A magyar pavilon kiállítása: Spacemakers

Velencei Építészeti Biennálé 2012

Szöveg és fotók:  Götz Eszter

Egy nemzetközi seregszemle akkor eredményes, ha kicsiben modellezi a szakma aktuális állapotát, de egy jövőbeli utat is képes kijelölni. A velencei építészeti biennálék történetében sok ígéretes kurátori jelszó megfogalmazódott már, de később rendre kiderült, hogy alig néhány volt képes útmutatóul szolgálni.

Sajátságosan működött e tekintetben az idei főkurátor, David Chipperfield jelszava: Common Ground, azaz „közös alap”. Semmitmondónak tűnhet, ha a jelmondat mögött egy precízen fölépített koncepciót várunk. Chipperfield elgondolása azonban nem épít, hanem – finom eszközökkel, nem bántó módon, de határozottan – lerombolja az építészet nemzetközi színpadán fölépített látványos sztár-kultuszt.

Az orosz kiállítás: i-City

A gazdasági és szociális krízist követő építészeti világválságból Chipperfield az együttműködés, a nyitottság, a környezetkultúra közös formálása felé lát kiutat. Az építész segítségért fordul az egész társadalomhoz: szabjon irányt a saját jövőjének, tanulja meg kifejezni az igényeit, gondolkodjon a mindennapi életét segítő, otthonosabbá tevő építészeti-városi beavatkozásokon. A központi pavilonba e gondolat köré szervezte a meghívott kiállítók bemutatóit. A megszokottnál jóval több hagyományos építészeti modellt és jóval kevesebb technikai bravúrt láthatunk. Olyan alkotói csoportokat, akik a hagyományos építési eljárásokból merítenek inspirációt és tudást; és olyanokat is, akik az élhetetlen helyeket nem a térformálás, hanem a használat szempontjai felől közelítik meg. Ilyen például a legjobb projektnek járó Arany Oroszlán díjjal jutalmazott Gran Horizonte – az Urban-Think Tank csoport (Alfredo Brillenbourg, Hubert Klumpner) és Justin McGuirk munkája, ami egy befejezetlenül maradt caracasi lakóházban a környékbeli családokkal együtt egy új közösségi modellt fejlesztett ki, és ezt az Arsenale terében nyüzsgő nagyvárosi hip-helyként modellezte.Az informális társadalom ezen a ponton jut közel az építészet hivatalos szférájához. De nem ez az egyetlen ilyen élmény a biennálén: hasonlóan meggyőző a Moran Street című projekt, amelyben néhány fiatal építész mutatta meg életnagyságú térmodellen, hogy egy elhagyott detroiti lakóházban újrahasznosított anyagokból hogyan alakítottak egy közösség által lakható, félnyilvános-félprivát életteret.

A japán pavilon: Home-for-All

A nemzeti pavilonok közül is sokan a közösségi projekteket tolták az előtérbe. Az Arany Oroszlán-díjas japán pavilonban Toyo Ito kurátor mutatta be azt az építészcsapatot, akik a 2011-es cunamiban teljesen elpusztult egyik falunak építettek közösségi központot, a lakókat minden tervezési fázisba bevonva. A Home-for-All munkafolyamatát óriásposztereken, maketteken és szubjektív naplójegyzeteken végigkísérő néző előbb-utóbb eljut odáig, hogy az  építészek munkájában meglássa a trauma közös feldolgozásának finom rétegeit. Az óriási sikert arató orosz pavilon földszintjén a szocializmus titkos tudósvárosainak mai romjait lehet meglesni kukucskalyukakon, az emeleten pedig – mintegy az előzőnek cáfolataként – a most kiépülő új kutatóközpont, az i-City adatai az összes termet csipkeként beborító QR-kódokról olvashatók le a bejáratnálkapott táblagépek segítségével. Itt a közösség mint a tudományos-technikai fejlődés nyilvánosságát követelő, azt figyelemmel kísérő polgárság kerül a képbe. Az USA kiállításában viszont maguk a projektek is kisebb közösségek ötletei a városi terek élhetőbbé varázsolása érdekében. A dán kiállítás a Grönlandon élők integritását és jövőjét, a hagyományokhoz való ragaszkodását és a sziget várható, robbanásszerű fejlődését vizsgálja a globális felmelegedéshez kapcsolódva. Koszovó magát az építészeti jelentést, az értékek és minőségek megítélését bízza a közösségre – itt és most ez magát a közönséget jelenti –: a közelmúltban elkészült nagyobb építészeti projektjeire online közönségszavazást kér, és ehhez merőben szubjektív, érzelmi alapú osztályozó kategóriákat kínál. Az osztrák pavilon a térélményt testi érzékeléssé transzformálja, az ausztráloknál a világ egyetlen építészeti rádióadója is bemutatkozik, de a spanyolok mozgó kertje és a németek újrahasznosított épületei is mind valamilyen közösségi gondolkodást követnek.

Norman foster vetített térinstallációja

A biennálén az idén a megszokottnál is sokkal sűrűbben kerültek elő a hagyományos építészeti modellek, a magyar kiállítás pedig kifejezetten erről szólt. Bachmann Bálint és Markó Balázs kurátorok első- és másodéves építészhallgatók modelljeit mutatták be, többszáz hófehér, 21×21 cm-es makettet. Nem – vagy nem feltétlenül – épületmodelleket, hanem térformák, viszonyrendszerek anyagban való megjelenítését. A két kurátor elképzelése az építészet alapjaihoz tért vissza: azt mutatják be, hogy az egyetemi tanulmányaik kezdetén álló építészhallgatók – a leendő építészek – hogyan gondolkodnak a térről. Több mint ötszáz makettet állítottak egyforma magas, karcsú alumíniumlábakra, hófehér forma-erdőt alkotva a pavilon mindhárom termében. A bejáratnál még náluk is fiatalabbak, a mai tizenévesek munkái – a Műcsarnok és a kultúrAktív Egyesület által kiírt pályázatra beérkezett modellek – láthatók, ezek színeikkel élesen elkülönülnek a többitől; középen, a patióban pedig Kelle Antal geometrikus-organikus fémkompozíciói oldják a makett-rengeteg látványát.

A kiállítás egésze a koncepció szintjén kifejezetten filozofikus, mégsem kíván különösebb magyarázatot. A pavilonban a látogató szemszöge kissé elemelkedik a földtől: egy kaviccsal borított rámpán sétálja körbe a kiállítást, finoman fodrozódó talajon, ami kiszakítja a szemlélőt a jelen realitásából. Nem véletlen, hogy a Biennálé minden napján kiadott építészeti napilap már a legelső megjelenésében kiemelte a magyar pavilon poétikus térfelfogását. Noha a magyar kiállítás a szó mai értelmében nem látványos, semmilyen technológiai bravúrt nem alkalmaz, szépen megfelel a 2012-es biennálé kevésbé harsány, kevésbé szenzációs, inkább a mélyben zajló folyamatokra figyelő karakterének.

A F.A.T. projektje az Arsenale csarnokában: The Museum of Copying