Mi lenne, ha?
Gondolatok a co-housingról
Szöveg: Szabó Julianna
– Mi lenne, ha miénk lenne a ház?
– Nem, nem a lakásra gondolok: az egész ház! Mondjuk, alapítanánk egy lakásszövetkezetet! Nem olyat, mint ami a lakótelepeken szokás volt: az ugyanolyan, mint egy társasház. Inkább olyat, amelyik maga tulajdonolja az egész házat, a kertet. Akkor mi dönthetnénk el mindent. Azt is, hogy ki jöhetne ide szomszédnak.
– Így nem kéne hozzá olyan sok zsozsó. Egy komolyabb beugróval lehetne részt venni, és a szövetkezettel kölcsönt vennénk fel a vásárláshoz. De aztán bérleti díjat is kéne fizetni, hogy vissza tudjuk fizetni a bankkölcsönt. A beugró miatt valószínűleg mégis alacsonyabb lenne, mint a piacon bérelni! A bérleti díjért használhatnád a lakást, meg mindent, ami közös. Ha elmennél, visszakapnád a beugrót. Mindig lenne a helyedre valaki, ilyen olcsón! Például, ha nagyobbat akarnál, be tudnál költözni a garzonod árából.
– Amikor visszafizettük a hitelt, a bérleti díjakkal más épületeket is vehetnénk. Amiket fel kell újítani vagy átalakítani, mondjuk. Akár újat is építhetnénk! De persze telket szerezni nagyon nehéz. Főleg itt a városban.
– És mi lenne, ha beszállna a város is? Vagy valami civil szervezet. Bedobna egy ingatlant. Telket, vagy akár valami régi épületet. Amit úgyse tud eladni már régóta. Használni sem tudja semmire. De nekünk jó lenne. Nem lenne valami szuper helyen, de azért járna oda busz vagy villamos. És megengedné, hogy kicsit magasabbat építsünk. Ha már a MOL-nak is lehet! Azért nem akkorára gondoltam…
– Vagy hogy ne kelljen annyi garázst építeni. Úgyis biciklizünk meg buszozunk.
– Biciklitároló, az kell, jó sok!
– Cserébe lennének olcsó lakások. Még egy tanár vagy egy tanársegéd is meg tudná fizetni. A földszinten meg maradhatna minden olyasmi, ami annak a civil szervezetnek kell. Lehetne egy profi konyhája a hajléktalan-központnak. Kölcsönkérnénk a bulikhoz!
– Meg nekünk is, ami kell. Bölcsőde, próbaterem a bandának. Miért, szerinted az nem kell? A földszinten úgyse lehetnek lakások! Na jó, a kert felé. Ott lakhatnának a nagyik a járókerettel! Be kell keríteni, el ne kószáljanak.
– Mi lenn, ha valami szuper öko lenne?
– Persze, szigetelés, napenergia a tetőn!
– Ez ma már nem kunszt, mindenki tudja. A beton, cement, tégla, acél rengeteg beépített szén-dioxidot jelent. Alakítsunk át valami régit. Ha nem kell szerkezetet építeni, megspórolhatjuk a nagyját. Vagy legyen fából!
– Fából, mi? Emeletes cölöpházat?!
– Csíra vagy! Ilyen ragasztott faelemekből. Mindent lehet csinálni belőle, falakat, padlót, tetőt. Kicsit olyan, mint egy szauna, de majd rakunk rá plakátokat.
– Jó, és az egészet befuttatjuk mindenfélével. Olyan lesz, mint egy dzsungel! És nem szólhat senki, hogy nyírjuk már le a füvet!
– Persze, hogy nem, hiszen a miénk! Már a tervezésnél is! Lehetne emeletenként közös konyha vagy terasz, ahol dumálni meg bulizni lehet. Bár az elég drága. Az is jó, ha csak szélesek a folyosók, meg ablak is van rajta, és le lehet ülni egy kávéval.
– Én azért szeretnék egy saját konyhát.
– Jó-jó, persze, ahogy gondolod, nem kell osztozni a zabkásádon. De azért az jó lenne, ha a gyereked száguldozhatna a járgánnyal fel-alá a folyosón, mi?
– És ha ilyen részekre osztanánk az egészet, hogy a legjobb haverok lakhassanak egy kupacban? Jucus, jöttök velem a hetedikre lakni?
– Ne veszekedjetek, úgyis hülyeség az egész.
– Már miért lenne hülyeség?! Azt hiszitek, feltaláltátok csőben a lukat. Régen megcsinálták ezt Berlinben, a Lynarstrassén. A szövetkezetesdit, a hétszintes faházat, a függőleges dzsungelt a magasvasút támfalán, a bölcsit a földszinten, a megfizethető lakásokat az emeleteken, a közös konyhákat és széles folyosókat, a közös trambulint a másodikon.
– Jó-jó. De mi lenne… mi lenne, ha Budapesten?!
(Borítókép: Cohousing módszertanokat alkalmazó bérház terve, Zugló. Forrás: cohousingbudapest.hu)