Aldo Rossi és Carlo Aymonino lakónegyede Milánóban
Szöveg: Harangi Attila
Utóirat 100 esszépályázat – Kritika kategória, dicséret
A második világháború utáni súlyos lakásválság kezelését Milánóban a város északi részéhez kapcsolódó külvárosi közösségek telepÃtésével igyekeztek megoldani. Az elsÅ‘ ilyen lakónegyedet már 1946-ban elkezdték épÃteni. TÃz évvel késÅ‘bb, 1956-ban az általános szabályozási terv (Il Piano Regolatore Generale) felhasználásával egy új mesterterv részeként alapozták meg a második lakónegyed létesÃtését. A projekt helyszÃnét Milánó Gallaratese nevű negyedében jelölték ki. A terület két részre oszlott, a második rész a Monte Amiata Bányászati Részvénytársaság tulajdonában állt. Ezen a területen 1967 második felében engedélyezték a Gallaratese 2 magánfejlesztést. A tervezésével a Studio Ayde irodát bÃzták meg. A projekt vezetÅ‘je az iroda partnere, Carlo Aymonino (1926–2010) olasz épÃtész és várostervezÅ‘ lett, aki két hónappal késÅ‘bb meghÃvta Aldo Rossi (1931–1997) milánói épÃtészt az egyik épületegység tervezésére. Az új lakónegyed 1972-ben készült el és a Monte Amiata nevet kapta, egy toszkánai hegy után.
A Gallaratese negyed Milánó VIII . kerületében, a központtól hét kilométerre északnyugatra fekszik. A Milánóhoz közeli Gallarate városról nevezték el. A negyed a már emlÃtett körülmények által 1960 és 1980 között született Piero Bottoni tervei alapján a Gallaratese 1 épÃtésével. Az elsÅ‘ lakónegyeden Gianluigi Reggio vezetésével hatvan épÃtész dolgozott Bottoni elveit továbbgondolva. Bottoni célja az alacsony jövedelműek számára egy kerület létrehozása volt zöld területekkel, közösségi funkciókkal és közvetlen tömegközlekedéssel összekapcsolva a központtal. A következÅ‘ állomás a Monte Amiata lakóegyüttes volt. A késÅ‘bbi öszes lakóegység toronyházakból áll, egy hatalmas lakótelepet alkotva. Bottoni eredeti tervei nem valósultak meg teljesen a zöld területek és a közösségi funkciók rovására, Ãgy egy külvárosi lakótelep épült fel, amely napjainkban hatvanezer ember otthona.