A hazai kockaházas épületállomány újraértelmezése

Szöveg és ábrák: Tóth Tünde Krisztina

A 20. század közepétől megállíthatatlan gyorsasággal szaporodó kockaházas épületállomány jelensége mély bélyeget ütött a magyar lakásépítés történetére. Magyarországon a második világháború által a lakásállomány jelentős része sérült, a hiányzó házak újjáépítése és gyarapodása csak 1968 után indult meg az „új gazdasági mechanizmus” és a 15 éves lakásépítési program hatására.
A kommunizmus hatalmi célkitűzései között szerepelt a minél több embernek minél rövidebb idő alatti lakhatás biztosítása. Őrült léptékben indultak meg a magánházépítések, társasházi és lakótelepi építkezések, melyeknek 1 millió lakás megépítése volt a céljuk.
A városok peremterületein és a falvakban új telkeket parcelláztak, melyek egy-két év leforgása alatt beépültek. Az iparosodás által felgyorsult és minőségében is megváltozott új élet nem követelte meg a hagyományos parasztházak továbbélésének, továbbtervezésének szükségességét. Ekkor jelent meg az új, polgáriasodni vágyó, új óhajoknak megfelelő, villaépülethez hasonulni akaró épületforma: a sátortetős kockaház. Jelenleg többnyire ezen épületállomány eredeti, módosított vagy felújított változatai hálózzák be vidéki és városi településeink nagy részét.
2018 őszén több kérdésre kerestem választ ezen házakkal kapcsolatban a Tudományos Diákköri Konferencia keretein belül. Próbáltam feltérképezni a Magyarország területén található kockaházállomány terjedelmét, milyenségét, és kíváncsi voltam arra, hogy van-e létjogosultságuk ezeknek a házaknak a jelenben. És ha igen, hogyan lehetne a mai igényeknek és életstílusnak megfelelően átalakítani úgy, hogy kielégítse a most benne élő generáció igényeit és elvárásait.