A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga kortárs szakrális és világi használatainak téri következményei

  A transzkulturalitás fogalmának építészeti vetületét vizsgáló doktori dolgozatomban1 olyan helyzeteket kerestem, amelyekben kulturális kisebbségek alkotják meg vallási tereiket a többség téri és társadalmi keretei között. Elsősorban  iszlám közösségek által használt, szakrális funkciójú tereket elemeztem. Az érdekelt, hogy a származási országoktól eltérő kultúrában megvalósult épített tér, a mecset hogyan változik meg, alakul át, idomul a tágabb és szűkebb értelemben vett többségi kontextushoz. A téma feldolgozása közben, történeti analógiákat, párhuzamokat keresve találkoztam a 19. század során emancipálódó európai zsidóság zsinagógáinak kérdéskörével Az akkori társadalmi és jogi változás hatott a zsidó szakrális építészetre, amely megjelenítette azt, és ennek eredményeképpen
a zsinagógák korábban nem létező tipológiája jött létre. A jelenséget  mélyebben vizsgálva az is kiderült számomra, hogy a zsinagógákra általánosan jellemző a társadalmi és téri környezetre való érzékeny reakció.2 Ennek egy tragikus, mégis figyelemreméltó példája a sárbogárdi zsinagógáról szóló történet, 
amely szerint az épületet a holokauszt után bútoráruháznak alakítottak át, de az érintetlenül maradt homlokzati kőtáblák mégis lehetővé tették, hogy a megmaradt zsidóság imahelynek használja az épület előtti területet.3 Mindez ráirányította figyelmemet azon zsinagógák holokauszt utáni helyzetére, amelyek
esetében a szakrális és a zsinagógához hagyományosan nem köthető profán használat együttesen, egyszerre van jelen azóta is. A tanulmányomban elemzett Rumbach utcai zsinagóga a párhuzamosan profán és vallási céllal is használt zsinagógák egyik legjellemzőbb példája. Ennek oka elsősorban abban lehet, hogy a felújítás és az újranyitás olyan időszakban történt meg, amelyben a közreműködő szereplők nemcsak az épület fizikai adottságait vagy reprezentatív megjelenését, hanem a hozzá kötődő kultúrát és vallási használatot is értéknek tekintették, és igyekeztek tudatosan reagálni az épület és közösségének múltjára, jelenére.

Párhuzamos használatú zsinagógák
A történelmi Magyarországon lévő zsinagógák második világháború utáni története szerteágazó. A holokauszt során az épületekhez tartozó közösségek túlnyomó többségét megölték, a gazdátlan épületeket a többségi társadalom nem tekintette saját örökségének. A legtöbbjüket lebontották, felismerhetetlenségig átalakították, vagy egyszerűen csak hagyták elpusztulni.4 Egy részük megmaradt, de új, legtöbbször profán funkciót kaptak. Csupán pár tucat maradt, amelyeket
manapság is változatlan formában zsidó közösségek használnak szakrális célokra. Azonban megfigyelhetők olyan köztes esetek is, amelyeknél a zsinagóga a vallásgyakorlás és egyéb hitközségi használatok mellett olyan kulturális és közösségi eseményeket is befogad, amelyek nem kötődnek a zsidó valláshoz vagy kultúrához. Ennek oka elsősorban abban rejlik, hogy az újraszerveződő közösségek kizárólagosan hitközségi és szakrális célokra nem tudják fenntartani a nagyobb létszámra tervezett zsinagógákat. A Rumbach Sebestyén utcában lévő, 2020-ban újranyitott zsinagóga karakteres példája ennek a jelenségnek. Az eredetileg a Pesti Zsidó Hitközség konzervatívabb vonala számára épített szakrális épület ma a hitéleti szerepe mellett kulturális eseményeknek is helyet
