„A Magyar Építőművészek Szövetsége egyetemes ülését f. hó 8-án tartotta, melyen Hauszmann Alajos elnök jelentést tett, hogy az alapító tagok száma erősen gyarapodott.

Az ülés lefolyásáról érdekesnek tartjuk a következőket közölni.

Bálint Zoltán titkár bejelenti Pécs városa válaszát a városház tervpályázata alkalmából történt fölszólalásra. A városi tanács a pályázati határidőt két hónappal megtoldja, a tervező programmot az ezt kérő építészeknek díjtalanul megküldi.

Ismertetik ezután a Wellisch-féle alapítvány ezidei két díjára hirdetendő tervpályázat föltételeit. A 400 koronás díjra a Magyar Építőművészek Szövetségének levelező tagjai pályázhatnak. A feladat: Egy kilátó-torony tervezése a budai Jánoshegy csúcsára. A torony alul zárt, fölül szabad legyen.

A 200 koronás díjra a m. kir. József-műegyetem IV. éves hallgatói pályázhatnak; a pályázat tárgya: »út melletti kápolna terve«.

Körösi A. a Magyar Építőművészek Szövetségének fegyelmi szabályzatáról szóló tervezetét adta elő. Az előadó a megokolásban kifejti az okokat, a melyek a Magyar Építőművészek Szövetsége megalakulását szükségessé tették.

Az okok egyike művészi, a másik etikai volt. A társulásban rejlő praktikus erőkifejtés mellett a modern, nemzeti művészetnek és a testületi tisztességnek és morálnak a fejlesztése. Előrejutás és érvényesülés, de, és ez a fontosabb: művészi előrejutás és tisztességes érvényesülés volt az a két föltétel, a mi a M. É. Sz.-nek létjogosultságot ad.

»A Szövetség létrejöttének óhajában talán a művészi szempontoknál és a modern magyar építőművészetnek szabad fejlesztésénél is erősebben lüktetett az a másik kívánság: teremteni oly közösséget, a melyben a kari tisztességnek tudata helyes kifejezést találjon, — alkotni oly társaságot, melyben sokszor a vállat vetve, de gyakran a szemben küzdők úri harcmodora biztos alapot, mindegyikünktől megvédett és éppen azért mindegyikünket megvédő közérzést nyerjen.

Tagadhatatlan, hogy e téren évek óta az elvadulás szomorú jeleit tapasztaljuk. Belekerültünk oly harcba, hol mindenki küzd – mindenki ellen. Még pedig sokszor nem olyan eszközökkel, melyek az építészi foglalkozás színvonalán állottak volna.

Vájjon találkozik-e ügyvéd, vagy van-e orvos, ki működését egyenesen fölajánlani merné és esetleges személyes rábeszéléssel iparkodnék klienst szerezni? (?)

Képzelhető-e ezen karoknál oly próbálkozás, a melynek célja – hosszú ügyeskedések és előrelátó fogások útján – nem más, mint a kollegának kiszorítása és megszerzett bizalmi állásából való egyenes kitúrása ? Szerezhet-e ügyvéd büntetlenül új klienst azáltal, hogy kollegájánál olcsóbban, vagy pláne – névleg – ingyen-munka fejében ajánlkozik? Lehetséges-e orvos, ki megbízatását – tehát szellemi munkáját – az által tenné kívánatosabbá, hogy összefonja az anyagi ellenértéknek ígéretével? Például olcsóbb gyógyszer Ígéretével, hasonlóan azokhoz az építészekhez, kik olcsó tégla- vagy vasgerenda-kötés birtokában a kollegát úgy teszik harcképtelenné, hogy az áremelkedéssel járó nyereségnek egy részét megbízójuknak ígérik? (?)

Nem folytatom a példákat. Lehet, hogy az eltérés oka magukban a küzdőkben rejlik – a kik művészek – és a kikről Voltaire azt mondja, hogy míg a művészetek mindig édes testvérek voltak, a művészek mindenkor ellenségek maradtak.

A pályázati alapeszme is megkülönbözteti a mi működésünket másokétól. A pályázat általában minden művészi foglalkozásnak jellemző sajátsága, de fölhasználására még a testvérművészeteknél sem kínálkozik annyi alkalom, mint az építészetben. Azt lehet mondani, hogy a pályázati eszmecsere megfelel a modern jogfölfogás két fő jellemvonásának: a nyilvánosságnak és a kontradiktorikus eljárásnak. Ezzel természetszerűleg előidézi a harcnak és küzdelemnek tüneteit. A harc, a küzdelem pedig — ha valahol, úgy nálunk — jele az erőnek és a képességnek.

De éreznünk kell, hogy a küzdelemnek nem szabad elfajulnia. Teremtenünk kell egy oly fórumot, mely az érvényesülés vágyainak határt szab akkor, a mikor az előrejutás heve elragad és méltatlan fegyvereket nyom a küzdők kezeibe.

Ez a fórum nem lehet más, mint a fegyelmi tanács. Ezzel nevelhetünk olyan közérzést, mely minden szabálynál jobban megvédi a kari és egyéni tisztességet. A fegyelmi tanács tehát csak erkölcsi testület lehet és hatásköre, megtorló intézkedései is csak erkölcsi értékkel bírnak.

A fegyelmi tanács működésének köre azonban nem merülhet ki azzal, hogy csakis a Szövetség kebelében előforduló fegyelmi ügyekben intézkedjék. A fegyelmi tanácsnak ugyanis olyan fórumnak kell lennie, a mely bár szigorúan vett hatáskörrel csak befelé rendelkezik, ezen természetszerűen megszorított működése dacára, kifelé is mindenkor fixírozza a kari szellem álláspontját.

Egyrészt tehát védelmet kell, hogy nyújtson tagjainak, ha azok védelemért fordulnak hozzája bármily vád, vagy külső támadás esetén, de másrészt elégtételt is kell adnia a Szövetségen kívül álló kartársaknak, sőt az egész közvéleménynek is akkor, a mikor a vádak beigazolást nyertek. A fegyelmi tanács tehát az építészi karnak permanenciában levő erkölcsi fóruma.«

Hauszmann Alajos elnök köszönetét mond az előadónak és határozatba ment, hogy a tervezet

kinyomassék és a tagoknak további részletes tárgyalás alapjául megküldessék.”