Bán Ferenc retrospektív – FUGA, 2015. október 7-25.
Szabó Levente: Bán Ferenc építészete. Terc MMA, 2015, 231 oldal

Szöveg: Szegő György

Az Ungvári Egyetemi Könyvtár homlokzati terve, 1993

A kiállítás három falát Bán Ferenc rajzai töltik be, jóval kevesebb a fotó, mint az ilyen tárlatokon megszokott. Két oka lehet, egyik: nem szereti, ha beszárad a rotringja(!), plusz rajzban írja le gondolatait is. A másik nem túl vicces: kompromisszumok nélküli, szabad alkotóként sok főművet nem építhetett meg. A negyedik falra vele dolgozó építészek munkáit válogatta. Kérdem, mégsem mondja: tanítványaim. Ő még mestereként tisztelte Plesz Antalt, ma erre tán a „régiek” már nem is számíthatnak többé. A kötet a „mester” rangot emeli más dimenzióba.
Mi szerint rendezhetjük magunkban a tárlat kínálta sokkszerű hatást? „Gyakran éppen a legfontosabb alkotásokat lehetetlen beilleszteni választott kategóriáinkba. Bán nyíregyházi Művelődési központja bizonyosan egyike az utóbbi évek legérdekesebb, legellentmondásosabb hazai épületeinek. Vajon »műszaki racionalizmusról«, »strukturalizmusról«, vagy éppen irracionalizmusról beszélhetünk-e vele kapcsolatban?” – írta Moravánszky Ákos, 1984-ben. Most úgy olvasom a falak képözönét, hogy az építész több fix pont köré rendezte közlendőit: „Bán Ferenc a hetvenes évek elején épített magának egy fix pontot, egy saját modern építészetet – elsősorban a nyíregyházi Művelődési Házzal (…)
Épületeit a szerkezetből következő plasztika tektonikus egyértelműsége, a sokszor brutálisan kemény, geometrikus formálás jellemzi, amelyben a végsőkig redukált elemi formák együttesét mégis valami hiperrealista, költői vízió fogja össze.”– írtam 1997-es, a Kijárat kiadta Bán-kötet előszavában. Az eddig publikálatlan, „korai”, 1966-os Nemzeti Színház pályázat legkeményebb víziója pont megfelel fenti értelmezés-kísérletemnek. Hossztengelyre fűzött, elemi formákra redukált áramló építészet. A foyer roppant üvegfala mögött lágy ívű plasztika formázza a nézőteret – 25-30 évvel Jean Nouvel előtt (KKL Luzern, 1995-2000). Azután a masztaba-szerű színpadi szféra következik, végül az irodatömb: élére állított mértani geg (nem adta be a tervet – mondja: a Felvonulási tér miatt). A jóval későbbi tokaji saját „fészket” (1998-2000) e térsorolás következetes folytatásának, megépült változatnak látom.
„Korai, a japán strukturalizmushoz és metabolizmushoz közelálló munkái után, a posztmodern eklektika felé tájékozódva, eszköztárát finomítva sem veszíti el eredetiségét, építészeti imaginációjának egyéni erejét.” Erre is akad most számomra ismeretlen példa: az ungvári egyetemi könyvtárépület – terv maradt. (1993). Csonka-kúp és geometrikus lepény kiegyensúlyozott együttese – jobb Stirling vagy Krier házak nívóján. Akár erre is írhattam volna: „Újabb házaiban a történeti stílusok, a hagyományos városi építészeti kommunikáció és a monumentalitás találkozik. Az épített környezet nála az önfegyelemben kiteljesedő szabadság, a teremtés tárgyiasulása. Építészete egyszerű, érthető formanyelv, az együttes hatásra törekszik, a környezet javára háttérbe húzódásra. Még egy „új” példa: Debrecen Péterfia utcai pályázat (2009). Egy lakóház-parkoló-üzletház merész, fejetetejére állított piramis köré szervezett együttese, mely megőrizte volna az utcai nőtt város hírneves térfalát, tisztelve a beépítési vonalat is. Az ő terve helyett a régi házsort letaroló szokvány nyert.
„Bán Ferenc házai voltaképpen továbbépíthetők, nem egyedi kompozíciók, hanem a környezet eleven részeként stabil primer struktúrát adnak.” (Szegő György, 1997) S az idén újjászületett a nyíregyházi Művelődési Központ pont ide illik.
Nem épp így látta kora: „Az átadás óta eltelt időben ráadásul az épületet nem feltétlenül értő és szerető üzemeltetők és a nagyközönség a maguk igényei szerint telepítettek térbeli epizódokat Bán vasbeton csontvázába. A tervezői vízió szerint az épület alatti teret gyerekeknek és a helyi fiatalságnak kellett volna belaknia, az épület afféle gigantikus népművelő tyúkanyóként vette volna a kultúra felé a Nyírség ifjúságát. … Mindent egybevetve a kétezres évekre a ház műszaki állapota, belső térrendszere épp úgy elavult, mint a közművelődési rendszer felbomlásával a működési konstrukciója.” (Takács Ákos: Utómunka egy utópián, Magyar Narancs 2015/40.)
Friss pofon: igen, a szociográfia nyelvén is ítél(kez)hetünk, de tanúként átélve a 70-es, 80-as éveket, ma joggal sirathatjuk a múló építészeti utópiákat. Bán „utómunkája” az általam fent méltányolt „továbbépítés” a térélményre nevelő architektúra iskolapéldája.

A kötetben Szabó Levente írta ugyanerről a házról: „Trendekbe nehezen illeszthető, nagy és jelentős épületek és számos megvalósulatlan terv, nyertes tervpályázat, kísérleti elgondolások alkotják Bán Ferenc életművét. A megépült épületek az adott korszaknak, Bán változó építészeti gondolkodásának természetszerűleg hű lenyomatai. A nyíregyházi művelődési központ azonban nem csupán a tervezés-építés több mint egy évtizedes, hosszú folyamatának, a korszak meghatározó nemzetközi áramlatainak vagy éppen a hazai kulturális és építőipari körülmények hű tükre. A munkák közül azért is kiemelkedő jelentőségű, mert benne észrevehetjük a későbbi tervek, épületek alapvető tulajdonságait is: mintha a későbbi munkák felől nézve is folyamatos viszonyítási pontot jelentene.”(Szabó Levente: Patetikus vállalás, Magyar Építőművészet 2015/2). Ez tulajdonképp kötete ars poétikája. Miután a bevezető, A szabadság építészete c. 1-es fejezetben az experimentális architektúrák korát – Bán közegét – villantja fel, ő sem kronológiát követ. Inkább kulcsszavakhoz rendeli a Bán-jelenséget. További fejezetek: 2. Patetikus vállalás. A nyíregyházi Megyei Művelődési Központépületéről, 3. Épületek és tervek a nyíregyházi MMK vonzásában, 4. Idézetek korszaka. Jelentést hordozó formák, posztmodern hatások. 5. Poétikus kollázsok. Tervek és épületek az asszociatív forma- és téralkotás időszakában. Végül a Válogatott munkák és a függelékek zárják az elemző munkát.
A választott szerkezet igen sokat felold Bán építészetének titkaiból, de így egyes épületek óhatatlanul ismétlődnek, és a fotószerkesztés ökonómiája nem érvényesül: sok a kis kép. De a számkódolt utalásokkal a gondolatmenet így következetes.