Guillermo Kahlo fotói
Műcsarnok, 2019. június 21 – szeptember 22.

Szöveg: Szegő György

„Apám, aki 1871-ben Baden-Badenben egy magyar fiaként született, miután 1878-ban Nürnbergben tanult, 18 éves korában meghalt az édesanyja – és a mostoháját nem szerette –, aranyműves nagyapám pénzt adott neki amerikai utazásához” – idézi a kiállításon egy apjáról készített festményének facsimiléje Frida Kahlót. Magyarországon mégis szinte ismeretlen a fotótörténetben megbecsült mexikói fotográfus, Guillermo Kahlo, a világhírű Frida Kahlo festőművésznő apja, aki 1890-ben német kereskedőként vándorolt Mexikóba. 1899-ben Oaxacában nyitott fotóműtermet. Első nagy megbízása a Casa Boker vasáruház építésének megörökítésére szólt. Kahlo 1909-től fényképezte az acélvázas épületek szerelését, köztük 1934-ben – egyik utolsó munkájaként – a már internacionális modern épületként megvalósuló mexikóvárosi gyermekkórház építését. A másik hosszabb megbízatás (1904–1908) a mexikói templomépítészet és a prekolumbiánus nemzeti emlékek megörökítésére kérte fel. Százas nagyságrendben beutazott-megfotózott katolikus erődtemplomok, missziós kolostorok először ekkor váltak a nyugati civilizáció kultúrkincsévé.
Végül szólni kell Mexikóvárosnak arról az ugrásáról, amit Kahlo 40 éven át fényképezett. Többek között az Adamo Boari és Maróti Géza tervezte mexikóvárosi Nemzeti Színház építkezését. Maróti Róth Miksát is bevonta a munkába, és 1907-ben kilenc ládányi tervvel New Yorkon át Mexikóvárosba érkezett a mennyezeti kompozíció és az üvegfüggöny teljes tervanyagával – de Marótiék az első világháború tengeri zárlata miatt kiszorultak a megvalósításból, és végül mindkettőt Tiffany cég gyártotta le.