ad. Tanulmányomban ezen vegyes használatból eredő építészeti és téri következményeket igyekszem bemutatni. Az érdekelt, hogy milyen hatással volt az épületre a tervezettől eltérő használat és a különböző csoportok megjelenése. A vizsgálat kiterjedt az új működésre, a különböző események során használt útvonalakra, berendezési tárgyakra, vallási jelképekre és a téri rendszerben történt változásokra. Kutatásom alapját a zsinagóga személyes meglátogatása,
valamint az üzemeltetőkkel és a zsidó vallást kutatókkal és ismerőkkel történt beszélgetések jelentették.5 

Elméleti háttér
Mielőtt a konkrét elemzésre rátérnék, röviden szólnék a zsidó vallási építészet két olyan általános aspektusáról, amelyek szorosan kapcsolódnak a párhuzamos használatú zsinagógák témájához és segíthetnek a Rumbach utcai zsinagóga változásainak értelmezésében. Az egyik ahhoz kapcsolódik, hogy a zsinagógák a zsidó vallás szerint nem szent helyek, a másik pedig azt a dialogikus viselkedést tárja fel, amely sajátos jellemzője a zsinagógák építészetének. A zsidóság kerülte a képi megjelenítést, mert az potenciálisan magában hordozza a bálványimádás lehetőséget is.6 A bálványok közvetítőként lépnek az Istennel való tiszta érintkezés helyébe, az ideát anyagba zárják, és ezáltal beszűkítik a tartalmat. A zsidó kultúra a létező, megnyilatkozó Istent helyezte középpontba annak vizuálisan felfogható megnyilvánulásaival szemben.7 Éppen ezért sajátságos a zsidóság viszonya az építészethez, mivel az épületek, amikor szakrális tartalmakat szimbolikus módon jelenítenek meg, a bálványokhoz hasonlóan viselkednek. A vallás középpontjában és értelmezésében a szöveg, Isten szava és annak értelmezése áll. A zsidóság nem reprezentálni akarja a vallását, hanem eszközt találni arra, hogy a valóságról beszéljen; ez az eszköz a nyelv. Amíg a keresztény tér a végtelenséget kívánja megjeleníteni, addig a zsinagóga teret ad annak a szövegnek, ami a végtelenséget írja le.8 A zsinagógák mint épületek sokkal inkább gyakorlatias szempontokat
elégítenek ki: olyan helyet jelentenek, ahol a közösség összegyűlhet. A zsinagóga szó szerinti jelentése is ez: a gyülekezet háza. Az elnevezés a szakrálisnál szélesebb körű használatra utal, a zsinagóga az imádkozás, a tanulás, a közösségi és szociális tevékenységek színhelye is.9 Az épületek a bennük elhelyezett Tóratekercsek jelenléte és az elvégzett ima által változnak szakrális térré, de önmagukban nem számítanak szent helyeknek.10 Klein Rudolf Zsinagógák Magyarországon című könyvében amellett érvel, hogy a judaikus hagyomány dialogikus volta kiterjed a zsidó vallási építészetre is.11 A párbeszédet olyan  tulajdonságnak tekinti, amely folyamatosan jelen van, és alakítója a zsinagógák építészetének. Egyfelől dialógus alakul ki a zsidóság és környezetének

kultúrája és építészete között, másfelől párbeszéd zajlik a földrajzi és térbeli adottságokkal, harmadrészt pedig a saját kulturális és vallási hagyományokkal is. E tulajdonsága miatt a zsidó vallási  építészetet nem csupán történelmi távlatokban érdemes vizsgálni, hanem elsősorban mindig az adott kor kontextusában. Ennek következményeként az épületek nem alkotnak egységes tipológiát, nem figyelhető meg egy tiszta fejlődési folyamat, ugyanakkor funkcionálisan és konceptuálisan egyértelműen egy kategóriába sorolhatók.12 A zsinagógák adaptálták azt az adott kultúrát, melynek talaján felépültek. Környezetükre jellemző építőanyagokból, építéstechnológiával és megjelenéssel épültek meg, ugyanakkor két tulajdonságuk egyértelműen elkülönítette őket valamely keresztény
