Hungária fürdő – Continental Hotel Zara, Podmaniczky-díj 2010

Építészek: Hegedűs Péter, Bolyó Ágnes
Szöveg: Haba Péter
Fotók: Cser Dániel, Bujnovszky Tamás

A pesti Hungária fürdő híres úszócsarnoka – legalábbis az, ami megmaradt belőle – több mint negyven éven át tartó pusztulás után újult meg: a 190 évre visszanyúló egykori komplexum helyén szállodát létesítő beruházó presztízskérdésként kezelte a budapesti szecesszió e kimagasló emlékének lehető leghitelesebb helyreállítását.

A gondos műemlékvédelmi munka nyomán a város nemcsak építészet-, de kultúrtörténeti szempontból is fontos eleme nyert új életet. A tervezők azonban nem törekedtek arra, hogy a torzó felfrissült látványával feledtesse az elmúlt évtizedek elképesztő rombolásait, ahogyan arra sem, hogy konzervált zárványt, megmerevített történeti „dokumentumot” vagy mementót csináljanak belőle. Ez az elv – mint látni fogjuk – a helyreállítás elveit, a részletek rekonstrukciójának módját is meghatározta.
A mai Dohány u. – Klauzál u. – Wesselényi u. – Nyár u. által határolt területen 1827-ben nyitotta meg kádfürdőjét Gamperl András selyemkereskedő. Az évtizedről évtizedre átalakuló, bővülő intézmény két fő részre, a Nyár utca felől nyíló kő-és gőzfürdőre, illetve a Klauzál utcából megközelíthető népfürdőre oszlott. A Ringer testvérek 1897-ben vásárolták meg fürdőt, s rögtön nagyszabású fejlesztésbe is kezdenek. A Dohány u. 44. szám alatti házat is ők vásárolták meg 1906-ban, hogy helyére hatalmas, reprezentatív úszócsarnokot emelhessenek. A tervek elkészítésével Ágoston Emilt bízták meg, az új szárny 1908-1909-ben készült el. Az Ágoston-féle épület alig több mint tíz évig működött eredeti rendeltetése szerint: miután az 1920-as években banki tulajdonba került, mozivá alakították. A Klauzál u. és a Dohány u. sarkán álló épületet lebontották, a helyére 1928-1929-ben Vágó László tervei nyomán art deco jellegű lakóházat emeletek. Ekkoriban avanzsált szállodává a Dohány u. és a Nyár u. sarkán álló ház, Continental néven). Az 1950-es évektől az úszócsarnok színházként működött, de a 60-as évek közepétől ezt és a fürdő többi szárnyát egyre inkább elhanyagolták. Amikor a szállodát 1970-ben bezárták, a fürdő sorsa is megpecsételődött.
Az értékes házak állapota nem csak akkor romlott, amikor sorsukra hagyva árválkodtak, hanem 1996-ban történt eladásuk után is: a 2002-2003 körül bekövetkezett „hirtelen állagromlások” és „gyors összedőlések” után elvégzett bontások során a szálló szinte teljesen eltűnt, az úszócsarnokból csak a Dohány utcára néző lépcsőházi traktus és a főhomlokzat maradt meg – ez 2005 óta élvez műemléki védelmet. A rom és a telek később újra gazdát cserélt: 2009-ben a Zeina Hotel Kft. kezdte meg a szálloda építését. A beruházó az építészeti munkálatokkal a Petur Stúdió Bt-t bízta meg, a projekt felelős tervezői Hegedűs Péter (új szállóépületek) és Vékony Péter (régi szárny helyreállítása). Az új szállodai szárnyak a régi épülethez két oldalról csatlakoznak: egy-egy szárny helyezkedik el az egykori Continental szálló telkén, illetve a Vágó-féle bérház mögötti fürdőépület (Klauzál u. 6.) helyén. Az épületek földszintje fölött hat emelet húzódik, a telkeken két szint mélygarázst létesítettek.
