Dénes Eszter: Ferencz István – Avasi egyházi oktatási épületegyüttes, Miskolc
Szöveg: Götz Eszter
Új épÃtészeti sorozatot indÃtott az MMA Kiadó, és ezzel új műfajnak adott szabad utat a hazai épÃtészeti könyvek között: a Mestermunkák minden kötete egy-egy kimagasló magyar épÃtészeti alkotást mutat be. ElsÅ‘ként Dénes Eszter könyve Ferencz István Miskolc-avasi egyházi együttesét tárgyalja, ráadásul teljes egészében két nyelven, magyarul és angolul.
Az ötlet telitalálat, hiszen egy-egy épület többnyire fotókon, esetleg csak épÃtészeti kritika tárgyaként kap részletesebb elemzést, de ott sincs mód alaposabban körüljárni a témát: az esztétikai és funkcionális bemutatás, az épÃtészeti palettán való pozicionálás mellett ritkán van lehetÅ‘ség a tágabb összefüggésekre is hosszabban kitérni: hogyan keletkezett, milyen társadalmi-épÃtészeti közeg vette körül, hogyan kapcsolódik a tervezÅ‘je többi alkotásához, milyen az utóélete, és legfÅ‘képpen: hogyan Ãtéljük meg ma, sok esetben évtizedekkel a megvalósulása után. Egy ilyen sorozat minderre remek lehetÅ‘ség. Ráadásul a gazdag képanyag – akár egész oldalas fotók, a folyamatosan változó igényeket és körülményeket követÅ‘ tervek, skiccek, a település összképe, térképek, vagy az épület kisebb, izgalmas részletei – egészen közel hozzák az olvasóhoz, nem csupán szemléli az épületet, hanem szinte az ismerÅ‘se lesz. Dénes Eszter könyve is erre törekszik: közel hozni a befogadót ahhoz a jelenséghez, ami 1990 és 2000 között Miskolcon, a negyvenezer lakásból álló avasi lakótelep közepén, a rendszerváltozás elsÅ‘ évtizedében, több egyház együttműködésében megszületett. Ferencz István avasi komplexuma az 1990 utáni hazai épÃtészet egyik csúcsa, sok rétegben fejezi ki a helyhez, a korhoz és a funkcióhoz való viszonyát és alkotójának gondolkodásmódját. Hordozza egyrészt annak a közösségnek a szemléletét, amelynek Ferenc István egyfajta választott mestere volt: a hetvenes évek végének egyik legelsÅ‘ magyarországi alternatÃv szemléletű épÃtészcsapata, a Miskolci Műhely Plesz Antal, Bodonyi Csaba és nem utolsósorban Ferencz István iránymutatása nyomán bontakozott ki. De hordozza Miskolc 1945 utáni történetét is, az erÅ‘ltetett iparfejlesztéssel járó gyors átalakulását, a megszakadt tradÃciókkal gyökértelenné lett városrészek szociális problémáit. És a szocializmus végnapjaiban fölerÅ‘södött hitet, hogy hosszú idÅ‘ után végre vissza lehet térni a múlthoz és lehet értelmes jövÅ‘képet keresni.
Az avasi együttes az 1990-es évek legnagyobb volumenű egyházi és oktatási beruházása volt Magyarországon, jó szerkesztÅ‘i döntés ezzel nyitni a sorozatot. Az is telitalálat, hogy a szerzÅ‘ bevezetÅ‘ helyett az épÃtész életébÅ‘l vett hangulatfotókkal, finoman vezet rá a témára, ezzel nagyvonalúan túllép az épÃtészeti szakkönyvek műfaján, és közvetlen, személyes kapcsolódást kÃnál fel az olvasónak. Ezután röviden bemutatja a tervezési helyszÃnt, majd a pályázatot, amelyet a lakótelepen egy templom és egy egyházi gimnázium tervezésére Ãrt ki a városi tanács. (Sajnos a benyújtott többi tervrÅ‘l semmilyen információt nem kapunk a pályaművek szerzÅ‘inek felsorolásán túl.) És már ott is vagyunk az évtizedre elnyúló folyamat kezdetén, végigkövethetjük az egyes épületek áttervezéseit, megvalósulását, majd a komplexum utólagos bÅ‘vÃtéseit, megismerkedünk a templommal és a toronnyal, a gimnáziumi épülettel, a kollégiummal, valamint az épÃtést végigkÃsérÅ‘ többi szereplÅ‘vel. Külön élmény a korabeli épÃtési napló oldalaiba betekinteni, és az évtizedes munkát méltó módon közvetÃti az épÃtés folyamatáról szóló fotóesszé. A kötetet egy rövid, de átfogó tanulmány zárja Ferencz István épÃtészetérÅ‘l – érzésem szerint sokkal kevesebb invencióval és sokkal több patent kifejezéssel megfogalmazva, mint ami ehhez a remek kötethez illene.
Fontos még szólni a magas minÅ‘ségű grafikai munkáról. A sorozattervezÅ‘k, Bárdy Anna és Ipsics Barbara finom Ãzléssel nyúltak az anyaghoz, harmóniát teremtettek a szÃnes és fekete-fehér fotók között, és halvány, homokszÃnű árnyalattal emelték ki az épÃtészeti tervek oldalait. Összességében figyelemre méltó munka született, bizonyÃtva, hogy a túlbeszélés helyett hasznosabb lehet hagyni az olvasót, hogy nyugodtan szemlélÅ‘djön, lépjen önálló kapcsolatba a könyv tárgyával. A kortárs épÃtészetnek nagy szüksége van arra, hogy a szélesebb közönség ne csak lássa, hanem megértse és átérezze, mit tud kapni tÅ‘le.