Körkérdés a pályázatot értékelő zsűri tagjaihoz

A fotópályázathoz kapcsolódva a folyóirat szerkesztősége körkérdéssel fordult a zsűri tagjaihoz, hogy mondják el véleményüket a közép európai kortárs építészet helyzetéről, illetve ezzel összefüggésben az építészeti fotográfia mai szerepéről. Ugyanakkor arra is kíváncsiak voltunk, hogy a fotótechnika egyre gyorsuló iramban történő fejlődése, hogyan befolyásolja a fotós mindennapi munkáját.
1. Milyennek látja a közép-európai (különös tekintettel a magyar, cseh, szlovák és lengyel) kortárs építészet helyzetét?
2. Mit gondol, az építészeti fotó ma alkalmazott műfaj, mely elsősorban az építészet reprezentációját szolgálja a médiában, vagy képes autonóm művészeti műfaj lenni?
3. Hogyan alakítja az Ön fotózási gyakorlatát a fotótechnika utóbbi években tapasztalható felgyorsult fejlődése, változása?

Bujnovszky Tamás

1. Építészeti fotográfusként örülök, hogy olyan korban dolgozom amikor egyszerre jelennek meg kísérleti új technológiák és fedezik fel az építészek az egyszerűséget a hagyományok új értelmezését.

2. Szerintem ma három megjelenési/értelmezési formája van az építészeti fotónak. Ezek természetesen sokszor egymásba fonódnak és önmagukban is nagyon sokrétűek. Az egyik a hagyományos alkalmazott építészeti fotó. Rögzíteni a “valóságot”. A másik a publikációkban – online, hard copy, könyv – megjelenő kép/történet. Ami az építész a fotós és a szerkesztők képe az épületről. A harmadik pedig az az autonóm építészeti fotográfia ahol a hangsúly már nem az építészeten van. Az már csak kiindulópont, téma a fotós számára.

3. A fotótechnika változása nem nagyon változtatott ezen, hiszen komponálni és türelmesnek lenni most is úgyanúgy kell, mint az analóg korban.

Nicolas Grospierre

1.My field of expertise concerns mostly Poland, as I live here and have followed the developments of architecture in this country, therefore my answer will deal first and foremost with the Polish architectural scene. I feel that the last years in Poland have seen an incredible development of innovative architecture, from a formal and functional point of view. After a couple of decades of relative slowing down, the Polish architectural scene has produced many immensely innovative buildings, such as the Szczecin Philharmonic, the Academic Library in Katowice, or the Congress Hall Jordanki in Torun. All these buildings are remarkable in many ways, and there are many similar examples in Poland today. It is to note that this brilliant architecture is most of the time that of public buildings, and especially of buildings dedicated to culture: museums, concert halls, libraries, etc. It is good to see that not only the cultural field attracts the most interesting architects (which is not surprising), but that the local governments have the will to develop in priority this filed of human activity.
But the interest for architecture in Poland is also seen in the rising number of events dedicated to architecture as an autonomous artistic discipline and urban practice, through lectures, exhibitions festivals, showing a growing care for the public sphere.
Having said that, and although there are some remarkable achievement in the field, I have to say that the vast majority of contemporary architecture in Poland is either that of commercial investors, building to create profit (sometimes with taste, but most of the time without), or the construction of private houses, which is very poorly regulated, resulting in a very chaotic urban sprawl.

2. Architectural photography is both an applied art related to architectural media and an autonomous art. Architecture, most of the time, gets a wider audience and is made public through photography. As a matter of fact, some architectural photographs are perhaps even more iconic than the building they depict, although they directly emanate from them. In this respect, architectural photography is an applied art which serves the architecture it depicts. They are the medium which lets the building be known.
However, I am more attracted to architectural photography as an autonomous art, where the eye of the photographer sees something the architect did not foresee, or even imagine, where the photographer plays freely with its architectural subject. In this line of thought, the subject needs not be “good” architecture, it suffices that the photographer’s eye is keen enough to see the interesting feature or narrative to create something new and interesting.