Az együttes főbejáratául az egykori fürdőcsarnok kapuzata szolgál, a gazdasági bejárat a Nyár utcai, a személyzeti a Klauzál utcai fronton helyezkedik el. A Continental helyére kerülő, annak beépítési struktúráját és tömegarányait követő, belső udvart közrezáró új épület fölszintjén az utca felé is nyitott éttermet alakítottak ki: bejárata a szálló egykori bejáratának helyén, a sarkon nyílik. A Klauzál utcai, szintén udvaros szárny földszintjén konferenciatermeket létesítettek. Az új épületek hatodik emeleti homlokzati síkjai visszalépnek, hogy tetőteraszokat biztosítsanak az apartmanok számára. A szecessziós szárny galériáján a szálloda reprezentatív bárja kapott helyet, fölötte – a második emelettől fölfelé – szobákat alakítottak ki, a legfelső szinten, közvetlenül az eredeti tetőszerkezet alatt található a wellness-részleg.
A Dohány u. és a Nyár u. sarkán álló szárny, illetve a Klauzál utcai tömb homlokzatait egyszerű téglalap alakú mezőkbe rendeződő raszter határozza meg; egyes ablakkeretek azonban az Ágoston-féle homlokzat kiugró kőtömbjeit idézve, randomszerűen előreugranak, fokozva a látvány plaszticitását. A Nyár utcai homlokzat a szomszédos alacsonyabb ház irányába lépcsőzetesen visszalép, hogy szelídítse a két épület illeszkedését. A sarok hangsúlyát a fekvő formátumú, átforduló nyílások sávja és az üvegfalas tetőemelet előrelépő eleme hangsúlyozza.
A szecessziós épülettorzó helyreállításában a szerencsésen gazdag archív fotóanyag játszott kulcsszerepet – az eredeti tervek nem maradtak fenn, s a külső kőfelületekre, illetve a belső szerkezetekre applikált díszítőelemek nagy része is elpusztult. A töredékek és a fényképek alapján újragyártották a homlokzat fémelemeit (a szegecselt virágtartókat, zászlótartókat, védőrácsokat és a középső ablakcsoport vízszintes osztósávjának állatjelenetes reliefjeit), tömörfa nyílászáróit és a forgóajtós fémkaput. A homlokzatot lezáró koronázópárkány középső része az alatta lévő állatalakos kerámialap-sorozat nagy részével és a fölötte lévő háromszögű oromzattal együtt a tetőemelet megosztásakor elpusztult – a munka során ezeket is visszaépítették. A megmaradt két-két szélső darab és a fotók alapján a kerámiarelief-sorozatot is újraalkothatták. Restaurálták az eozinmázas „Hungária Fürdő” feliratot és a kapu fölötti párkányt tartó konzolok kerámiabetéteit. A kapu fölötti – talán a víz szimbolikájához kapcsolódó, s alighanem fürdőző antik mitológiai alakokat ábrázoló – kődomborművet is gondosan helyreállították, az alapsík teljesen eltűnt mázascsempe-burkolatát újragyártották. A fémkapu szárnyai sajátos, talán a négy évszak gondolatköréhez és a zsidó szimbolikához kapcsolódó ornamentikájukkal és a felettük elhelyezkedő, szintén a víz és a fürdőzés témájával foglalkozó domborművekkel együtt mind rekonstrukciók.
A szecessziós épületrész életveszélyes, helyreállíthatatlan lépcsőházának helyén alakították ki az új közlekedőmagot, így a traktus eredeti szerkezete nem változott meg. A hajdani medencetérből csak egy, a lépcsőházhoz csatlakozó „szelvény”, egy pillérszakasznyi töredék maradt fenn. Helyreállították, illetve műrészletei tekintetében rekonstruálták a valahai előcsarnokból induló, s a galériára felvezető két oldallépcsőt, valamint a galéria fölött ívelő dongaboltozatszerű térlefedést a kerámiabetétekkel és a geometrikus ornamentikával együtt. A galéria balusztrádja azonban már az építészek leleménye: az épület formavilágához illeszkedve, illetve Ágoston Emil más épületeiben található baluszterek mintájára tervezték. A lépcsősor földszinti részének több eleme is az új funkcióhoz alakították.
