14. Nemzetközi Építészkongresszus, Várkert Bazár, 2017. 03. 10.

Szöveg: Szegő György, Botzheim Bálint
Fotók: Fábry Anna

Az idei Építészkongresszus a Magyarországon legújabban készült vagy készülőfélben lévő építészeti nagyprojektek kapcsán a „friss ötletek” jegyében vizsgálta a szakma pillanatnyi és hosszabb távú helyzetét az Artifex Kiadó és a MÉSZ támogatásával.
Az egész napos előadássorozat megnyitója hármas felvezetéssel indult. Elsőként Füleky Zsolt helyettes államtitkár az állami építészstratégiáról beszélt, részletesen elemezve a főépítészek urbanisztikai szerepét és kiemelve a vitathatatlan eredményt, miszerint sikerült „leporolni” a Pro Architectura díjat. Arra is kitért, hogy folyamatban van egy jelentős díj előkészítése az építészetoktatás területén működő szakemberek részére. Ezután Thomas Moschig osztrák kulturális attasé méltatta a két ország üzleti kapcsolatait, különös tekintettel a mottóban kiemelt „friss ötletek” fontosságára a fenntarthatóság területén, a regionális érdekekre. Számunkra is érdekes: Bécs 2018-ban lezárja a további toronyházépítést. Harmadikként a kongresszus moderátori szerepét is ellátó Krizsán András, a MÉSZ elnöke az évente megrendezett találkozót az architekton–irányelv–teremtés etimológiai értelmezéssel emelte el a médiapiac síkjáról. Hamvas Béla fizikai-metafizikai szublimációjának parafrázisához, a mérnöki munka számaihoz az építészeti alkotás arcát, metafizikáját párosította. Végül felolvasta Deniz Inceday, az UIA 2-es régió elnökének üzenetét.
A délelőtti ülésen a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja stratégiai főigazgatója, Dr. Schneller Domokos a középtávú sportlétesítmény-fejlesztések kapcsán bemutatta a „Kemény Ferenc fejlesztési program” 11 témáját. Kiemelte az egykori óbudai Gázgyár telepén építendő Velodromot, a 15 ezresről alkalmakként 55 ezresre bővíthető Atlétikai Stadiont a Rákóczi-híd alatt, illetve az Észak-Csepelre szánt multifunkcionális szabadidő parkot és az egyetemi kollégiumi negyedhez kapcsolódó, utóbbi elemeket összekötő hidat.
A Galvani hídra kiírandó több pályázathoz Wesselényi-Garay Andor fűzött gondolatokat. Történeti példákkal írta le a mérnöki munka leválását az építészetről, és Santiago Calatrava, illetve Marc Mimram munkái nyomán a hidakra építészeti karakterű pályázati kiírást javasolt.
Ferencz Marcel a 2017-es úszó világbajnokságra tervezett Duna Úszóarénához fűzött rövid bevezetőben azt – a bodrogkeresztúri Hunfürdő kapcsán megerősödött – felismerését kapcsolta, hogy az „épületeket ki lehet faragni”. Az előadás alkotáslélektani dimenzióban, ars poeticaként kívánt hatni, ami sokakat megérintett, de az urbanisztikai lépték, a formálás kérdéseire nem tudott választ adni.
A kávészünet után következett Andrej Kalamar szlovén építész slide-showja. „A kecskeóltól a felhőkarcolóig” mottónak megfelelő tartalommal mutatta be cégének teljesítményét. A nap szenzációja Sven Jonke (Numen For Use, Berlin Zágráb) volt. A design alkotócsapat hamar megtalálta a színházi látvány kísérleti terepét, és ragasztószalagból, majd hálókból kézzel épített fantasztikus bejárható felületeket terveznek. Számítógép nélkül, taktilis erőkkel komponálnak. Valódi színpadi akcionizmussal élnek, az előzmények között ott vannak Josef Svoboda 1970-es évekbeli munkái, vagy a mai budapesti Élőkép társulat előadásai.
A délutáni ülésen mindezek után némi lehiggadást hozott az osztrák építészpáros, Dieter Henke és Marta Schreieck bemutatkozása. Különlegessége miatt emelném ki egy 1930-as években épült síszálló felújítását-bővítését, melyet eredetileg Lois Welzenbacher tervezett. Utolsó projektként a Bécsben épült, kortárs formanyelven fogalmazott Erste Bank központot mutatták be. A következő sztárelőadó Sou Fujimoto nem tudott személyesen eljönni, csak videón láthattuk. Kifejezetten a kongresszusra készült az interjúja, amely végül személyessé és élményszerűvé tette ezt a formátumot. A „kérdezz–felelek” és a filmfelvételből adódó távolság alkalmat adott rá, hogy alaposan megfigyeljük Fujimoto alkotói intelligenciáját és szerénységét. Csanády Pál beszélgetett az építésszel munkáiról, munkamódszeréről, gondolkodásmódjáról. Befejezésként a Ligetbe tervezett Zene Házáról is szó esett.
A kávészünet után került sor a Sivatagi Kőrózsa díj átadására. Idén Domokos Gábor és Várkonyi Péter, a Gömböc feltalálói lettek érdemesek a kővirágra, melyet Timon Kálmán építészmérnök, a díj alapítója adott át.
Utolsó előadóként John Tuomey és Sheila O’Donell, a CEU új épületének tervezői mutatták be három projektjüket. A téglaarchitektúra értő alkalmazását ismerhettük meg a Londonban található LSE diákközpont épülete kapcsán. A Glucksman egyetem galériája összművészeti igénnyel készült, ezt a faburkolat kiképzése is jelezte. Végül az CEU új budapesti épületére tértek rá. Elmondták, hogy a tervezés során több budapesti épületet is tanulmányoztak, köztük Lajta Béla Rózsavölgyi házát és a Parisiana mulatót. A CEU ír-magyar koprodukcióban jött létre, a magyar építészcsapat a Teampannon iroda tervezői közül került ki. Az előadás után az érdeklődők a tervezőkkel közösen járták végig az épületet.