Wesselényi-Garay Andor arra hívta fel a figyelmet, hogy az estek mindig egy szöveg köré fognak szerveződni. A vitaműsor kiindulópontja ezúttal Nikos A. Salingaros Az egyre csak épülő disztópia című, nemzetközi vihart kavart recenziója lett, amely James Stevens Curl angol építészettörténész Making Dystopia című kötetére reflektált. Curl könyve, amely Salingaros szavai szerint „a 20. századi építészet történetét tekinti át”, és „lerombolja az évtizedekig hangoztatott (…) elveket, amelyek azt voltak hivatottak igazolni, hogy miért is kell az embereket embertelen környezetbe kényszeríteni”, egyelőre nem érhető el magyar nyelven, a fordítása éppen most készül.

   
Smiló Dávid építész álláspontjának megfogalmazásában leszögezte, hogy Curl kötetét maga sem ismeri. A recenziót szeretné árnyalni azzal, hogyan oktatja a modernizmust elsőéves hallgatóinak a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Az építészet történeti vonalát megragadva a városi építészetből kiemelte a munkások nem túl vonzó életkörülményeit. A modern építészet szerinte: lakáson belüli mosdó, konyha és fény. A lakhatási projektek mindig ezt a problémát akarták megoldani, a lakótelepeken pedig igenis lehet élni – hangsúlyozta az MMA korábbi művészeti ösztöndíjasa.

Másodikként a vitába online bekapcsolódó Erhardt Gábor kapott szót. Az Ybl-díjas építész helyzetét megkönnyítette, hogy ő ismerte a recenzió alapjául szolgáló eredeti művet is. Mint mondta, úgy véli, Curl nem a modern építészetet támadja a lábjegyzetekkel gazdagon ellátott könyvében. Alapállítása az, hogy az építészek disztópiák előidézésében bűnösök, ami az angol városi kultúra pusztulását eredményezte. A személyeket tartja tehát fontosnak, s ebben hasonló a nézőpontjuk Curllel, hangsúlyozta az építész, majd hozzátette: „A városi építészet pusztulása megállíthatatlan, neoklasszicista építészetnek kell felváltania.”
A vitában Smiló Dávid úgy fogalmazott, a mai komfortból nézve nagyon nehezen értjük meg, hogy a lakótelepek hogyan segítették méltó élethez a városi embereket. Létezik közösség a lakótelepeken – hangsúlyozta. Erhardt Gábor válaszul megemlítette a kötet példáit: a fizikai atrocitást, a szociális feszültséget és a vandalizmust, amely a lakóteleppel egy időben jelent meg.

A magyar lakótelep azért nem gettó, mert középosztálybeliek és értelmiségiek lakják, nem a mélyszegénységben élők – reagált Smiló. Erhardt szerint az eklektikus, pusztuló belvárost elhagyva, a zöldövezet helyett, amely megfizethetetlen, sokan a panelt választják. A modern építészet gondolkodásmódja találkozik a spekulációs építészettel. Ami ugyanis szociális lakásfejlesztésnek indul, az nagyon hamar eléri a normál piaci árat.
A moderátor kérdésére Smiló Dávid azt válaszolta: a modern paradigma ellen az ő korosztályának már nem kell harcolnia, egyébként is kérdéses, hogy az mennyire vetette el a klasszicizmus arányrendszerét.
Erhardt Gábor a Curl-kötet relevanciájával kapcsolatban úgy fogalmazott: „gyakorlatilag a mi életünkről szól, például amikor a Budavári Palota rekonstrukciójával kapcsolatban a Facebookon háromszázhatvankét karakterben próbálunk egymás fejéhez vágni dolgokat”. Smiló szerint a magyar építészet sajátos kultúra, ezért a kötetben megfogalmazott állítások csak kevéssé érvényesek rá. Példaként Veszprém hetvenes évekbeli városátalakítását említette, amelynek során önkritikát gyakorolt a szakma.
1750-től az ipar és az anyagok vonatkozásában jelentős változás zajlik a világban, ami az életünk legtöbb részére kiterjedt – vetette fel a moderátor. Erhardt szerint az építészek azért adták át magukat könnyen a változásnak, mert nagyon szeretik a saját rajzaikat. Smiló Dávid egyetértett ezzel, s hozzátette, az építészek azért is lelkesedtek a panelekért, mert minden újítás érdekli őket.

A vitát követően a hozzászólásokat Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MMA elnöke kezdte, aki leszögezte: nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést. Nem jó, hogy hazánkban nincs valódi építészeti kritika, mert önmagukban sem az építészek, sem a bölcsészek nem alkalmasak rá. „Olvassatok Makoveczet, ez csak a felszín” – javasolta a két építésznek. „Az emberek bárhol képesek túlélni, ma kapósak a lakótelepi lakások, de amikor megkérdezik őket, hol szeretnének lakni, kiderül, hogy kertvárosra, kisvárosra vágynak, mert hiányzik nekik a lélek.” A vidéki kockaház nem volt kötelező, de a magyar társadalom a hatvanas években gazdaságilag megerősödött, és a jövedelmét ebbe fektette. Sőt, erre könnyű volt engedélyt kapni, a kőművesek és az ácsok is könnyebben elvállalták – reflektált az MMA elnöke Smiló Dávid állítására, majd hozzászólása zárásaként úgy fogalmazott: „Ezeket a beszélgetéseket folytatni kell!”
Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA rendes tagja szerint az ezeréves építészeti kultúrát a kapitalizmus ledarálta. Curl könyve pontosan ezt segít megérteni, és szókimondása szokatlan nekünk. A szociális körülményeink nem építészeti kérdés, de a városi munkások élete nem csak a háborúk környékén és nem csak idehaza volt ennyire szörnyű – figyelmeztetett hozzászólásában az MMA rendes tagja.

Csáji László Koppány emlékeztetett arra, hogy december 4-én Dénes Eszter építész tart majd előadást egy vernakuláris lakótelepről, ami egy szociális építési projekt Spanyolországban. A városok társadalmi struktúrája radikálisan megváltozott, de „Budapest építészetét sem a Hős utcai lakótelep alapján kell megítélni. Fontos, hogy mit mivel hasonlítunk össze, és az építészeket arra buzdítom, hogy olvassanak társadalomtörténetet” – javasolta az MMKI igazgatója.
A vitaest a későbbiekben kéthavonta jelentkezik.  A további alkalmak témái között szerepel majd például, hogy mitől modern egy épület, milyen értelemben lehet ma nemzeti építészetről beszélni, hogyan kapcsolódhat a modernitás a hely szelleméhez, továbbá mi lehet a mesterséges intelligencia szerepe a jövő építészetében.