Szubjektív séta Velencében

Szöveg: Schneller János

A 2024-es Velencei Képzőművészeti Biennálé főkurátora Adriano Pedrosa, a Sao Pulo-i Művészeti Múzeum munkatársa, aki Stranieri Ovunque (Foreigners Everywhere) címet adta az idén 60. alkalommal megrendezett nemzetközi seregszemlének. A koncepció az idegenség, a helyváltoztatás, a furcsaság és a másság fogalmai köré rendeződik. Pedrosa a posztkolonialista diskurzus mentén a társadalom szociális, politikai és nemi egyenlőtlenségeit, valamint az elnyomás és a kisebbségi lét művészetben való legkülönbözőbb megnyilvánulásait gyűjtötte össze, kissé reflektálatlanul. A központi kiállításhoz nehéz kapcsolódni, kevés az igazán szellemes, újszerű alkotás. A nemzeti pavilonok közül kiemelkedik az Arany Oroszlánnal díjazott, minimalizmusával és eszköztelenségével is lenyűgöző ausztrál pavilon monumentális fekete doboza, melyben Archie Moore kith and kin című installációja kapott helyet. Élményszerű volt még a Repeat after me című lengyel kiállítás, amelyben az Open Group művészcsoport alkotói az Ukrajnából Lengyelországba menekült hétköznapi embereket kérték fel, hogy utánozzák a legmodernebb fegyverek által keltett, rettenetes, halálfélelmet kiváltó zajokat.
A szatellit kiállítások több izgalmat kínáltak, mint maga a Biennálé. Az Arsenale Institute for Politics of Representation kiállítótere biztosítja a helyszínt William Kentridge Self-Portrait as a Coffee-Pot című videósorozata számára. A hetven éves dél-afrikai művész a világ egyik legismertebb képzőművésze, művei a rajz, a sokszorosított grafika, a mozgókép, a színpadi díszlet és a mozgásművészet közös halmazában helyezkednek el. Hasonlóan meghatározó élmény a francia Pierre Huyghe liminal című grandiózus kiállítása, amely a Pinault Collection Punta della Dogana grandiózus termeiben került megrendezésre. A hatalmas méretű kivetítőkön és a sötét enteriőrökben a humán és non-humán, illetve poszthumán fikciók nyomasztó légköre keveredik egy jövőbeli archeológiai múzeum hangulatával.