Podmaniczky Szilárd író

Egy Balaton-parti buliból hajnalban értem haza. Még nem volt világos, az a fajta fény derengett, amiről azt is gondolhatnánk, hogy a fák, a füvek, a házfalak, az eresz saját fényei, a nappal magukba szívott fotonok és fényhullámok elhaló ragyogása. Leültem a teraszon és néztem a mindenséget. Pillanatonként sűrűsödött össze az időtlenség, majd egyre terebélyesebb fénygömbök szálltak az égre. Akkor láttam életemben először, ahogy fölébred a kertünk. Azt hiszem, köszönt is, de addigra elaludtam.
Egy kis faluban nőttem föl, ahol mindenkinek volt kertje, még annak is, aki emeletes házban lakott, mert az emeletes háznak is volt kertje. Porták, sok jó földdel, amiben minden megtermett, amit elvetettek. Nem kellett azon tanakodni, hogy ez most jó lesz-e a babnak, vajon megfogja-e a ribizli? Nőttek. És termelték nekünk a finomságaikat. A kertből ettem nyersen a karalábét. Szüreteltünk, bort csináltunk, nem volt kérdés. Ha pénz miatt nem tudtam elutazni a Balatonra a haverokkal, akkor szedtem a zöldborsóból, és eladtam. Volt egy saját kertem, ahol dísztököt termesztettem. Rendes állványzatot építettem, hogy fölfusson. Iskola előtt a harmatos fűben kisétáltam, hogy kijöttek-e már a sziklevelek. Elvarázsolt az az öntudat és bátorság, ahogy egyetlen magból életre sarjadt a növény, hogy díszeit meghozva, feladatát teljesítve elszáradjon. Én is ilyen bátor akartam lenni, véghezvinni és eltűnni.
Aztán a városi élet elfelejtette velem mindezt. De úgy, hogy nem tudtam, hogy hiányzik. Kijártam a Füvészkertbe, hajnalig tartó bulik után kitaxiztam a város határába, és megvártam a perzselően forrón előbukkanó napot. Később a feleségemmel és a gyerekekkel eljártunk horgászni, hajnali ködpárában úszó dzsungeli Tisza-partok, téli pergetések a jégtáblák között. És mindeközben feltettem magamnak néhányszor a kérdést, mi lesz az ún. írói karrierrel, ha én ennyire mást csinálok. Azóta tudom a választ.
A balatoni kert idén lesz tizenöt éves. Az egyik szomszéd, akinek irigylésre méltó pödört bajsza volt, azt mondta, egy kert kb. tíz év alatt alakul ki. Az ember először nem tudja, mit is alakítson rajta, főként úgy, hogy ez a telek két hosszú telekvég levágásából alakult ki, vagyis volt saját növényzete, ráadásul két diófa, egy fenyő, amit karácsonyonként feldíszítettünk. Eleinte a fogunkat is összeszorítottuk, ha valahol felsírt a motoros fűrész. Aztán rájöttünk, hogy fájdalmas döntések nélkül nem lehet alakítani a kertet. Diót évente fél kilót használtunk, de zöldségekért, gyümölcsért hetente jártam a piacra. És akkor elkezdődött az átalakítás, a kissé agyagos talaj lazítása mindenféle trükkökkel, még szőlőőrleményt is kapott. És közben újabb és újabb szerszámok jelentek meg a kertben, ásóvilla és társai. Aztán a tizenöt év nagyobbik fele azzal telt el, hogy kitaláljuk, mi hol érzi magát jól, melyik növénynek melyik a barátja. A sok évtizedes városi élet után nekem is meg kellett érkeznem a kertbe. Tíz tőkéből álló szőlőlugast állítottam, a metszést inkább dizájn alapon végeztem, mintsem szakkönyvből. Jöttek az őszibarackfák olyan zamatos terméssel, amit piaci árun soha nem éreztem. Jött a sárgabarack, bizonyos ceglédi óriás, ami ceglédi születésemmel és 190-es magasságommal növényi alteregóm. Talán ennek is köszönhető, hogy idén nagy küzdelemben sikerült megmenteni a moníliától. És jöttek az almafák (jonagold és idared), egész évben ellátnak almával, de úgy, hogy még a villanyszerelőt is almával fizettük ki. És persze jött a kert egyik színpompás dísze, amit az első években megbabonázva néztek az utcáról a szomszédok, a datolyaszilva. Volt olyan év, hogy 700-nál is több mézédes, aranysárga gömböt hozott. És persze jöttek a különlegességek: gránátalma, füge, zizula, fekete berkenye (arónia), sárga, piros, fekete málna. A levendula illatos szörpnek adja virágát. De telepítettünk csalánt, vérehullatófűt, mindnek megvan a praktikus oka. Mint a fűszereknek: zsálya, rozmaring, francia tárkony, bazsalikom a pesztónak, többféle citromfű és menta, teának és koktélnak. Bizony kellett ez a tizenöt év, hogy elkezdjünk együtt élni a kerttel, ami annyit ad, amennyit kérni tudsz tőle. A piacokat és üzleteket járva (Fonyód, Hévíz, Szeged, Brüsszel, Varasd, London, Párizs) sokféle paradicsom- és paprikamagot begyűjtöttünk. A tavasz akkor érkezik hozzánk, amikor a délutáni napsütötte teraszon magokat rejtünk el kis műanyag dobozokban, hogy aztán napokkal később előbújjanak az első palánták, pont úgy, ahogy gyerekkoromban a dísztökök. Az uborka és a cukkini is nagy barátunk, az utóbbi töltve, rántva, savanyúnak más és más arcát mutatja. De a kert nem kert, ha nincs benne kerti konyha, egy grillnek, bográcsnak, vaslapnak, és egy asztali főzőlap a woknak. A kert termeli a mélyhűtőnek a borsót, zöld- és szárazbabot. A barackfák lekvárjai a mélygarázs polcain sorakoznak. Zöldhagyma, saláta, petrezselyem, lestyán, medvehagyma, spenót, metélőhagyma és nyolc bokor krumpli. Tuják, bokrok és virágok sokasága 500 négyzetméteren.
Ahogy a kert növényei egymást figyelő társai a zöldnek, úgy a kertészkedést sem lehet egyedül csinálni. És micsoda boldogság, mikor ebben a forgatagban vendégül láthatom a szüleimet.