Konstrukció és design
Konstrukció és design
Romvári Péter építésszel, a Heatherwick Stúdió munkatársával Botzheim Bálint beszélget
Egyetemi évei alatt Franciaországban és Uruguayban is tanult pár szemesztert. Diploma után Kas Oosterhuis Rotterdamba hívta, ahol holland kollégákkal fél évig a budapesti CET tervein dolgozott. Hazatérve Kis Péter Műterméhez csatlakozott, az állatkerti Nagyszikla tervezésében vett részt. Két év magyarországi munka után Londonban próbált szerencsét, ahol végül a Heatherwick Stúdióban találta meg a helyét.
– Tavaly önállóan is pályáztál: mesélj ezekről a projektekről. – Régóta érdekelnek azok az utak, amelyeket a digitális technika nyitott meg az építészeknek az elmúlt pár évben. Olyan eszközök kerültek elérhető közelségbe, amelyek megszüntetik például annak szükségességét, hogy ismétlődő elemekből építkezzünk. A pályázatok, amelyeken indultam tavaly, ennek a lehetőségeit kutatják. Leginkább az érdekelt, hogyan lehet megépíteni, a valóságba ültetni ezeket a tervezési elveket. Vagyis nem csak egy tervezési eszközt kutattam, hanem kerestem a lehetőségét, hogy a folyamatot a gyártással közvetlenül összekapcsoljam. Az anyagi és időkorlátok miatt ezért az építészeti léptéket kisebbre cseréltem, és beadtam a jelentkezésemet a Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíjra egy polcötlettel (bővebben lásd MÉ 2011/2). Az alapvető cél a tervezés demokratizálása volt egy új tervezési folyamat bevezetésével. Egy honlapon bárki megtervezheti a saját polcát egy algoritmuson alapuló egyszerű rajzprogrammal, az alkotóelemek vágómintái automatikusan betöltődnek a lézeres CNC vágó memóriájába és a kész darabokat kipostázva egy 3 dimenziós puzzle-ként mindenki otthon összerakhatja. Az ötletet továbbfejlesztettem egy nemzetközi ’design+fabrication’ pályázatra, itt második helyezést értem el bútor kategóriában. Egy másik – lazán ehhez az ötlethez kapcsolható – projekttel szintén második helyezést értem el egy ’digital fabrication’ pályázaton: egy térbeli szerkezet tervét adtam be, amely cellaszerű sejtekből építkezik. Ennek az az érdekessége, hogy már teljesen megszűnnek a vízszintes és függőleges elemek, és szintén minden eleme egyedi. A cél persze nem az, hogy az algoritmus kidob valamit, és az jó. Sokan, akik ilyesmivel foglalkoznak, egyfajta menedékként használják az algoritmust. Ha valaki kritizálja a munkájukat, akkor többnyire az a válasz, hogy nem lehet megváltoztatni, mert ezt dobta ki a gép, ez van. Én mindig igyekszem keresni a lehetőségét, milyen pontokon lehet beavatkozni a folyamatokba, hogyan lehet hatni a végeredményre. De talán a legfontosabb, hogy az adott vízióhoz megfelelő tervezési eszközt válasszunk, és ne fordítva. Ezeken a pályázatokon dolgozva tanultam meg néhány program kezelését, s ezt fokozatosan próbáltam beültetni az irodában a napi munkába. A Heatherwick Studióban minden projekt különleges, a megszokottnál nagyobb szerepe van az innovációnak. Itt nem csak épületekre gondolok, hanem például mechanikus szerkezetekre – lásd felgördülő híd. A Stúdióban dolgozva először van rá alkalmam, hogy a szabadidőmben vitt projektek fejlesztése közben felszedett tudást teljes munkaidőbenalkalmazzam. A legjobb talán, hogy ezek a projektek hamarosan meg is valósulnak, szorosan együttműködünk gyártókkal, kivitelezőkkel, és együtt dolgozunk a projekthez illeszkedő gyártási, építési módszertanon. Nem csak egy látványtervet küldünk, hogy építsék meg, ahogy tudják, hanem a megvalósulás minden folyamatába igyekszünk segítséget nyújtani.