Az úszócsarnok részleges újjáépítésére is sor került: három pillérállásban visszaépítették a mozaikdíszes eredetit, a fölöttük húzódó, díszes fémlemezekkel burkolt gerendázattal és a színes üvegboltozattal. Újraalkották a fotódokumentációkból kiindulva az Ámor és Psziché történetét elmesélő domborműves tondósorozatot is. A csarnok további pillérszakaszainak helyén a tér arányait és alapformáit felidéző, már a szálloda belső udvarában álló betonszerkezet tűnik fel – a kétféle építészeti megoldást az egyik pillérpárhoz rögzített, s ekképp – a „nem eredeti” tudatos jelzéseként – a rajtuk lévő díszítést és tondókat félbevágó üvegfal választja el egymástól. A kültéri szerkezet esetében a boltozat helyett futónövények számára készített huzalok feszülnek. Az úszócsarnok terében a bejárattól az udvar irányába haladva furcsa átmenetek tanúi lehetünk: előbb a lehetőségekhez mérten hű helyreállítással találkozunk (bizonyos részletek szabad értelmezésével), majd az eltűnt fromák és szerkezetek rekonstrukciója következik (szintén az Ágoston Emil-féle architektúrát és ornamentikát megközelítő formában), s végül a térformát megidéző, redukált „installáció” zárja az összképet. Mintha a konkréttól a nem-konkrétig, az igazitól a díszletig haladnánk, mintha fokozatosan „elfogyna” a kézműves részletekkel teli régi, hogy átadja a helyét a szálloda sokkal szárazabb, gépiesebb építészeti világának. Ez a koncepció persze kérdések egész sorát veti fel, leginkább az üvegfalon át feltáruló szállodai szárnyak és a rekonstruált illetve megidézett épületrészek érintkezése, látványbeli „összecsúszása” kapcsán.
A helyreállítás meglepetések egész sorozatát hozta: kiderült, hogy a végleteikig lecsupaszított épület eredetileg rendkívül gazdag és titokzatos, helyenként naiv mesélőkedvvel teli, másutt dúsan erotikus képző- és iparművészeti világot rejtett magában, mely bár ikonográfiai és stiláris értelemben kissé zavarosnak tűnik, ám éppen ezáltal olyan mondén és némileg dévaj szabadságot tükröz, amely a 20. század elejének fürdőkultúráját érzékletesen idézi vissza.

Generáltervezés: Petur Studió Bt.
Építészek: Hegedűs Péter, Bolyó Ágnes
Műemléki rekonstrukció tervezés : Vékony Péter, Weiszhaupt Viktória – nirmana építésziroda kft.
Belsőépítészet: Vörös Virág, Sáfrány Csilla – StudioLoft Kft. (szálloda), Fülöp Krisztina – nirmana építésziroda kft. (műemléki terek), Fejes Gergő – Plusdesign Studio Kft. (étterem)
Kertészet: Tihanyi Dominika, Kovács Árpád – UILandscapdeArchitects Kft.
Szerkezetterv: Surányi György, Zajzon Judit – M. Plan Kft.
Épületgépészet: Szabó Levente – Deraplan Kft.
Épületvillamosság: Kovács Zsuzsanna – Interház Tech Bt.
Műemléki rekonstrukció: Bor Ferenc művészettörténész, Hajdi Márta építészmérnök, Gaál Endre üvegművész restaurátor, Soós László kő, kerámia restaurátor, Györffy Ádám farestaurátor, Doncsev Antoni és Sajó Ákos fémrestaurátorok, Páhi Attila fém-ötvös restaurátor, Herling Zsuzsanna festő-restaurátor, Csajbók Csaba építészmérnök, Zeke László stukkó munkák – H-Y Kft.