vallásgyakorlás céljából épített társaiktól. Egyfelől az a térbeli működés, amely a bima és a tóraszekrény kettősségéből adódott, másrészt pedig az, hogy a mindenkori tervezők igyekeztek elkerülni a szakrális minőséget,13 és ezért más profán, de közösségi épületeket használtak mintaként. Egészen a reform  zsinagógák14 megjelenéséig nem volt jellemző az épületekre a reprezentatív jelleg. Építőik elkerülték a szimbolikus, monumentális viselkedést. Ennek
okai összetettek, egyfelől keresendők a többségi társadalom vagy a hatalom által teremtett formális vagy informális keretekhez való alkalmazkodásban, de részben visszavezethetők a hagyományokra. A zsidóság emancipációjával azonban a zsinagógák építészete is megváltozott, és a közösség számára szerepük közelített a keresztény templomokéhoz. Ez a változás tekinthető a társadalmi helyzet változására adott reakciónak is, amely jól értelmezhető a dialogikus
megközelítés felől. Ezek a szempontok részben választ adhatnak arra a kérdésre, hogy miért nem jelentkezik problémaként az, hogy a párhuzamos használatú zsinagógák nem szakrális eseményeket is befogadnak, másrészt pedig rámutatnak arra, hogy a környezethez való alkalmazkodás állandó alakítója a zsidó vallási építészetnek. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga 1. A Rombach15 mint zsinagóga A 19. század folyamán a zsidóság egy része igyekezett vallási hagyományait
életmódjának megfelelően modernizálni, másik részük azonban szigorúan ragaszkodott a tradíciókhoz. Ez megosztotta a zsidó társadalmat, és az ortodox, illetve neológ irányzatok különválását eredményezte.16 A Pesti Hitközség hívei sem egységesen gondolkodtak vallásukról és életmódjukról. Ugyan nem szakadtak ketté,
de két csoportban működtek, és külön szakrális tereket használtak. Az egykori Orczy-házban egyszerre működött a kartemplom és a zsinagóga; előbbiben a gyülekezet haladóbb tagjai, utóbbiban pedig a hagyományt követők imádkoztak.17 Ez a két közösség építette maga számára az 1859-ben megnyitott Dohány utcai templomot, illetve az 1873-ra elkészülő Rombach Sebestyén utcai zsinagógát, amelyek építészetükkel is igyekeztek kifejezni a judaikus hagyományokhoz
való eltérő viszonyukat. A korabeli kritikák szerint a Dohány utcai keleties díszítettségű keresztény templomnak tekinthető, egy olyan katolikus templom, ahová zsidók járnak imádkozni. A Rombach utcai viszont sajátosabb karakter kialakítására törekszik, előképei és referenciái szerteágazók. Az ide járó hívők emancipált
zsidók voltak, polgári foglalkozással, de eközben tradicionális liturgikus élményre vágytak.18 Ezért az Otto Wagner által tervezett épület a programjában is összetettebb. Itt minden együtt volt, ami a hagyomány megéléséhez szükséges.19 A kialakult tömeg valójában két épületet tartalmaz: a zsinagógát és a bérházat, ahol a rabbi és a kántor lakik, így alkotva egy teljes „univerzumot”. Külső építészeti nyelvében mór stílusával hasonul vetélytársához, azonban minaret-
