Búcsú Bächer Ivántól
1957-2013

A nyolcvanas évek elején a gimnáziumban, ahol tanultam, megjelent egy teljesen nem odaillő jelenség. Fiatal történelemtanár volt, akkor kezdte a pályáját, furcsán hintázva járt a folyosón és minden diákkal olyan természetes hangon beszélt, amit ott, akkor nem is értettünk. Bächer Ivánnak hívták. Néhány év múlva feltűnt a neve az irodalmi lapokban, később novelláskötetek szerzőjeként, aztán a rendszerváltás után a Népszabadság állandó munkatársa lett. Tárcákat, publicisztikákat is írt; egy szabad szellemű kívülálló, egy igazi értelmiségi gondolatait fogalmazta az előző századforduló magyar novellisztikájának hangját idézve vissza egy kopárabb, szegényesebb, műveletlenebb korban.
Nem írt építészetkritikákat, mégis meghatározta az írásait a házakról való gondolkodás. Budapesti és vidéki épületekről, helyekről, utcákról és környékekről olyan érzékletes leírást adott, ami sokkal erősebben tudott hatni, mint egy épületbemutatás. Bächer ugyanis ház és ember kapcsolatát elemezte. Valójában mindig apró emberi történeteket tolmácsolt, és azokban kulcsszerepe volt az épületeknek, városoknak, utcáknak. Talán az utókor idővel rájön, hogy az az irodalom, amit ő művelt, sokkal közelebb visz az építészet megértéséhez, mint a négyzetméterben és költséghányadosban mérhető leírások.

Götz Eszter