Szöveg: Kálmán István

Farkasréti temető ravatalozója, 1975, fotó: Sáros László

Október 8-án, Szaturnusz napján helyezték a koporsót a sírba. Makovecz Imre földi maradványai át lettek adva az elemeknek. Lelki lénye elbúcsúzott az érzéki élettől és egy másik szférába lépett át. Itt maradt azok fájdalmában, akiket elhagyott, azokban a gondolatokban és érzésekben, amelyeket felkeltett bennünk, amit gondolni és érezni tudtunk vele kapcsolatban, amikor még láthatóan közöttünk volt.
„Ha egy szellem meghal, emberré válik. És amikor ez az ember meghal, szellem lesz” – írja Novalis. Szellemekkel nehezebb találkoznunk, mert nem az érzékeken keresztül nyilatkoznak meg. Emlékezésre vagyunk utalva. De a Makovecz Imréről megőrzött képek nemcsak a múltra vonatkoznak. Tudnunk kell, hogy igaz gondolatainkban, nemes érzéseinkben Ő reálisan jelen van. Nem ment el tőlünk, sőt, még erőteljesebben velünk van, legalábbis azok számára, akik a múltat a jövővel össze tudják kötni.