A séta költészete az urbanisztikában

Szöveg: Meggyesi Tamás

Van néhány természetes alapszimbólum, ami minden kultúra világképében felbukkan. Ilyenek pl. a nap, a hegy, a víz, a fa, vagy az út. A szimbólumok különös szerepe nyilvánul meg abban, hogy általuk nem annyira mi jelölünk meg valamit, mint inkább mi vagyunk megjelölve; nem annyira mi kötünk kapcsolatokat a világgal, mint inkább eleve kapcsolatban állunk vele.
Mint minden szimbólum, az út is több jelentésréteget rejt magába. Mert az út nem csupán a haladás, a helyváltoztatás pályája, hanem életút is, amit úgy járunk végig, hogy közben megvalósítjuk magunkat. Mondhatjuk utazásnak is. De ugyanez az út mindennapi életünkben a közlekedés és a társadalmi érintkezés helyszíne is: ezt hívjuk utcának. A város utcákra szervezett építmények szövedéke. Ennek kétdimenziós vetülete, a térkép, mint rajzolat azonban visszavezet a szimbólumok világába, mert úgy tűnik, jelent is valamit. Az alábbi tanulmány ezt a jelentés-kört járja végig, vagyis az út egzisztenciális, társadalmi, morfológiai és térképi jelentésrétegeiről, valamint az ezek közti áthallások költészetéről szól.
Ami az út egzisztenciális jelentésrétegeit illeti, talán először érdemes korrigálni Descartes elcsépelt tézisét: létemet elsődlegesen nem a gondolkozás, hanem a mozgás, a haladás határozza meg: járok, tehát vagyok. Mert a valóság nem egyszerűen csak van, hanem áramlik, és csak eközben valósul meg.