Kiválasztásra kerültek a döntős alkotások A Fény Mestere – Master of Light 2021 világítástechnikai pályázaton
2015 júniusában a Lisys-Project Kft. megalapította A Fény Mestere – Master of Light világítástechnikai díjat. Az elmúlt 4 alkalommal a cél mit sem változott: a Nívódíjjal az alapító a szakma figyelmét kívánja olyan világítástervezők, építészek, belsőépítészek, tárgytervezők, képzőművészek, iparművészek, elektromos tervezők és más kapcsolódó területeken alkotó szakemberek munkásságára felhívni, valamint a legkiemelkedőbbnek a nívódíj átadásával elismerni, akik világítástervezési folyamatokban felmutatott tudásukkal és munkájukkal hozzájárultak a magyarországi világításkultúra fejlődéséhez és ezzel a világítástervezés ügyét előmozdítják.
5. születésnapját ünnepli a Junior Master of Light hallgatói pályázat is. Az ERCO által támogatott hallgatói díj a felsőoktatásban tanuló világítástervező, építész, belsőépítész, tárgytervező, képzőművész, iparművész, elektromos tervező tanulmányokat folytató hallgatók fénnyel, világítással kapcsolatos kezdeményező tevékenységét kívánja elismerni.
A beérkezett pályázatok közül a döntőbe kiválasztott pályaművek a zsűritagok álláspontja szerint eredetiségük miatt emelkedtek ki a többi közül. A bírák az alábbi 5 pályaműre szűkítették azok körét, akik közül kikerül majd A Fény Mestere – Master of Light 2021 díj győztese:
Adorján Zalán, Nagy András, Terkál Róbert:IRIS 2021
Besnyő Dániel, Czingáli Zoltán, Geltz Gergő: Etele Cinema pixelvezérelt design világítási rendszere
Danczkay Péter: Blass Nova
Hegyi Fanni, Szakács Zalán: Panoptica
Soltész Péter:+;- 2020
A Junior Master of Light 2021 hallgatói pályázaton a következő pályaművek kerültek a döntőbe:
Evgenii Zhuchenko: Inverted lamp
Soltész Edit, Sánta Dóra: Zero lamp
Gratulálunk nekik és köszönjük magas szakmai színvonalú munkájukat!
Az eredményhirdetésre 2022. március 2-án kerül sor a Műcsarnokban. A kötetlen hangulatú esten lehetőség nyílik találkozni olyan építészekkel, belsőépítészekkel, dizájnerekkel, tárgytervezőkkel, feltalálókkal, akik munkájukkal hozzájárulnak a hazai világítási kultúra emeléséhez.
Ahogy eddig minden évben, a döntőbe került pályázatok alkotói lehetőséget kapnak arra, hogy a díjátadón egy rövid prezentációban részletesebben is bemutassák a pályaművüket a zsűrinek és a megjelent közönségnek, valamint, hogy ezt követően válaszoljanak a felmerült kérdésekre. A zsűri az itt elhangzottak mérlegelése után hozza meg végső döntést.
Míg a zsűri tanácskozik a közönség az Élőkép Színház Darutánc című produkcióját élvezheti. Ezt követően a kerülnek átadásra a szakmai különdíjak:
• Bedécs Sándor különdíj (támogató: MABE)
• Borz Kováts Sándor különdíj (támogató: MABE)
• Fénytechnikai-tervezés különdíj (támogató: MMK ELT)
• Provim Mesterdíj (támogató: Provim Kft.)
• Magyar Építőművészet különdíj (támogató: Magyar Építőművészet folyóirat)
• Magyar Építőművészet Junior különdíj (támogató: Magyar Építőművészet folyóirat)
Idén a szakmai és az érdeklődő közönség először tudott szavazáson keresztül véleményt formálni. A szavazáson legmagasabb összpontszámot elérő pályázat kapja az Építészfórum által támogatott Közönségdíjat. Természetesen a Junior kategóriában is folyt szavazás.
A részvétel a rendezvényen ingyenes, de a férőhelyek korlátozott számára való tekintettel, regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a hernady.zita@ideamarketing.hu címre küldött levéllel lehet február 22-ig.