Bécs, Hofmobiliendepot, 2011. 03. 16.-06. 11.

Szöveg: Szegő György

St. Benedek kápolna szentélye, St. John College, USA

A Vitra Design Museum centenáriumi tárlatának – a budapesti LUMÚ-ban korábban megrendezett kiállításról lásd: a MÉ 2007/3-as számának és Utóiratnak írását – bécsi verziója azért különleges, mert a befogadó közegben, a bécsi Udvari Bútortár rangos gyűjteményében látható ülőalkalmatosságok impozáns történeti mustrájában jobban képes fókuszálni a fiatal Breuer „találmányára”, a bicikliváztól eredeztetett acélcső-bútorra, s a tárgyformáló újítóra. A kiállításon pregnánsan centrumba emelt „Wassily B3” ülőbútorral érzékeltetni tudják a belsőépítészet 20. század elején bekövetkezett Bauhaus-forradalmát, s abban Breuer szerepét.
A bécsi intézményben felhalmozott tezauruszból beillesztett tárgyak lehetővé teszik annak a reneszánsznak a felidézését is, ami a csőbútorokat előállító Dino Gavina olasz cége által a „B3” gyártásjogainak a 60-as években történt megszerzése után következett be a fémbútorok divatjában. A 20-as, 30-as években még elsősorban csak a progresszív művész-elit – pl. a berlini Hans Scharoun és Erwin Piscator, a párizsi Robert Mallet-Stevens vagy a finn Aino és Alvar Aalto – saját otthona egykorú berendezése által is népszerűsített forradalmi design az elmúlt évtizedekben vált igazán meghatározó trenddé.
Maga a kiállítás az előbb a nácik elől Angliába, majd 1937-ben Amerikába emigráló Breuer Marcell alkotói műfaj-váltását, hasonlóan két részre tagolja, mint a budapesti tárlat. A bútortervező-designer a háború után a gazdaság vezető világhatalmává váló USA piaca emblematikus konstruktőr-építésszé alakította át Breuer pályáját. Látható, hogy az először a Harvardon tanító Breuer még a mentor Gropius-szal társulva is sokáig példaértékű családi házakat tervezett (Breuer-ház I, Lincoln; Robinson-ház, Williamstown; Breuer-ház II, New Canaan; Staehelin villa, Feldmeilen/Zürich). Később a szakrális épületek Budapesten is megcsodált látványos modelljei és fotói következtek: St. John’s Abbey Collegeville; St. Francis de Sales, Muskegon; Annunciation Priory of the Sisters of St. Benedict, Bismarck; Kloster Baldegg/Svájc.
A legeket demonstráló példák között elsikkad, hogy a korai építészévek családi házakban megjelenő újításait Breuer a nagy középületek kialakításánál már nem tudta ugyanolyan innovatív erővel megismételni. A fent idézet MÉ-recenziómban is hivatkozott, a magyar népi építészetből merített három-osztatú parasztházra, annak szabadkéményes konyhájára gondolok, amelyből Breuer a modernista lakótér-szervezés reprezentatív kandallós hall- toposzát szublimálta. A Vitra-katalógus tanulmányában forrásként megjelölt gyarmati időkből cottage-faháztípussal ellentétben, ez a másik, talán még eredetibb modernista „találmány” még Amerika előtt, már Angliában megjelent Breurnél, pl.:Gane’s Pavillon (Bristol, 1936). A későbbi nagy sikerek ipari léptékű tömegformálásában azután elveszett a külső plasztika és a belső terek összefüggő rendjéből eredő egyszerre archaikus és újszerű töltés. A tárlat kurátorai viszont sikerrel jelenítik meg az építésznek azt a textúrák iránti érdeklődését, amellyel Breuer a 20. század végi kristályos formanyelv, az anyagszerűséget az architektúra centrumába emelő szemlélet egyik előfutára lett.