MAK, Bécs, 2014. június 24 – október 5.

Szöveg: Szegő György
Fotók: MAK

Álom és valóság kiállítás, Bécs, Künstlerhaus, 1984-1985, © Georg Riha, Hans Hollein Archívum

Hans Hollein (1934-2014) az eddig egyetlen Pritzker-díjas osztrák építész, egyben designer, autonóm művész, kurátor, jövőkutató, kultúrantropológus és tanár volt. Polihisztor, akinek az életműve még kapcsolatban áll a globalizáció előtti Közép-Európa magaskultúrájával. Egyik maradandó kiállítás-kurátori munkájában (Álom és valóság, 1985) ars poetica-ként hivatkozott a Monarchia 20. századot meghatározó tudományos-művészeti csúcspontjaira. Archívuma számos ismeretlen dokumentumával, skiccekkel, makettekkel, fotókkal szolgál.
Még nem volt harmincéves, amikor ezt írta: „A forma nem következik a funkcióból. És nem is keletkezik magától. A forma az ember nagy döntése.” (Architektur, 1963) Ez „utolsó figyelmeztetés” volt a modernek idejét múlt axiómáira. Már a bécsi, majd a Berkeley-n befejezett építészeti tanulmányai után (1963) az Architecture School of Architectur/St Louis, Yale/New Haven, UCLA/Los Angeles vendégtanáraként prófétált. 1967-es Manifesztumának híres mondata lett a Beuysra reflektáló „minden építészet” kinyilatkoztatás. S ekkor már keresztülautózott az USA-n és Mexikón, ahogy kell, és utolsó mohikánként „építve tanult” az amerikai indiánok településfejlesztőjeként. 1956-ban, a bécsi Akadémián sem kisebb modern személyiség mesteriskolájában végzett, mint Clemens Holzmeister. Amúgy felmenői bányamérnökök voltak. Adottak tehát a modernizmus mérnöki szemlélete, családi és képzési előzményekként, svédországi, amerikai egyetemi tapasztalatok, az indiánokkal eltöltött terepgyakorlatok. Az említett „etnográfus képzést” a modernizmus neves emigráns bécsi építészénél, Rudolph M. Schindlernél dolgozva kapta.
Bécsben olyan megélt – számunkra is ismerős – ellentétek, amit a tanult, közép-európai kettősségek vették körül, mint a pszichoanalízis, az 1900-as bécsi művészet álma és a birodalom szétesését követő valóság: a Loos-féle esztétika és a szocialisták vörös Bécsének „tagadásai”. Kiállításválaszai az 1976-os MANtransFORMS, a Cooper Hewitt Museum of Art New York nyitótárlata. Benne egy máig érvényes analízis „az ember alkotta világról”. Ennek egyik dokumentuma az akkor Murray Grigorral együtt mellékelt Faces – Gestures – Design szimbólumgyűjtés és antropológiai animációs film. Másik korszakos tárlata a bécsi Álom és Valóság (1985) lett. Hollein a mostani kiállításon videóinterjúban mondja el az akkor revelációként ható, a Monarchia kultúráját-összművészetét bemutató tárlatkoncepciót. Ma tudjuk, Ausztriát – többek közt – e munka „hozta vissza” a világ kulturális-művészeti főáramába, és persze az ettől elválaszthatatlan kulturális turizmus elit üzletágába.
Hollein ekkor már sztár, akit az 1980-as, első Velencei Építészeti Biennále Strada Novissima projektjébe is meghívtak az Arsenale akkor bekapcsolt egykori kötélverő csarnokába. Itt egy-egy alkotó hipotetikus épület homlokzatokkal – Hollein egy bizarr oszloprenddel – kiáltották ki az akkor még ígéretesnek tűnő posztmodern diadalát.
A MAK-anyag magját a múzeumtervek adják. Az 1972-82 között kiérlelt Mönchengladbach-i kortárs művészeti múzeum téranalízisében Hollein újragondolta az olasz reneszánsz és manierizmus „újításait”, és azok intellektuális tartalmait átemelte a 20. századvég építészetébe. Szimmetrikust váltó diagonális térelrendezése, a zugmentes térkapcsolás adta köztes terek funkcionális „haszna” markánsan jelenik meg a kiállításán. És az épp ebbe az installációba tett későbbi múzeumtervekben is – Kerámia Múzeum (Teherán, 1978), Guggenheim (Salzburg, 1989), Modern Múzeum (Frankfurt, 1991), Vulcania (Saint-Durs-Les-Roches, 2002) – a folyamatos tér-kísérletek.
Más léptékben, de az életműben végigkövethetők az épített táj „hullámterei”. Ezekből a legismertebbek a kollázsként vízionált „repülőgép-anyahajó” tervek, autóhűtő-oszloprendek – a legismertebb „hajós” terv egy Alessi teáskészlet. Egyetlen saját díszletterv-fotó is szerepel a sokból: a Burgtheater 1971-es Arthur Schnitzler-bemutatójának modellfotója. A hajók, függesztett városok és más mesterséges tájak ellendarabjaiként megjelennek a bécsi Retti, a Schullin és a CM üzletportálok, vagy a legendás Architekturpille tárgyiasult és koncept formái. És fura kultúra-idézetek: a Breuer Marcel csőfoteljeiből repülő tárgyat formázó Vaszilij (1966), vagy a Kocsi, a Velencei Biennáléra (1972) készített „versenyautót” is idéző ravatal. A mester egész életművén átvonul a mauzóleum képzőművészeti és építészeti ünnepi formája, amelynek legmarkánsabb darabjai a bécsi Stephansdommal szembeni Haas-ház, vagy a Frankfurti Múzeum tetőépítményei. Az elmúlás az átváltozás egyik formájaként életen át izgatta: „a forma az ember nagy döntése”. Hollein idén áprilisban halt meg.
A kiállítást a MAK, a szomszédos UNI Angewandte Kunst (itt tanított 1976-79, illetve mester-osztálya volt 1979-2002 közt) és a Mönchengladbach-i Múzeum hívták életre. Utóbbiban Hans Hollein: Minden építészet címmel 2014.04.13. – 09.28.között párhuzamos emlékkiállítás látható.