Serious Fun. Architecture & Games, AWZ, Bécs, 03. 17. – 05. 09.

Szöveg: Götz Eszter

Most, amikor a bécsi ArchitekturZentrum Wien bemutatja az építészet és a játék közös pontjait vizsgáló kiállítást, szinte érthetetlen, miért nem foglalkoztak a témával már sokan és sokféle módon. A játék – akár bevalljuk, akár nem – korunk egyik meghatározó tevékenysége, és mindenki zsebében ott van hozzá egy megfelelő eszköz. Az építészet szerepe a játékban – vagy fordítva – rendkívül izgalmas felfedezési terepet kínál.

Mindannyian ismerjük a klasszikus építészeti játékokat, a merész szerkezetekké váló építőkockáktól a társasjátékokig, ahol a játékosok versengenek a térbeli, és ennek révén a stratégiai előnyökért. De vajon milyen építészeti narratívák kísérik a babaházak készítőit, milyen irányvonalak mentén nőnek a városok a számítógépes játékokban, és milyen épületek védik meg az ego-lövőket a támadóiktól? A Serious Fun kiállítás, melynek kurátora Mélanie van der Hoorn, építészeti játékokat és játékokat mutat be, és ezzel egy igen népszerű, de a diskurzusból még jórészt hiányzó területre hívja a látogatókat.
Az építőjátékok kulturális és műszaki örökségünk részét képezik, akár fából, kartonból vagy fémből készülnek, akár a digitális eszközökön játsszák ezeket. A hibrid változatok játéktáblává alakítják magát a várost, interfészt teremtve a párhuzamos világokhoz. Ezek már egyértelműen a társadalomtörténet kutatásra váró részei. A populáris kultúra igen kifejező formájaként azt közvetítik, hogyan érzékeljük és hogyan látjuk a képzeletünkben az épített környezetünket. Míg egy kép csupán tetszik vagy elborzaszt, a játék magával ragad: aki részt vesz a játékban, az maga is belekerül annak valóságába. A játék mint valóság ambivalens jelenség: egyrészt vonzó a léptéke, hiszen a játék révén aktívan részt vehetünk olyan épületek, városok vagy helyzetek fejlesztésében, amelyekhez a valóságban soha nem férhetnénk hozzá. Másrészt a fejlesztők olyan mértékben tudják befolyásolni, manipulálni a játék környezetét, folyamatát és kimenetelét, ami a vonzása mellett komoly veszélyeket is rejt, hiszen a döntéseik nemcsak egész világokat építenek, hanem világnézeteket is formálnak.
Az AZW új kiállítása játékokat és játékokról való reflexiókat mutat be, köztük számos interaktív játékot, melyeket építészek, művészek és játékfejlesztők készítették. A látogató komplett világokra kialakított utópiákkal és disztópiákkal szembesül, ezek – amellett, hogy aktívan bevonják a nézőt a folyamatba – értékeket és elképzeléseket közvetítenek, bírálnak vagy támogatnak. Tulajdonképpen a néző itt a lélektan, a térkísérletek és a jövőkutatás tudományaival érintkező területen tesz egy elgondolkodtató sétát. Felfedezheti, hogy milyen helyek, témák és életmódok hiányoznak az életéből, és mely játékok pótolják ezeket a hiányosságokat. Alternatív városnézésen vehet részt egy videójáték révén, belekóstolhat a virtuális londoni ingatlanpiacba, megtapasztalhatja a babaházakat mint fergeteges minidrámák vagy emancipációs narratívák közegét, serkentheti egy vak ember térélményét egy tisztán akusztikus videójátékban, vagy fejleszthet ökotudatos városrészeket. Az itt megtapasztalt, kipróbált, megértett játékok ugyanakkor arra is ösztönöznek, hogy tegyünk egy lépést hátrafelé, és kritikusan nézzünk a játékok által kreált újabb és újabb világokra. A játékok egyaránt ünnepelhetik és elbagatellizálhatják az építészetet, kialakíthatnak, de el is zárhatnak, „no go”-zónákká bélyegezhetnek egész világokat; nemcsak az építészeti gyakorlatot integrálják, hanem tükröt is tartanak elé.