Kedves László Könyvműhelye, 2024, 512 oldal Újabb, zsebben is elférő remek Budapest-könyv jelent meg Kedves László kiadójának jóvoltából. Az 1945 és 1989 közötti hazai építészetre az utóbbi időben rájár a rúd, a széles közönség többnyire – tévesen – szocreálként azonosítja, és nem kis részétől inkább szabadulni kívánna. A hivatalos kultúrpolitika pedig támogatja ezt az irányt. […]
Keserü Katalin: Makovecz Imre: Kísérletek – épületek
Az 1960-70-es évek. Makovecz Imre Alapítvány, 2023, 192 oldal Szöveg: Szegő György Keserü Katalin művészettörténész professzor több generációt útra indító főtémái: a képző- és iparművészetek, a kortárs műfajok, közöttük az építészet 20. századi története, illetve mai áthatásaik. Mindezt egyéni, kritikai látásmóddal értelmezi, egybeolvassa. Nála ez egyetlen egész, amelyben az egymásnak – akár csak látszólag – […]
A Nemetschek Csoport összefog a Google Cloud-dal az innovációk és a globális elérhetőség felgyorsítása érdekében
A partnerség célja, hogy a Nemetschek a mesterséges intelligenciát előtérbe helyező iparági vezetővé váljon, támogassa a piaci terjeszkedést és javítsa a fenntarthatóságot A Nemetschek Csoport, az építészeti, mérnöki, építőipari és üzemeltetési (AEC/O) valamint a médiaipar digitális megoldásainak globális vezetője bejelentette, hogy jelentős partnerségi megállapodást kötött a Google Cloud-dal. A közös munka célja a Nemetschek Csoport […]
Lovra Éva: A miskolci modernizmustól New Yorkig – Bőhm Viktor építészete
Észak-Keleti Átjáró Egyesület, 2023, 264 oldal Szöveg: Mizsei Anett Dr. Lovra Éva 2024 elején mutatta be a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában legújabb könyvét, a Bőhm Viktor munkásságát feldolgozó monográfiáját. Egy több éves tudományos kutatást zár le a kötet, amely azonban nemcsak építészeknek, de minden, a 20. század kultúrtörténete iránt érdeklődő olvasónak jó szívvel ajánlható. A […]
Balf – Nemzeti emlékhely / National Memorial
Szerk. Winkler Barnabás, HAP Galéria, 2024, 274 oldal Szöveg: Szegő György Winkler Barnabás, a soproni lokálpatriotának számító építész 2008-ban Kuti László szobrásszal együtt nemzeti emlékhelyként újjáteremtve tervezte a 2006-ban ismeretlen tettes által megrongált (1965-ben Fodor János és Wehofer János alkotta) Fertő-tó melletti kegyeleti helyet. Winkler a helyet a megbocsáthatatlan rémtett áldozatainak emlékén túl országos jelentőségű […]
Az utolsó polihisztor emlékére
Vadász György (1933–2024) Szöveg: Götz Eszter Nehéz elhinni, hogy Vadász György nincs többé. Olyan életerővel, szívbéli örömmel és lelkesedéssel volt jelen immár hat évtizede a magyar építészeti életben, hogy örök életűnek tűnt. És most, hogy nem sokkal a 91. születésnapja után elhunyt, van min gondolkodni az itt maradtaknak. Építész családba született és ezt a fiainak […]
Kévés György emlékére
(1935–2024) Szöveg és fotó: Tatai Mária Életének 89. évében elhunyt Kévés György Ybl-, Kossuth- és Prima-díjas építész, a Nemzet Művésze, aki számos hazai díja mellett nemzetközi elismerésekben is részesült. A korszaknak megfelelően pályája a modernizmusban indult, míg az ezredfordulón megvalósult főműve már posztmodern csillagzat alatt született és környezetének meghatározó komplexuma lett. Egyetemistaként részt vett az […]
Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában
Szerk. Baldavári Eszter, Műcsarnok, 2024, 168 oldal 2023 decemberében mutatta be a Műcsarnok a Kelet felé forduló magyar építészek életművét, valamint három keleti régióból néhány olyan építész munkásságát, akik Magyarországon is alkottak. A tárlat kurátora, Baldavári Eszter művészettörténész évek óta tartó, alapos gyűjtő- és kutatómunkája most egy kötetben is testet öltött, amelynek szerzői – egytől […]
Kortárs magyar építészet / Építészet és identitás
Szöveg: Somogyi Krisztina, Balázs Mihály Megalapításának 30. évfordulóját ünnepelte 2023 végén a BME Építőművészeti Doktori Iskola. Az alábbi írás a jubileumra megjelent egyik kiadvány (Kortárs magyar építészet / Építészet és identitás, BME, Budapest, 2022) szerkesztői felvezetője. A BME Építőművészeti Doktori Iskola az Építési és Közlekedési Minisztériummal együttműködve a 2022/2023 tanévben kutatást végzett Kortárs magyar építészet […]
Az épületeket a szellemi matéria teszi hosszú életűvé
Építési engedélyt kaptak a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervei Még 2023 végén eredményhirdetéssel zárult a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt nemzetközi, kétfordulós, nyílt tervpályázat. A zsűri döntése értelmében a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) leendő otthonán a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. – BIVAK studio Kft. […]
Tervezőasztalon a magyar architektúra új otthona
A Magyar Építészeti Központ és Múzeum megvalósításának előkészítő fázisa várhatóan március végére befejeződik. A tervezett beruházás két fázisban valósulhat majd meg: az egyik a múzeumkomplexum, amely a két villaépület felújítását és a főépület megvalósulását foglalja magában, a másik pedig a mérnöki és köztestületek elhelyezését biztosító Köztestületek Háza. A múzeum leghangsúlyosabb eleme a Kárpát-medencei és a […]
A Graphisoft adott otthont a buildingSMART felhasználók közgyűlésének
Kiemelt téma az IFC 5 fejlesztésének fókusza: az AEC szoftverek interoperabilitásának javítása az adatcsere egyszerűsítésével és fejlesztésével A Graphisoft, az Open BIM megoldások globális vezetője 2025. február 5-6-án Budapesten, a Graphisoft Parkban látta vendégül a buildingSMART felhasználók közgyűlését. A kétnapos eseményt Csillag Daniel, a Graphisoft vezérigazgatója nyitotta meg, amelyre a világ minden tájáról érkeztek iparági […]