetőségek. A város a megcsonkított régió mostani átjárható határainak eljövetelekor ismét képes egy organikus tájegység központ szerepére. Piliscsaba vagy Herend általa tervezett emblematikus, az építészfolyóiratokból is ismert alkotásai a példa erejével jelenítik meg az organikus iskola célkitűzéseit – ugyanakkor Csernyus eddigi pályájának csúcspontjai. Ezekkel egyenrangú teljesítmények a szolidaritás hétköznapi példái, a 2006-os, és sajnos az idén újra szükséges árvízi újjáépítés, település-rehabilitáció. Ezek egyszer olyan értékké nemesedhetnek, mint az egykor újjáépített Hollókő.

A szikár kötet tömör szövegei megengedik, hogy a szerény méretek közé beférjen egy Radnóti idézet, egy Beke Pált értékelő részlet, a cégnévadó Triskell-jel titkának felfejtése, arról egy Bernard Menguy minielőadás, az élő építészet ars poeticája is. És hozzá számos megépült családi ház, de meg nem épült, jobb sorsra érdemes terv. Végül jön a jövő fejezete: a többek közt Csernyus által is istápolt Vándoriskola.

A jó kiállású kis könyv igényesen tervezett lapjai hitelesítik Csernyus vallomását: „Építészekre szükség van. Hisz az emberek házakban laknak, dolgoznak, tanulnak vagy gyógyulnak, ezeket valamilyen módon meg kell építeni… Mindehhez átfogó tudásra és műveltségre van szükség… De az építésznek legyen saját képe arról, hogy mi történt korábban, hol tartanak most, és az a vonal, amelyet lerajzol, abba az egészbe hogyan illeszkedik bele, és milyen következményei vannak. A szerves építészet ezt a belső felkészülést kívánja segíteni különféle megközelítésekből.” Csernyus szép kialakítású és morálisan igaz helyzetjelentése/albuma többről szól, mint egy megközelítésről a sok közül.