3. The development of photo technology influences the number and size of pictures I am able to create. In other words, digital technology enables me to make more and bigger pictures than I used to with traditional equipment. However, it does not help me in imagining new topics or how to tackle them. This continues to be done through observation, analysis and inspiration, which, unfortunately, digital technology does not provide.
General opinion about the results: I was very happy to see such a good level of participation, quantity and quality-wise. On the whole, the applicants showed great composition and technical skills, which is the basis for any good architectural photography. Having said that, I feel that only a handful of applicants really proposed really innovative photographs and creative approaches. My favourites were the images whose subject was not so much the buildings per se (although the photographs were definitely based on them), but that were proposing an original way to see but mostly understand the architcture. These really original series showed new ways to look at the buildings’ history, context, or simply pointed at unnoticed architectural phenomena.

Krizsán András DLA

1. A kortárs közép-európai építészetet alapvetően jó minőségűnek és naprakésznek tartom. Igen kiváló kollégák dolgoznak itthon és a környező országokban is, akik munkáikkal nap mint nap bizonyítják, hogy a közép-európai építészet magas minőségű és a világ építészeti élvonalában is megállja a helyét. A V4-ek építészetében örömmel tapasztalom azt is, hogy nagyon jó a középmezőny. A magyar építészet esetében azonban az utóbbi időkben érzékelek egyfajta értékvesztést ezen a téren. Olyan értelemben, hogy nagyon erősek és kiváló minőségűek a kiemelt beruházások, az igényes reprezentatív alkotások, egyes magánépítkezések, de az összkép egy kicsit bizonytalan. Vannak gyönyörű szép villák, igényesen megépült lakóházak, legjobb értelemben vett budai „csodapaloták”, de nincsenek olcsó, jó minőségű kortárs bérlakások, bérházak, falusi lakóházak. Vannak tökéletesen felújított műemlék épületek, kastélyok, vasútállomások, kúriák, de szó sincs arról, hogy például hogyan kell egy kvázi műemlék környezetet úgy rendbe tenni, egyszerű, hétköznapi eszközökkel úgy kialakítani, hogy összességében rendben legyen, kinézzen valahogy. Egy műemlék rekonstrukció mindig túlmutat önmagán és szervezi a környezetét, és ezek az önmagukon túlmutató erővonalak gyengék vagy hiányoznak. Itthon hiányzik a jó minőségű, magas színvonalú „hétköznapi építészet”, az erős középmezőny.

2. Az építészeti fotózás eredetileg alkalmazott műfaj, és mi, építészek, nem nélkülözhetjük a magas színvonalú építészeti fotózást. Az általunk tervezett épületek kőből, betonból épült, földhöz ragadt, a maguk helyén és környezetében álló, mozdulatlan és mozdíthatatlan művészi alkotások. Nem foghatjuk meg és vihetjük magunkkal egy-egy kiállításra, pályázatra. Mi csak az építészeti fotósokra számíthatunk, bennük bízhatunk. Az igazán jó építészeti fotós sokat hozzá tud adni az építészeti alkotáshoz, még a rossz házakat is át tudja varázsolni. A legjobb épületfotók pedig valójában egyenrangúak magával az építészeti alkotással, sőt önálló művészi alkotások. Így aztán a valódi, jó minőségű építészeti fotózás igazából független az alkotó építésztől, valójában önálló művészeti ág.

3. Nem vagyok profi fotós, inkább a szabadkézi rajzolást, vázlatolást kedvelem. De az utóbbi években tapasztalható hihetetlen mennyiségű képözön óhatatlanul is hatással van rám. A dömping miatt nehéz szelektálni. De a jó épületfotó olyan érzéseket kelt az emberben, mint mikor egy film hirtelen megáll, de mi, a történet főszereplői tovább léphetünk, lehetőségünk van, hogy mindent közelebbről megnézzünk, körbejárjuk. Mintha belépnénk a házba és megéreznénk azt, amit az alkotó gondolt. A jó épület fotó megindítja az építész fantáziáját, távlatot ad képzeletünknek, inspirál, tudatosságra nevel.