szerű tornyaival mégis különbséget teremt a rózsaablakos, óratornyos kialakításhoz képest. A kupolás térlefedés progresszív, a zsinagógát használó közösség városi jelenlétet erősítő jelkép, amely a korszakban még nem volt jellemző.20 Olyan kiállásként értelmezhető, amelyben a közösség tagjai a zsidó vallásosság megőrzése mellett a társadalom teljes jogú tagjaként tekintenek magukra. A modernitás és a hagyomány kettőssége tetten érhető a középkori centrális bizánci eredeti térforma és a modern öntöttvas szerkezet használatában is. Az ornamentikához az építész előképnek használta a középkori spanyol zsinagógák, valamint az Alhambra palota díszítéseit. A bima és a tóraszekrény a tradícióknak megfelelő helyzetbe került, a padok a megszokott keleti irányba néztek. A ház
építészetét hármas dialógus határozza meg. Egyik ezek közül az, amelyet a „dohányosok” és a „rumbachosok” folytatnak egymással, másik a társadalom nem zsidó tagjai felé mutatott egyenrangúságban valósul meg, a harmadik pedig a közösség és a zsidó hagyományok között történik. 2. A Rumbach mint az Alba Regia székhelye A második világháború után megfogyatkozott létszámmal, de újrakezdődött a hitélet a zsinagógában. Azonban az ötvenes években a ház életveszélyes állapotára hivatkozva a szervezet elnöksége bezáratta az épületet, a megmaradt rumbachosok pedig az évek során beleolvadtak a Dohány utcaiak közösségébe.21 A hitközség az ingatlankezelést átadta az államnak, de tulajdonosa maradt az egyre rosszabb állapotban lévő épületnek. Eközben az évtizedek
alatt több különböző elképzelés is született arról, hogy miként lehetne hasznosítani a teret. A korszak ismert példáihoz hasonlóan felmerült, hogy könyvraktárnak, táncteremnek alakítsák át, de végül ezek egyike sem valósult meg.22 Majd 1984-ben vásárolta meg az Alba Regia Építőipari Vállalat, amely a zsinagóga teréből koncerttermet, a karzatból kiállítóteret, az utcai szárnyból pedig irodaházat akart létrehozni. Az átalakítás tervezője Zalka István
építész volt, de emellett fontos megemlíteni Baliga Kornél nevét, aki belsőépítészként az architektonikus, ornamentális díszítéseket és a hiányzó elemeket tervezte meg, és később részt vett a 2016-os felújításban is. Az adásvételi szerződésben előírták, hogy az épületet műemléknek megfelelően módon szükséges felújítani, viszont az is a terv része volt, hogy a vallási funkció teljesen megszűnik, így a szakrális elemeket nem szükséges megőrizni. A konferencia- és rendezvényterem zavartalan működése érdekében lerombolták a bimát, a szószéket és a tóraszekrényt, a kiállításhoz a karzaton lévő lelátószerű női padsorokat elbontották, és síkfödémet alakítottak ki. A szakrális tér által kettébontott utcai épületbe helyezett irodákat pedig egy híddal kötötték össze. A tervezett átalakítás jelentős
része ugyan megtörtént, de a vállalat 1993-as csődje miatt sosem készült el teljesen, székházként pedig egyetlen napig sem üzemelt. Ennek ellenére mégis megmutatja a kor és a szereplők elképzelését a megmaradt zsidó épített örökségről. Míg az épület reprezentatív történeti karaktere értéknek minősül, addig vallási és szakrális tartalma megszüntethető. 3. A Rumbach mint multifunkcionális tér (az Együttélés Háza) Az épületet 2005-ben vásárolta vissza a MAZSIHISZ, de a zsinagóga felújítása csak 2016-ban kezdődött meg a Kőnig és Wagner építésziroda tervei alapján,23 állami finanszírozással. A támogatási szerződésben kikötésként szerepelt, hogy a felújítás után a Rumbach multifunkcionális épületként működjön, amely egyszerre képes befogadni szakrális, kulturális és turisztikai használatokat. A program az Együttélés Háza nevet kapta. A tervezők feladata tehát egyfelől multifunkcionális kulturális tér létrehozása, másfelől
