Sólymos Sándor

Kapitány András kiállításához

Az építészet a gravitáció foglya.
De amikor nem, akkor annak ára van.

Kapitány András: FikaGra3Parasite Architecture

Az építészettel kapcsolatos kódjainkat öntudatlanul is a statikai érzékünkhöz viszonyítjuk. Ha megállhat valami, akkor hihető, ha nem, akkor hihetetlen. Ismerik bizonyára azt az Escher (Maurits Cornelius Escher holland grafikus, 1898–1972) grafikát, amely olyan udvart ábrázol, ahol mindenfelé lépcsők mennek és a lépcsőkön minden irányban emberek, de nem csak fentről, hanem alulról is, sőt a lépcsőfokok mindkét síkján is merőlegesen egymásra.

A tér korrekt, akár megépíthető is volna, de a látvány gravitációsan – a fent és lent miatt – paradox. Nem úgy, mint más optikai paradoxonra építő Escher grafikán, ahol folyton felfelé mennek a szerzetesek a lépcsőn, ami pedig ugyanoda érkezik és önmagában folytatódik. Ez már a háromdimenziós tér illúziója és a kétdimenziós ábrázolás paradoxona. Megint máshol a Möbius szalagon sétálgató hangyák már úgy kerülnek a szalag két oldalára, hogy közben ugyanazon az oldalon mennek folyamatosan – de ez már egy harmadik típusú, egy matematikai-topológiai paradoxon. Mindhárom  optikai paradoxon-típus a gravitációérzékünk nélkül, vagy annak ellenében hat, s talán ezért elgondolkodtató. Első tétel, amit mondandónk kifejtéséhez segítségül veszünk, ez: a téri illúziók megértésében a gravitáció-érzék fontos szerepet visz. A lépcsős Escher kép paradoxona segít most nekünk. Ezek a lépcsők a valódi térben, három dimenzióban igazak, csak épp a gravitáció miatt – amit a képen látunk, az paradoxiális. Hiszen a nehézkedés lefelé is felfelé is vonzza a figurákat, de még erre merőlegesen oldalra is újabb két irányban. A gravitáció, a statikai érzékünk miatt érezzük lehetetlennek a képet. Az Escher grafikák felvetette optikai paradoxonoktól sem egészen függetlenül itt, ezen a kiállításon téri illúziók, bonyolult „dekonstrukciók” képeit látjuk. Minden, amit itt látunk, függetlenül a képkivágás adta kompozíciós rendtől, a színkompozíciótól vagy a mérettől, három dimenzióban reális, akár megépíthető architektúra. Megérteni persze nem egyszerű, ábrázolni pedig még nehezebb, mert vetületei, rajzai a bonyolult takarások miatt olvashatatlanok lennének. Innen a címe is: Plan-less architecture. A cím azt jelenti „alaprajz nélküli építészet”, de még jobb, ha szó szerint fordítjuk, nem jelentés szerint, így a cím „terv-telen”, vagy „tervrajz nélküli építészet”. Ami itt most nem hiányosság, hanem a tökéletesség bizonyítéka. A tervrajzok – vízszintes és függőleges vetületei az elképzelt épületnek, legyen az bármilyen alakú – hagyományosan alaprajzok, metszetek és homlokzati nézetek, melyekből  vízmértékkel és függőónnal visszavetíthető térbe az épület kontúrja. Ez a konvenció az első mondatunkat igazolja: „Az építészet a gravitáció foglya.”