FÜRDŐMENTŐ KIÁLLÍTÁS

Csillaghegyi Strandhotel Étterme

Megnyitó: június 27.  15 óra

A régi és a mai fürdő dokumentumait-szépségét, botanikai csodáit bemutató, Csillaghegy település fennmaradt és frissen összegyűjtött emlékekből és Díner Tamás fotóművész képeiből a Csillaghegyi baráti kör által rendezett kiállítást Török Ottó öttusázó olimpiai bajnok nyitja meg.

A kiállítás-megnyitó egyúttal TILTAKOZÁS a fürdő – ismét fenyegető – bezárása, a Budapest rekreációs kínálatában betöltött fontos pozíción túl a város oxigénellátásában is fontos szerepet játszó utolsó “zöld ujjként” működő, arborétum szépségű területének privatizálása ellen. Akármilyen beépítés a a főváros egyik legszebb parkjának, ritka növényeinek jelentős pusztulását okozná.

A rendezők minden érdeklődőt és tiltakozót szeretettel várnak.

A témához a MÉ 2005/3-as számában megjelent ismét aktuális írást mellékeljük:

Hacsek és Sajó, ketten a gőzben

„Budapest-Fürdőváros” privatizációjáról – kabaré

Hacsek: – Mit szólsz, a kabinos-szakszervezet elhitette a főnökökkel, hogy hajnali 6-kor nem jár senki úszni, és a strandok mostantól 9-kor vagy 10-kor fognak nyitni. Mi a „hétórásra” váltottunk éves bérletet – több mint százezerért. Ide se jövök többet, és nem adok borravalót!

Sajó: – Hogy lehetsz ilyen naiv? Hiszen nemrég Te mesélted, hogy két új toronyházat úgy engedélyeztek, hogy az új tiltó rendelet még nem, a régi már nem volt érvényben egyetlen napig. Véletlenül… Itt is, többről lehet szó. Nem emlékszel, eredetileg még 6-ra járhattunk. Lehet, hogy jövőre már csak 11-kor kezdünk. Végül majd kiderül – hisz’ napközben dolgozunk –, hogy a pesti fürdőkbe nem jár senki, nem rentábilisak, túl kell adni rajtuk. Olcsón eladók. Aztán hajrá, épülhet a területükre, például: lakópark. Itt is vastagon a privatizációról lehet szó.

Hacsek: – Hogy mondhatsz ilyen hülyeséget? Hiszen most öltek bele milliárdokat a vízforgató-rendszerek beépítésébe! Ilyen gazdagok lennénk?

Sajó: – Pár éve – emlékszel –, azt találták ki, hogy télen ne legyen sátor a medence fölött, akkor aztán mi a hidegben odébbállunk, jöhet az ingatlanüzlet… Az egyik szomszéd – nevezzük Simon Templar unokájának – már vevőként-befektetőként betonkerítéssel le is zárta a strand-park egy részét. Az ük-ükapja talán még a brit 17. században kezdte a „bekerítési mozgalomban”. Nem vagyunk angyalok. Ha itt fog építkezni, és ha ügyes, házaik EU-előírásos vízforgatós medencéje már kész is van. Ha szerencsénk van, majd még vendégként járhatunk ide – óránként párezerért.

Hacsek: – Hogy képzeled? Ezt a város nem engedi! Budapest: „fürdőváros”, nem csak a prospektusokban, de a valóságban is… Ezt biztosan attól a rémhírterjesztő Glavinától hallottad. Inkább a fővárosi fürdős erté maga fog rá építkezni. Hitellel. Állami garanciával. A mi napozónkon még évtizedek óta félbemaradt szálloda is áll: csak megéri inkább azt befejezni, ne légy ilyen negatív. Nem is engednek rá építeni, nem éri meg, hisz jól tudják: ezek a mi csillaghegyi római-parti ősparkjaink a Pilis utolsó zöld-ujját jelentik a szlömös Pest számára.

Sajó: – Itt mélyebb összefüggésekben gondolkodnak arról, mi éri meg, mi nem. Ezt a Te naiv koponyád fel nem foghatja. Előbb a grundnégyzetméterek privatizációja jön, aztán a beépített légköbméterek szaporítása. Új szlogenek vannak, új a műsor, és „új műsorhoz: új férfi kell…”

Hacsek: – Ez ismerős, ezt értem. Elénekeljem?

