Hogyan beszélnek hozzánk az épített terek?

Szöveg: Francsicsné Szántay Zsófia

Az építészet kontextusában a jelentés, interpretáció, értelmezés, olvasat fogalma, és a „jelszerű”, „ikonikus”, „szimbolikus” jelzők gyakran jelennek meg épületekre és tereikre vonatkoztatva mind az építészetelméleti, mind a tervezés-orientált szakmai diskurzusban. Természetesen, magától értetődően olvassuk, használjuk ezeket a kifejezéseket, és jobbára érdeklődve is, hiszen lényeges témát ragadnak meg, az építészet egy kiemelt szellemi rétegéről szólnak. Azonban azt, hogy pontosan mit is jelentenek ezek az – éppen a jelentés kapcsán felmerülő – fogalmak az építészet kontextusában, ritkán tisztázzuk. Nehéz dolgunk is van, hiszen a fogalmak a jelekkel kapcsolatos absztrakt tudományok, a szemiotika és a szemantika szakkifejezései, amelyek látszólag messze állnak az építészet, de még az ehhez szorosabban kapcsolódó tudományok (pl. műszaki tudományok vagy humán tudományok, mint a szociológia, pszichológia) tárgyköreitől is. A következőkben az építészeti szemantika témáját szeretném körbejárni, és a teljesség igénye nélkül különböző szöveges forrásokból felvillantani szempontokat, elméleteket, dilemmákat, melyek ennek a rendkívül izgalmas témának az építészet önreflexiójával egyidős története során felmerültek, rávilágítva a hátterükben álló nyelvészeti-filozófiai modellekre. Eközben felsejlik, hogy a jelentésteliség mennyire összefügg az építészet egyszerre anyagi és szellemi konstrukciójának lényegével.