Zsidó hozzájárulás Budapest világvárossá válásához
Az ÓVÁS! Egyesület konferenciája és kiállítása, FUGA, 2017. február 23. – március 15.

Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Jávor István, Lábass Endre

„De az igaz ugye, hogy közénk senkik, még egyformákban is százfélék közé, elvegyült egy millió zsidó? Hogy e zsidók megcsinálták nekünk Budapestet, s mindazt, ami talán – talán? Biztosan – nincs is, de európaias és távolról mutatós? Segítségünkre jöttek nekünk, akik már nem vagyunk, azok, akik, mint nép, szintén nincsenek” – írta Ady Endre Korrobori című, 1924-ben a Nyugat 1917. évi kézirat-mappájából előkerült kiadatlan cikkében, amelynek közlését akkor vele egyetértően a Nyugat folyóirat cenzúramentes időre halasztotta.
A zsidók szerepét a főváros fejlődésében sokan és sokféle módon tárgyalták, a témának komoly irodalma van. Az Óvás! Egyesület Kik éltek, kik építettek itt? címen 2015-ben indított kutatási programja egy weboldalt eredményezett, amely épületek, építtetőik, tervezőik és lakóik megjelenítésével mutatja be, mivel járult hozzá a főváros arculatához annak zsidó lakossága. A weboldal fotóanyagát, a kutatás eredményeit és további felhasználását prezentálja a FUGA-ban megrendezett kiállítás, melyhez az Óvás! Egyesület egésznapos, külföldi előadókat is bevonó konferenciát rendezett február 23-én. A kutatást Perczel Anna építész vezette, a budapesti épületek fotóit Lábass Endre fotográfus készítette.
A zsidó építők és építtetők hozzájárulása Budapest világvárossá válásához különösen a pesti oldalon volt feltűnő, de Budán, Óbudán is érzékelhető. Legjelentősebb azonban az Erzsébetvárosban, a Terézvárosban, a Lipótvárosban és még koncentráltabb az Újlipótvárosban. Ezek a városrészek azok, ahol a zsidó jelenlét a második világháború előtt a legjelentősebb volt. Az Erzsébetváros és a Terézváros esetében a mai városképet adó épületek közel felét – de helyenként többet is – zsidó építtetők építették, zsidó építészek tervezték. Hasonló a helyzet a Lipótvárosban is. Az Újlipótvárosban pedig ez az arány akár a 80-90%-ot is eléri. Ez a típusú zsidó hozzájárulás többnyire ismeretlen és láthatatlan. Leginkább a jelentős zsinagógák és azok a zsidó intézmények ismertek, melyek elkerülhették az államosítást, és így megtarthatták eredeti funkciójukat. Az utak, utcák jellegét nagyrészt meghatározó bérházak, a volt zsidó intézmények, a volt zsidó egyleti székházak, a kisebb zsinagógák múltjáról az arra járók mit sem tudnak, történetüket csak az ott lakók emlékezete őrzi. A zsidó hozzájárulást Hevesi Simon főrabbi nyomán Komoróczy Géza „láthatatlan zsidó Budapestnek” nevezett. Ezt mutatja be a FUGA-beli kiállítás és a konferencia programja, melyhez a téma hazai szakértői (Klein Rudolf, Konrád Miklós, Michael Miller, Kovács András, Perczel Anna, Szőnyi Andrea) mellett több országból érkeztek előadók: Fredric Bedoire a Stockholmi Királyi Művészeti Akadémiáról, Dominique Tomasov Blinder kutató Barcelonából, Katrin Kessler a braunschweigi Műszaki Egyetemről, Catherine Szántó a párizsi kutatócsoportból, Ruth Ellen Gruber Londonból.
A kutatást szociológiai tanulmányok támogatják, hogy az épületek egy részének hiányzó, beszerezhetetlen adatai ellenére pontos kép alakuljon ki a zsidó hozzájárulás mértékéről, a zsidó építtetők és építészek arányáról. Tíz interjú készült el Szegő Dóri szociológus közreműködésével, amelyekkel a személyes történeteken keresztül a terek korabeli használatát, a városi polgár életmódjához, a zsidó vallási szokásokhoz és a vészkorszakhoz kötődő emlékeket szeretnénk felidézni. Az interjúkat egy dokumentumfilm-sorozat egészíti ki (rendezte: Jávor István), amely egyenként 15 percben mutatja be a kutatásban szereplő budapesti házakat.