Sajó: – Dehogy érted! Azt szeretném bevinni a fejecskédbe, hogy kétféle diskurzus van. Egy a bennfenteseknek, és egy másik, nekünk. El se hinnéd, hogy Budapest csak volt fürdőváros. Egykor a fürdővárost a Gellért-hegy, a Tabán, a Margitsziget, Lukács, a Dagály, a Római-part és gyógyvizei jelentették, az oda inkább mindig csak tervezett szanatóriumokkal. És benne, nemrégen még az SZTK-jegyes betegek is. Ma szállót, se a város, de még csak nem is az állam épít PPP-vel, hanem építtetnek – nekik megéri – pl. a nemzetközi légitársaságoknak.

Hacsek: – Értem, a fürdő-sóból repülő-só lesz.

Sajó: – Na végre! Kapiskálod már? Ma az új, EU-kötelező vízforgatókkal a nemzeti kincs, a kiváló budapesti gyógy-és ásványvíz: pille-palackokba privatizálódhat. Közben a Vízművek honlapja – és a saját tapasztalatom – szerint: a pesti ivóvíz kifogástalan. Csak egy hibája van: egyelőre még nem olyan jó biznisz, mint a vezetékes-gáz. Mondják, ha szenzibilis vagy, orrcsipesszel, úszószemüvegben tempózz, mert a medencékben kevesebb a friss gyógy- és forrásvíz, és több a büdös, allergén, túlklórozott forgatott-víz. Nyilván az előírásnak éppen megfelelő. De mert a jó nyugati víz-forgató drága, csak másodosztályúra telt. Nem a Glavina mondta, hanem tegnap a rádió.

Hacsek: – Másodosztályban is lehet vízilabdázni. Nagymama mindig mondta, ne légy nagyravágyó: „lefelé nézz!”, van harmadosztály is.

Sajó: – Nem erről van szó! Reménytelen, hogy egy kicsit a lényegre figyelj? Nem a szegény kabinos a Te ellenséged, ő csak azt szajkózza, amit a szájába adnak – szeretné megtartani a jó kis helyét, még ha rövidebb munkaidővel, kisebb jövedelemért is. Az újpestiek két-három éve értették, még tüntettek is. De tényleg, most ment zuhanyozni az a mindig jól értesült öreg vízipólós – ő azt hallotta, hogy a fővárosi potentátok mind kaptak a fürdős erté-től, az összes uszodára érvényes családi bérletet, azzal most a Gellértbe járnak. Ha ez nem csak mese, akkor bizony hiába lármázunk, mert nem egy csónakban ülünk a politikusokkal! Érted?

Hacsek: A Gellértben csónakázni is lehet?

Sajó: – Ne őrjíts meg! Ez csak olyan mondás, mint a Te „harmadosztályú vízilabdád”. De nem csupán szó, hogy picit másodosztályú lesz az uszodabérletünk. Pedig szerződést kötöttünk a fürdős erté-vel. És az ilyen szerződés, ha nem is holtodiglan, de érvényesség szerint, év végéig szent.

Hacsek: – Glavináné is örök, szent hűséget esküdött, és most fűvel-fával csalja a Glavinát…

Sajó: – Mars ki!

Egy addig csendes vendég hangja a gőzből (félre): – Az utolsó csukja be maga után az ajtót!

Zöld Hályog

(a szerző a kabaréjelenet újabb publikálásakor hozzáteszi: 1980 körül a terepen szálloda építésébe fogtak, a félkész szerkezet ott áll 30 éve… A skanzenszerű fa nyaralóházak kiadását a 90-es években megszüntették, azóta korhadnak. A városképi jelentőségű, szecessziós stílusú Strandhotelt néhány éve bezárták, állaga romlik. A strand területét leszűkítették, a város egyik legszebb fekvésű futballpályája még üzemel. A gyerekjátékokat, tornaszereket, sakk-, pinpong-asztalokat leszerelték. 2007-ben azzal próbálkoztak, hogy  nem adtak ki Csillaghegyre éves bérletet… A téli sátorbontáskor – azóta is, a korábban megszokott 2-3 nap helyett már egy hétre bezárnak, bontás és építés ürügyén, hadd szokjanak el a makacs uszodába-járók… Újévkor, sőt nyáron mindig újabb áremelés van, Medárdra időzített a késői szabadtéri nyitás – ne legyen már annyi strandoló, nyilvánvaló a besszre játszás. Noha Budapest fürdői városi komfortot, nem elsősorban üzletet kellene jelentsenek. 2010-re egy átlagos jövedelmű családnak már-már luxus a strand. Péntekenként, amikor Csillaghegyen félárú a jegy, sorban áll a nép. A 15-20 éve 70-100 Ft körüli jegyár az idén nyárra 1700 Ft. Pedig megnő majd a strandolás igénye – a külföldön vakációzók száma visszaesett – és egy „élhető város” csak nem kótyavetyéli el éppen most egyedi adottságú fürdőit!)