Szív és ész, közösség és szolgálat

Szöveg: Sulyok Miklós

Arnóth Lajossal annak az építésznemzedéknek az egyik utolsó tagja távozott el, amely a második világháború utáni korszak egyik legjelentősebb építészeti feladatát végezte el: fölépítette a modern Magyarország ipari létesítményeit. Egykori pályatársai közül itt van még többek között Bajnai László, Böjthe Tamás, Földesi Lajos és Kuba Gellért, s bár az ipari modernizációt Magyarországon a sztálinista, majd kádárista rendszer hajtotta végre, ez a teljesítmény a magyar mérnökök és építészek, köztük Arnóth Lajos munkáját dicséri. Az 1950-70-es években végbement gyorsított ipari fejlesztés során a tervezők nemzedékei hatalmas szellemi erőfeszítéssel és munkakedvvel oldották meg a nem egyszer megoldhatatlannak látszó feladatokat.
Szinte pályakezdésének első éveitől egészen nyugdíjazásáig a kor magyar építészetének legkvalitásosabb tervezőirodájában, az Ipartervben dolgozott, ahonnan a második világháború utáni magyar ipari épületek túlnyomó többségének tervei kikerültek. Visszatekintve látható, hogy az időszak szakmai és állami díjakkal elismert építészeinek túlnyomó többsége az Iparterv munkatársa volt. Ez az iroda kapta a szocialista Magyarország egyetlen komoly nemzetközi építészeti kitüntetését, az Auguste Perret-díjat, 1961-ben, a nagyelemes előregyártás és az építésiparosítás terén elért eredményeiért. Arnóth Lajos mindvégig cselekvő részese volt az iroda munkásságának, s az Ybl-díjat is ipari épület tervezésért – Beloiannisz Híradástechnikai Gyár – kapta 1964-ben „a műszeripari gyárak építési tervezésében kifejtett munkásságáért”. Ezt a munkáját is mesterével, Szendrői Jenővel együtt tervezte. Tevékenységének másik, nem kevésbé fontos területe az egyetemi oktatás volt, ahová Weichinger Károly hívta meg a Középülettervezési tanszékre, ahonnan az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékre került.
Építész-életének harmadik, nem kevésbé fontos területe a MÉSZ Mesteriskolája volt, ahol 1955-58-ban, a II. ciklus hallgatójaként végzett, majd Szendrői Jenő mellett dolgozott itt is. Másik építész-mester példaképe id. Janáky István volt, akitől az építészeti tanítás és munka kulcsfogalmát, a műhely-szellemű nevelést vette át.
A mai fiatalabb építész generációk minden bizonnyal a 2000-2017 közötti mesteriskolai vezetői tevékenysége okán ismerik Arnóth Lajost. Szendrői halála után vette át a Mesteriskola vezetését, ahol általános szakmai és kollegiális megbecsüléstől övezve munkálkodott haláláig. Ő tartotta egyben és őrizte meg mindenféle értelemben függetlennek a magyar posztgraduális építész képzés legfontosabb intézményét, ami a magamfajta, nem építész, „külső” szemlélő számára hihetetlen teljesítmény. Magam 2004-ben ismertem meg őt és nagy emberi élményt adott szerénysége, természetessége, nagyvonalúsága és különlegesen széles szellemi horizontja. Volt alkalmam jelenlétében is előadást tartani és mesteriskolai napokon részt venni, s ezeket legnagyobb közösségi, szellemi élményeim között tartom számon. Sam, ahogyan mindnyájan szólítottuk, a szellemi élet kérdéseiben tájékozottan és hitelesen beszélt, lefegyverző szerénységgel, spontaneitással érvelt, bírált és társalgott. Különös, hogy az ipari építészet művelőjeként az organikus folytonosság eszméjét hirdette. „Talán egy építészeti “Pünkösd” kellene, hogy a különböző építésznyelveket mindenki megértse valamiféle közös fundamentum reményével. /…/ De a kivezető utak nincsenek az építészsztárok kezében. Hanem olyanokéban, akik tudják, hogy az emberi természet, lélek, tudat halad a maga lassú természetes fejlődésében, emberi lépésekben és ehhez tartozó emberi léptékű épületeivel, létesítményeivel.” – mondta a Mesteriskola XXII. ciklusának záróünnepségén 2014-ben.
Éppen mesteriskolai közösségmegtartó munkássága miatt emlékezünk rá olyan mesterként, aki az emberépítést is az építészet részének tekintette.

Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, 1962, tervezte: Arnóth Lajos, Szendrői Jenő