a zsinagóga eredeti autentikus formájában való helyreállítása volt. Ezért befejezték az Alba Regia által félbehagyott felújítást, de emellett visszaépítették a rituális berendezési tárgyakat, a bimát és a tóraszekrényt is. A műemléki helyreállítás elsősorban a külső megjelenésben, valamint a központi tér és az előtér esetében érvényesült. A többi – legfőképp az utcai szárnyban lévő – helyiségnél nem volt szempont a pontos rekonstrukció. Az egykori zsinagóga tér többfunkciós teremmé alakult, az utcai szárny pincéjében és második emeletén kaptak helyet a kiszolgáló funkciók (ruhatár, mosdók, büfé, konferenciaterem), a harmadik emeleten található az állandó kiállítás, a tetőtérben pedig az irodahelyiségek és a tárgyalók. Az épület a vallási szabályoknak megfelelően szombatonként zárva van, de egyébként az év nagy részében látogatható, egy héten több vallási eseményt tartanak (heti kétszeri ima, Rumbi tanház, bármicvók stb.). Havonta legalább egyszer pedig egy nagyobb léptékű kulturális eseményt is befogad. A zsinagóga különböző tereit ki is lehet bérelni. Ezek közül öt darab 60-80 m2 közötti terem a bérházi
részben található, a zsinagógában pedig külön bérelhető a karzat és a központi tér, amely a Díszterem elnevezést kapta. Ehhez kapcsolódóan jött létre a Rumbach Event Center weboldal, amely az épületet mint rendezvényközpontot24 mutatja be. Látható, hogy az épület üzemeltetői igyekeznek minél többféle programnak helyet adni, és ezek egy része nem kötődik az eredeti használathoz és kultúrához. Az ebből adódó lehetséges konfliktusok elkerülése érdekében minden
használónak be kell tartani bizonyos szabályokat. Ezek a szabályok elsősorban a zsinagóga funkcióhoz kötődnek és a zsidóság hagyományainak tiszteletben tartására vonatkoznak.25 A sokszínű használat ellenére az elkészült épület kívülről ma lényegileg megegyezik az Otto Wagner által tervezett házzal, a változások
az épület belső terét érintették leginkább, de ezek jelentős részben (utcai, szárnyakat összekötő híd, karzaton lévő lelátó elbontása) a rendszerváltás-kori átépítéskor történtek. A formai és részben funkcionális állandóság ellenére ma mégis teljesen más útvonalon tárul fel a ház az eredetileg elképzelthez képest. Ez leginkább az épületbe való belépéskor tapasztalható meg. Egykor az utcáról először a fedett-nyitott két szint magas előtérből az oktogon formához csatlakozó, a külső előtérrel megegyező belső térbe  érkeztek a hívők, melyen áthaladva feltárult a tágas, reprezentatív belmagasságú, centrális kupolás rituális tér. Egyszerű, tiszta, dramaturgiailag jól felépített térsor. Ezt az útvonalat ma csak kivételes esetekben, fontos vendégek látogatásakor használják. Ehelyett manapság a fedett-nyitott előtér jobb oldalán lévő belső tereken keresztül közelíthető meg a belső előtér, ahonnan a központi tér nyílik. Az utcavonalra merőleges közlekedés helyett párhuzamos jött létre. Ennek oka elsősorban fenntartási és biztonságtechnikai szempontokra vezethető vissza, de az érkezés élménye egyértelműen sérül. A zsinagógába látogató turisták, vagy valamely kulturális eseményre érkezők, és a házat állandóan használók, illetve az imára érkezők más bejáratokon közelítik meg a házat. Míg az első csoport tagjai egy fedett-nyitott előtérbe érkeznek, addig a második csoport közvetlenül az utcára nyíló személyzeti bejáraton juthat be.
