Pesti Vigadó, 2016. 09. 02. – 09. 25.

Szöveg: Szegő György

Kétféle élménnyel ajándékozza meg a 80 éves Török Ferenc tanár úr az őt ünneplőket. Az egyik maga a kiállítás, a másik életmű-katalógusa képeihez mellékelt írása, a mester és az alkotó az abban megszólaló belső hangja. Kép és szöveg összhangja a kötetben példaszerű, megjelenése egyéni és tárgyához méltó (szerkesztők: maga az építész és Török Ferencné, tervező Czakó Zsolt).
A kiállítás tere a lehető legszikárabb módon követi a – sokunk által csodált, Török Ferenc által is megrajzolt – római Santo Stefano Rotondo templomban megélhető szakralitás-tapasztalatot: „a centralitás és az irányított tér feszültségét”. Itt a mestert idéztem, akire nagy hatással volt e híres – amúgy többszörösen magyar történelmi vonatkozású antik épület. Nem különben a Meteorák vagy Athosz építkezéseiben a természet és az építészet egysége, „a sziklákat továbbformáló emberi munka szépsége (…), a svájci építészet anyagkezelése, a részletek finomsága.” A Vigadó téglalap alaprajzú kiállítóterének közepét a Török Ferencre jellemző templomszervezés mintájára a mester sokszögű „szentéllyel” alakítja centrális térré. A szentély-keretnek funkciója van: a legjobban szeretett templomok makettjei vannak itt helyükön. Ezek veszik körül – a kiállítás-építészetben ritkán látott finomsággal megépített – óriás-modellt, a lellei templom harangtornyát. A léptéket nem a tér geometriája, hanem egy valódi harang hitelesíti. A balatoni templomok pannóniai hangulata – egykori ábrahámhegyi szőlősgazdaként – személyesen is megérint. Török Ferenc a katalógusban visszaemlékezik arra, hogy az egykori, utazástól jóformán elzárt budapesti építészhallgató számára a szentföldi és itáliai építészet-táj összhangra a professzora, Weichinger Károly által tervezett pécsi pálos templomnál tett diák-kirándulás élménye hívta fel a figyelmet. A mester-tanítvány társas-viszony saját, legendás, a Közép Tanszékkel összeforrott oktatói pályájának is kulcsa lett.
Ha jó sorrendben járjuk be az életművet bemutató kiállítást, a lenyűgöző vonalszépségű útirajzokkal indulunk. A tablókon sorakozó építészeti rajzok és épületfotók szervesen következnek a történelmi folytonosságból és a hely megértéséből. A katalógus „Ars poetica – Credo” fejezetében Török Ferenc Thomas Mortont idézi: „Bizonyos értelemben folyvást vándorlunk. Úgy vándorlunk, mintha nem tudnánk, hová tartunk. Más értelemben viszont már megérkeztünk.” A szövegben kevés, de annál pontosabb hivatkozás pontosan megfelel az életműben megformált értékeknek; ebben a térben a vándor átérezheti a megérkezés kegyelmét.
Török Ferencnek a szerkesztőség és a magam nevében kívánunk egészséget, alkotóerőt és lelki békét!

Winkler Barnabás megnyitóbeszéde itt olvasható – a szerk.