Az MMA kiállítása, Esztergom, Szent Adalbert Központ, 2014. október 9. – november 9.

Belsőépítész: Szenes István
Kiállítás grafika: Sára Ernő
Szöveg: Keppel Márton
Fotók: Keppel Ákos

Október elején nyílt meg a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának csoportos kiállítása az esztergomi Szent Adalbert Központban. A tárlat jelentősége unikális és történelmi, ugyanis az Akadémia három éves köztestületi fönnállásának első olyan kiállítása, amelyen a nyolc művészeti tagozat egyikének minden tagja egy helyen és egy időben képviselteti magát. 34 iparművész (falikárpit- és textilművész, porcelán-, kerámia- és üvegművész, belsőépítész, bútortervező, ipari formatervező és designer, divattervező, fémműves, ötvösművész, restaurátor, bőrműves, tervezőgrafikus és tipográfus) közel 100 munkája látható a tárlaton.
A kiállítás címe egyben tömör summázata a rendezés koncepciójának. A művészek egy virtuális névjegykártyát kívánnak átnyújtani a nagyközönségnek, ki-ki életművének néhány jelentős és alkotójára jellemző munkák bemutatásával, az alkotói ars poetica megvallásával. 2014-ben az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata bemutatkozik a szakmának, a tagozat akadémikusai bemutatkoznak egymásnak és a nagyközönségnek.
Ezt a szemléletet tükrözi a kiállítás rendezésében érvényesülő koncepció és installációs megoldás. A látogató a csigaház metszetének spirális vonalának mintájára felfüggesztett tablókon szemlélheti a 34 akadémikus művészi igényű portréfotóját és négy, időközben eltávozott posztumusz iparművész tag arcképét. Ez a centrális tér szimbolikus, ahol az alkotók egymásra és a látogatókra mosolyognak, ahol a megkezdett csigavonal a végtelenben folytatódik vagy a transzcendensben ér véget. A következő két nagy teremben az iparművészet és tervezőművészet alkotásait kellett egy rendezőelv szerint felsorakoztatni. A több száz négyzetméternyi falfelületet és padlót fekete textil burkolja. A mennyezet raszterhálójára applikált fényforrások világítanak meg egy-egy tárgyat vagy tablóra nyomtatott képet. A fény emeli és köti össze szerves egységbe a legkülönfélébb műveket, amelyek az iparművészetnek kis mértékben sem rokon vagy egy tőről fakadó produktumai. A harmónia megteremtésének eszközét jelentik a hullámzó intenzitású világosság által kialakított személyes szektorok, amelyek párbeszédet folytatnak a szomszédos zónába rendezett munkákkal.
A kiállítás keresztmetszetet nyújt arról, mit tartunk ma iparművészetnek a 21. század első évtizedeiben, de dialógusra is ösztönöz, hogy elméleti és gyakorlati síkon is foglalkozzon a művészetteoretika és a látogató közönség a legtipikusabb tárgyművészeti gyűjtőfogalom, az iparművészet definiálásával.

A kiállítással párhuzamosan – az MMA segítségével – Dvorszky Hedvig, Márton László Attila szerkesztésében, a Szenes István vezette Belsőépítész Egyesület kiadásában megjelent egy, az IMF-en végzett belsőépítész évfolyamok iparművészeit soroló, mind tartalmában, mind formájában több mint impozáns „lexikon” A magyar belsőépítészet 1945-2012 címen. A kötet az utolsó bő félévszázad belsőépítészetének hiánypótló forrásműve – a szerk.