Az eltérő események különböző igényeinek kiszolgálását a terek flexibilis használata biztosítja. Az átalakíthatóság igényének legkifejezőbb eredménye a süllyeszthető bima, amelynek köszönhetően a tér teljesen szabadon, ugyanakkor a tradícióknak megfelelően is használható. A bima ezen különleges jelenléte nem ütközik vallási szabályokba, de a szombati munkavégzés tilalma a bima mozgatására is kiterjed. A központi tér földszinti padlója teljesen új elem, kialakításában
egyértelműen tetten érhető a használat változása. A többcélúság miatt az eredeti tóraszekrény irányába néző padok helyreállítása helyett rakásolható székek kerültek be. Ez lehetővé teszi, hogy a nem hitéleti esemény alkalmával megváltozzon a tér eredeti, kitüntetett iránya, így a berendezés képes alkalmazkodni a különböző eseményekhez és azok téri igényeihez. A bútorzat megváltozásának azonban további következményei is vannak. Eredetileg a padlót szinte teljes egészében eltakarták a padok, viszont az az új bútorzat miatt fontos látszó felületté vált. Ezért az eredeti egyszerű kőpadló helyett a meglévő mozaikok ornamentikájából inspirálódó új terrazzo burkolatot hoztak létre a tervezők. A kulturális eseményekhez megfelelő akusztikát és rendezvénytechnikát
biztosító elemek meghatározó, ugyanakkor egyértelműen elkülöníthető rétegei a zsinagógának. Egységesen fekete színű befüggesztett mobil elemek, elhelyezésüket a tér adottságai határozzák meg. Funkcionális szerepük mellett még fontosabb, hogy a rendezvények alkalmával képesek megváltoztatni a hely atmoszféráját. A földszinten lévő akusztikai függöny26 elrejti a falak eredeti díszítését, míg a fénytechnika segítségével új, addig nem látott színek és formák jelennek meg a felületeken, bevonva, mégis átlényegítve a tér fontos elemeit (például a bimát és a kupolát). A tér falainak ornamentikája, amely a zsidó identitást hivatott visszatükrözni, átírható, alakítható felületté válik az eseményeken. Ez az átírás azonban mindig csak pillanatszerű, amely a rendezvény élményét teszi teljessé, de annak végeztével eltűnik, visszaadva a tér eredeti karakterét. A színpad helye is változtatható, de jellemző a tér eredetileg is kitüntetett pontjaiban, a tóraszekrény vagy a bima helyén lévő centrális elhelyezés. A tér állandó elemeinek száma csökkent, és ami bekerült, az sem vált a tér szerves részévé, karaktere eltér az eredeti elemektől. Könnyen cserélhetők vagy eltávolíthatók. Minden elem mozgathatóvá válik a kiürített térben. Az eseménytől függően megváltozik 
a tér fókusza, karaktere, hangulata. Egyik állapot sem tekinthető állandónak, a tér jelentése időben folyamatosan változik, működése igazodik az éppen aktuális használathoz. Ezt erősíti az is, hogy a zsinagógának ma nincs hivatalos közössége, egyfajta befogadó térként működik, ahol rendszeresek a hitéleti események. Létrejött egy állandó közösség, akik formálisan nem alkotnak önálló hitközséget, és így jelenlétük az épületben hasonlatos azokhoz, akik csupán egy-egy kulturális esemény nézőiként vagy résztvevőiként, esetleg turistaként látogatják meg a házat. Egyik használói csoport sem válik a ház kizárólagos gazdájává, egyenrangúan vendégek maradnak. Tovább erősíti a szereplők egyenlő státuszát, hogy az épület egyszerre is befogadja a különböző csoportokat és eseményeket, az idelátogató turisták vallási események spontán résztvevőivé, vagy legalábbis nézőivé válhatnak. A Rumbach íratlan és írott szabályai szerint az egyes  soportoknak nyitottan kell viselkedni egymás irányában, és ugyanazon szabályokat kell betartaniuk. A sokféle használat ellenére az eredeti funkció, továbbá az épület története nem választható le a házról, és hatással van a használói csoportokra. Az épület és a közösség emlékezete jelen van akkor is, ha éppen az eredetitől eltérően működik az épület. A zsinagóga architektonikus elemei többet jelentenek a puszta fizikai tulajdonságoknál. Szép, nem feltétlenül magától értetődő példája ennek a tóraszekrény előtti mozaikpadló története.27 Az Alba Regia által végzett felújítás idején Haraszti László kőfaragót bízták meg azzal,
hogy bontsa el a díszes megemelt felületet, ő azonban – átérezve a mozaik jelentőségét – nem építési törmelékként kezelte, hanem óvatosan szedte fel és tárolta vidéki műhelyében közel harminc évig, majd a legutóbbi felújítás során maga helyezte vissza az eredeti helyére. Összegzés A zsinagóga mint épülettípus, ahogyan a bevezetőben is szerepelt, képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A párhuzamos használatú zsinagógák jelensége reakciónak tekinthető a holokauszt utáni állapotokra, hiszen a meglévő zsinagógák fenntartása és belakása gondot jelentett a megmaradt, drasztikusan lecsökkent létszámú zsidó közösségeknek. A hagyományostól eltérő profán használatok befogadása nyilvánvaló kényszer, ugyanakkor mégis lehetővé teszi, hogy a ház megőrizze eredeti szerepét és jelentőségét.  A Rumbach zsinagóga azért is érdekes, mert egy 150 éves épület történetén keresztül vizsgálhatók a társadalmi változásokra adott
téri válaszok. Az épület létrehozásának igénye, építészeti megjelenése az akkori hitközség világról és önmagáról alkotott képének következménye. Egy olyan vallási épületegyüttes valósult meg, amely egyszerre különbözik a tradicionális, de a neológ elképzelésektől is. A holokauszt után a kis létszámban megmaradt közösségtől az 1948 utáni rendszer elvette az épületet. Az Alba Regia műemlékileg igényes felújítását terveztetett, amelyben igyekezett a téri adottságokhoz
megfelelő funkciót találni, de a felújítás egyáltalán nem reagált az épület történetére, vallási karakterét megszüntette. A korra jellemző módon az átalakítás elsősorban az épület anyagi valóságát vette figyelembe. Székházként való hasznosítása reprezentatív helyzete és megjelenése miatt ideálisnak tűnt.
