Szöveg: Kőnig Tamás

Dávid Ferenc halála kapcsán az MTA-BTK közleményt bocsátott ki, ebből szeretnék idézni, egy részletet, amely az elhunyt művészettörténészhez valóban méltó: „…Nevéhez fűződik nem egy fontos, mintát adó színházrekonstrukció művészettörténeti megalapozása. A soproni városi színház, vagy a budapesti Új Színház (az egykori Parisiana mulató) példa értékűen helyreállított épületek. …” Az említett két épület rehabilitációjának Dávid Ferenc volt a műtörténésze, tervezői pedig – ez vett rá a búcsúztató megírására – Wagner Péter és jómagam voltunk.
Pályám elején, egyszerű ipartervesként fogalmam nem volt arról, hogy egy „történeti” (akkor még „meglévőnek” hívott) épülettel a tatarozáson kívül mit is lehet tenni. Mit kellene csinálni egy még álló, és műszaki állapota miatt még egy darabig biztosan nem lebontandó házzal, ha állapota romlik? Egyáltalán, mire lenne jó? Annyiról volna szó, hogy szebb a külső vakolat, és végre működik a lift? Fogalmam nem volt (többen voltunk így a szakmánkban, általában nem is volt túl népszerű az ilyesmivel foglalkozás), mi az, hogy épületrehabilitáció, tömbrehabilitáció.
Aztán jött Dávid Ferenc, a művészettörténész. Ő volt az, akivel nyilvánvalóvá vált: az alap maga az általunk rendesen még nem is ismert ház. Ő az, aki a házon kívül annak pontos történetét, eredeti állapotát és eddigi átépítéseit, átépítésének, bővítésének indokait is kikutatta, és azt is tudta, hogy e változó használatú életszakaszok során kik, milyen városi és eljárásjogi körülmények között, milyen és honnan származó anyagokat építettek be. Innentől kezdve teljesen nyilvánvalóvá vált számunkra (valószínűleg sokan voltunk ezzel így), hogy a program megértése, átgondolása, és ennek alapján „megcsinálhatóvá” minősítése után a tervezés nem az építész 3B-s ceruzája és skiccpausz használatával kezdődik. Az indulás – természetesen az összes, aktuális állapotfelmérések elkészítésével párhuzamosan – a ház minden életkorszakában keletkezett gondolatot, anyagot és történetet ismerő történésszel, Dávid Ferenccel folytatott beszélgetéssel kezdődik. Beszélgetésekkel, melyekben megismerhetők, megfogalmazhatók az át-, illetve továbbépítés vágyával és realitásával – potenciális megjelenésével, városi viszonyaival és hatásával – kapcsolatban az immár használható tudáson alapuló elképzelések. A vele való beszélgetés(ek) során kerül szóba (és ezek alapján alakul is ki, majd véglegesedik) az esetleges új és a régi viszonya, az azonosságok és a különbségek, a mindenképpen újak és a mindenképpen megtartandóak, a régi és az új funkció térigényei közti különbségek megoldása, maga a terv, maga a rehabilitált ház. Egy ilyen tervezési munka több tucat szakági altervező részvételével zajlik. Közülük legfontosabb, a legmeghatározóbb a történész. Ez ügyben ő, Dávid Feri volt az első, mindenki tőle, ettől a megfogalmazhatatlan baráttól tanult, és tőle tanulna, vele dolgozna továbbra is.
A barát, a tanító, kolléga, Dávid Ferenc 2019 januárjában elhunyt. Pótolhatatlan.