Josef Schulz

1. The European states moved closer together, which creates in Central Europe in particular an architecture that combines many different influences in a way which is more brave than in Germany for example. The change in society in Central Europe allows a more experimental architecture, which also doesn’t deny the influence of the post-war period. So, European integration is visible in contemporary architecture.

2. For me, architecture photography is the combination between applied photography and autonomous art, which requires high communication skills, a sense of abstraction and connection to art in general.

3. I grew up with analogue techniques, which were replaced step by step.
I am currently trying to combine the advantages of my previous way of work with digital technology, of course, the experience I have gained so far helps me a lot.
I am very familiar with the latest developments and welcome them in my daily work, which often ends in results which were not possible so far.
But I miss the view into the screen of large format cameras.

Jan Stempel

1. Unfortunately, even architects from these countries follow the Western European tendency to focus architecture that is visually attractive. That is as interesting as possible. However, I see value in plain, well-made buildings.

2. Well-done product photography is, of course, art.

3. Especially mobile technology allows you to take a photographic record anywhere, anytime. At construction sites or when going to see architecture.

Szegő György DLA

1. A kérdésben megfogalmazott földrajzi-kulturális-geopolitikai szféra minimum középtávú időkeretet diktál. A kortárs építészet fogalma pedig éppen megfelel egy 20-25 éves rálátás igényének. Ha nem az utolsó 8-10 év gazdasági világválságának jelenidejét, hanem az 1989 óta bekövetkezett változásokat tekintem válaszom hatósugarának, akkor (Ausztria kivételével, ott 1955-ben következett be a függetlenné válás – Ausztria építészete ma egyértelműen globális karakterű) a szovjet blokkból kiszabadult államok kultúrájának, művészetének mozgását kell itt értelmezzem. A Visegrádi Négyek országai Ausztria nélkül is ma Közép-Európát jelentik. A jelenkori építészet itt átalakulóban van, az utolérés effektusának pozitív energiáival, üdítő szellemi autonómiával keresi lokális karakterét. Ami bő 100 éve, a Monarchia utolsó évtizedeiben az egész világ modernitására hatva, példaadó módon volt megfogható. Számomra e ponton kifejező Friedrich Schlegel bon mot-ja, miszerint: a történész visszatekintő próféta. Közérthetőbben: a jelen és a jövő a múlt függvénye. Vagyis, bizakodva tekintek a közép-európai kortárs építészetre.

2. Néhány éve úgy tűnt, hogy az építészeti fotográfia alkalmazott keretei adottak, de a fotós előlépett az építész közvetlen munkatársává. A jó építészeti fotó része lett az építészet befogadásának. Ma a soha nem látott kommunikációs robbanásban ezt a műfajt az építészet részének kell tekintsem. Az architektúrával építészeti fotó nem alkalmazott viszonyban áll, hanem – jó esetben – egyenrangú egységben. Ami úgyis megfogalmazható: két autonóm művészeti műfaj talál egymásra.

3. A fotóhoz való viszonyomat meghatározza a kezdet. Annak idején a labormunkát a fotózás elválaszthatatlan részeként tanultam meg és gyakoroltam. Ehhez társul a fotótörténet iránti érdeklődésem és tiszteletem. Tehát, a fotótechnika felgyorsult fejlődésétől függetlenül, máig analóg módon fotózok.

Fotó: Matt Portch: Fal-keret. A Barrington-kráter bejárati épülete, Arizona, Egyesült Államok, 2015, Architectural Photography Award 2017 – Győztes, nyílt kategória