A legutóbbi felújítás során a szereplők ezzel ellentétben már tudatosan kezelték a ház és közösségének emlékezetét. Olyan multifunkcionális tér létrehozása volt a cél, amely egyaránt fontos szerepet tölthet be a zsidó vallású vagy identitású, és más városlakók életében is. A műemléki rekonstrukció elsősorban a zsinagóga központi terében és a külső megjelenésében valósult meg, a ház egyéb része esetében kevésbé volt fontos szempont a pontos helyreállítás, ezeken a helyeken a beavatkozás sokkal inkább a beköltöző funkcióhoz igazodik. Ennek ellenére a részleges rekonstrukció nem kelt hiányérzetet, inkább megjelöli a lényegi és a könnyedén változatható elemeket, amelyek lehetővé teszik az új használatok beköltözését. A rendezvénytechnika ugyan elhelyezkedésében alkalmazkodik
az adottságokhoz, mégis egyértelműen elkülönülő rétege marad a térnek. Az épület eredetileg használt útvonalai teljesen megváltoztak, a szakrális elemeket helyreállították, de azokat a berendezési tárgyakat, amelyek gátolhatják a többféle használatot, mobil elemekkel váltották fel. A különböző funkciók mellérendelő
viszonyban vannak egymással, ennek ellenére nem íródik felül az épület múltja és vallási karaktere, a rendezvények idejére képes befogadni világi használatokat és azok eltérő atmoszféráját is. Ez a „viselkedés” pedig elősegíti, hogy ne csupán egy vallási közösség tagjai kötődjenek az épülethez, hanem a társadalom szélesebb rétegeinek is saját tapasztalatai és élményei legyenek a zsinagógával kapcsolatban. Ugyan anyagi értelmében is megváltozott az épület az
eredeti állapothoz képest, de sokkal jelentősebb az a változás, amely a ház működésében és használatában történt. A változás kényszerek következménye, válaszreakció a történelem viharaira, de eszköze lehet annak, hogy megőrizzük és továbbírjuk közös örökségünket. A publikáció az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP- 23-4-I kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai
támogatásával készült. Témavezető: Szabó Levente DLA, egyetemi tanár, a Középülettervezési Tanszék vezetője.

Jegyzetek

1 Transzkulturális építészet, A vallásgyakorlás építészeti mintázatai eltérő kultúrák együttélésnek metszéspontjaiban. Témavezető: Szabó Levente DLA, egyetemi
tanár. BME Építőművészeti Doktori Iskola.
2 Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782-1918, Fejlődéstörténet, tipológia és építészeti jelentőség. Budapest: Terc Kft., 2011, 37. 3 Alpern Bernadett: Used Stones (Fotóesszé). Budapest: Tabula Online, 2014 15 (1). https://tabula.neprajz.hu/neprajz.07.151a. php?bm=1&as=387&kr=A_10_%3D%222014%2015%281%29%22
4 Gazda Anikó könyvében sorra veszi könyvében az egykori zsinagógák 1991-es állapotát és akkor használatát. Gazda Anikó: Zsinagógák és zsidó községek
Magyarországon. Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1991.
