Műcsarnok, 2019. augusztus 4-25.

Szöveg: Horváth Éva Mónika
Fotók: Hlinka Zsolt

Koncentrált egyszerűség, erős koncepció, összehangolt alkotói és tervezői folyamatok eredménye Műcsarnokban a II. Építészeti Nemzeti Szalon részeként kialakított, Fényarchitektúra című látványos alkotás. Leginkább a konkrét művészet körébe tartozna – nagyvonalú közvetítése az elemi geometriai testek egymásba való átalakulásának –, ha nem lenne felvállalt építészeti vonatkozása.
Botzheim Bálint és Böröcz Sándor kurátorok installációja egy blackbox térben univerzumként kelti életre az építészeti alapformák egymásba való átalakulását. A virtuális elemek segítségével a tér megmozdul, és az alakzatok mozgását a néző nemcsak frontális előadásként követheti, hanem önmaga is szabadon sétálhat a fénytérben, így a formák alakulását mintegy belülről is szemlélheti. Az animációban a természet formáit hűen követő építészeti geometriától kezdve az absztrahált természeti formákon át egészen a virtuális tér által nyújtott újgeometriai formákig jutunk el. Mátrai Péter építésznek az installációhoz komponált zeneműve harmonikus hangközök diagonálmátrixa, ami a felvillanó fényforrások ritmusát követi.
A fénypontok terjedése kitölti a teret, miközben a közepén negatív tér keletkezik. A forma szűkül, fekete vonallá válik, majd eltűnik. A felvillanó járatok hálója egyre szabályosabbá válik, a minta lebegő formákba rendeződik és összevonódik. Sűrű fénynyalábok hálózzák be a teret, majd összezsugorodnak egyetlen kis gömbben. A fénypont növekszik, gömböccé duzzad, felülete mozgásba jön és blobszerű alakokat ölt. A test negatív formaként kezd lebegni a felhőszerű alakzatban. A fényfolt fölfelé mozdul, kiszabadul a mátrixból, a forma kemény kontúrokkal visszatér, a körvonalak felpuhulnak, a fénytest beszűkül és negatív teret képez, majd megnyúlik, karcsú oszloppá csavarodik. Végül minden feszültség feloldódik, az alakzatok puhán egymásba olvadnak, és visszatérünk az animáció elejére.
A fényinstalláció egy 16x16x10 RGB pixelből álló mátrix, aminek közepében szabálytalan, 5 pixel magas folyosót alakítottak ki. A fénymátrix közel 2500 egyedileg címezhető és vezérelhető pixelt jelent, 16 Art-Net universe-en elosztva. Az eszményi forma a fénypászmák által életre hívott epizódokban – már-már etűdökben – az organikus–modern–újgeometria útvonalán haladva teljesíti ki a folyamatot. Az Építészeti Szalon ezzel a kiállítással emlékezik meg a Bauhaus alapításának 100. évfordulóján a magyar származású fénymesterekre, elsősorban Moholy-Nagy Lászlóra, Sebők Istvánra és Weininger Andorra.