5 A kutatáshoz nagy segítség volt Kiss Henriett-tel, a Rumbach igazgatójával, valamint Kőnig Tamással a legutóbbi felújítás tervezőjével történt beszélgetés.
6 Klein Rudolf, i. m. 11.
7 Klein Rudolf, i. m. 15.
8 Giudici, Maria Shéhérazade: Off the Script: The Architecture of the Synagogue In: Aureli, Pier Vittorio – Giudici, Maria Shéhérazade (szerk.): Rituals and Walls, The Architecture of Sacred Space. London: AA Publications, 2016. 26-37. 34.
9 Donin, Hayim Halevy: Zsidónak lenni, A zsinagóga: a zsidók gyülekezete 1/2. zsidó.com, https://zsido.com/fejezetek/a-zsinagoga-a-zsidok-gyulekezete-1-2/
(utolsó elérés: 2024. 05. 20.)
10 Jarrassé, Dominique: Synagogues: Architecture and Jewish Identity. Paris: Vilo International, 2001.13.
11 Klein Rudolf, i. m. 35.
12 Giudici, Maria Shéhérazade, i. m. 32.
13 Uo.
14 Klein Rudolf írásaiban találkoztam először a fogalommal, azokat a zsinagógákat jelöli, amelyekbe már volt orgona, énekkar, a prédikáció az adott ország nyelvén és nem kizárólag héberül történt, a bima a keleti oldalra került. Forrás: KLEIN Rudolf: Keresztények számára már érthető, zsidók számára még emészthető, A pesti zsinagógák az első imaházaktól a templomig. Budapesti Negyed, 2. évf. 2.(4.) sz.,1994. nyár
15 A mai Rumbach utca a zsinagóga építésének korában még Rombachként írták, így a zsinagógát is ezzel a névvel illették. Forrás: Cseh Viktor: A nevezetes pesti zsidó háromszög másodikja – Fejezetek a Rumbach utcai zsinagóga történetéből 1. rész. zsidó.com, https://zsido.com/a-nevezetes-pesti-zsido-haromszog-masodikja/ (utolsó elérés: 2024. 05. 20.)
16 Haraszti György: Két világ határán. Budapest: Múlt és Jövő.1993. 15-27. 17.
17 Uo.
18 Kiss Henriett-tel történt beszélgetés során hangzott el, 2024.02.14-én.
19 Lásd az előző jegyzetet.
20 Klein Rudolf, i. m. 479.
21 Cseh Viktor, i. m.
22 Lásd a 18. jegyzetet.
23 Rumbach utcai zsinagóga rehabilitációja, epiteszforum.hu, 2019. https://epiteszforum.hu/rumbach-utcai-zsinagoga-rehabilitacioja. (utolsó elérés: 2024.
05. 20.) 
24 A bérelhető helyiségeket külön weboldal hirdeti, amely szerint az épület terei kiválóan alkalmasak konferenciák, tréningek, workshopok, bankettek, vállalati
rendezvények megtartására. Forrás: https://www.rumbacheventcenter.hu (utolsó elérés: 2024. 05. 20.)
25 A ház zavartalan működése érdekében az eseménytől függetlenül a férfiak csak fedett fővel léphetnek be, az étkezés a kóserség szabályai szerint működhet,
kerülni kell a meztelenkedést és az öncélú káromkodást.
26 Látogatásaim során azt vettem észre, hogy a tér szakrális használata során a függönyöket behúzva tartják, így érvényesül az eredeti díszítés, míg a kulturális
eseményeken a falat eltakartja és jobb akusztikai viszonyokat biztosít.
27 Vermes Nikolett: Ahol a mozaik is mesél. https://ng.24.hu/kultura/2022/09/02/ahol-a-mozaik-is-mesel/ (utolsó elérés: 2024. 05. 20.)