Szöveg: Lázár Antal, Balázs János, Patonai Dénes DLA, Csomay Zsófia, Szegő György

Mindig nagyon izgattak a régmúlt idők polihisztorai, akik 500-600 évvel ezelőtt nagyszerű építészek, festők szobrászok és természettudósok is voltak, s ha jókedvük úgy hozta, szonetteket is írtak. Még az elmúlt évszázadban is éltek hasonlók, de egyre kevesebben. Kós Károly építészként, grafikusként, íróként és tanárként is kiváló volt. Kassák Lajos irodalmi és festői életpályája is egyedülálló volt.
Úgy véltem, hogy a haláluk utáni időszak a specialisták korává vált, amikor a legkiválóbbak már csak a tudomány vagy a művészet egy-egy ágában tevékenykednek. E véleményemre rácáfolt Rajk László – pedig csak folyamatosan kellett volna néznem az iparterves asztalán készült szokatlan rajzait, a megszokottól eltérő épületterveit, vagy a később felépült házait, amelyeken ferde falak és mozgalmas acélszerkezetek jelentek meg.
Furcsa és nehezen követhető életpályáján sokak számára újabb és újabb váratlan helyzeteket produkált a látvány- és díszletterveivel. Ezekben a tér, a forma, a szín, a fény és árnyék szokatlan összhatása hökkentette meg vagy izgatta fel a különböző látványokhoz szokott szemlélőket.
Bőven elég lett volna, ha tehetsége csak egy művészeti területen marad, de ő nem ilyen alkat volt. Építészként, grafikusként, díszlet- és látványtervezőként, szakíróként és újító szellemű egyetemi oktatóként igyekezett sokat tenni a közért, miközben mindig maradt ereje az elesettek és a gyengék segítésére is. Váratlan halálával most hirtelen magunkra maradtunk.

Lázár Antal

A korai nyolcvanas években egy közös barátunk társaságban találkoztam először Lacival. Pályázati munkákban segítettük egymást, de belefért szórólap sokszorosítás, szamizdat terjesztés is. Az egyik első, nagyobb közös munkánk – még az „átkosban” – az Opera de La Bastille nemzetközi építész pályázat volt. Az állambiztonsági szervek óvó tekintetétől kísérve, lakásról lakásra költözéssel, határidőcsúszással… A hajrában vagy 10-15 barát, kolléga segített. Időközben a rendőrség lefoglalta az idegen nyelvű pályázati kiírást. Mindenki ledermedt: vége a több hetes kemény munkánknak (munkahelyünkről lógtunk, szabadságot vettünk ki). Laci kapásból: semmi gond, fejből csináljuk tovább. Már közös műtermünkben készült a Collegium Hungaricum rekonstrukciója. A beadott tervek alapján a bécsi hivatalnokok nem igazán voltak vevők a konstruktivista homlokzati motívumokra. Egyeztetésen Laci javasolta hogy hallgassák meg a teljes koncepciót, ezt követően döntsenek. Úgy két órányi meggyőző érveléssel a pincétől a padlásig elmagyarázta a homlokzati rendszert, amit végül elfogadtak.
Az aquincumi leletraktár és hasonló karakterű épülettervek engedélyeztetése során az építési hatóságok értetlenségét – félelmét – érvekkel, empatikus hozzáállásával oszlatta el, így többnyire minimális kompromisszumokkal megvalósulhattak.
Lehel piac: határidő előtt egy héttel, pár napos filmforgatás után reggel a műteremben: – Janó, a zuhany alatt az jutott eszembe… – De Laci, így az egész homlokzat ugrik, nem leszünk kész… Mondanom sem kell, befejeztük.
Vele dolgozni izgalmas kaland volt. Irigyeltük ahogy könnyedén el tudott rugaszkodni a való világtól, optimizmusával, személyiségével, nyugodt meggyőző modorával vitapartnereit mindig meg tudta győzni elképzeléseiről. Most végleg elrugaszkodott e világtól. Nem felejtünk el. Nyugodj békében.

Balázs János

Talán az egyetlen olyan pályatársam volt Rajk László, akinek életét a születéstől a haláláig végig kísérte az állandóan változó politika éles szele. Hét évtizedig tartó szélviharban fejlődött, alakult építészeti élete. Építész diplomáját 1972-ben szerezte a Műegyetemen, majd 1978–1981 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját. Tanulmányokat folytatott Kanadában és Franciaországban is. Első munkahelye a Lakóterv volt, amely után az Iparterv következett. Itt Lázár Antal műtermében dolgozott, ahol elkészítette a Hulladékhasznosító munkásszállójának terveit. Ez volt az első megépült háza. Ezt követte a siófoki iparcsarnok, míg a balatonfűzfői autóbusz-pályaudvar terve a rajzasztalon maradt.
Több pályázaton vett részt, amelyeken a megszokottól eltérő építész szemlélete figyelmet keltett (keszthelyi Kastélykör, párizsi Operaház stb.), de díjakat nem nyert. Tervezett műteremházat a franciaországi Vence-ben, elkészítette a Corvin mozi belső terveit, megtervezte a bécsi Collegium Hungaricum rekonstrukcióját, a Lehel piacot és az Aquincum Múzeumot. Építészeti munkásságához a társművészetek széles skálája párosult: kiállítások, könyvek, plakátok, látványtervek, képregények, díszletek, valamint írások hosszú sora. Több külföldi elismerést kapott, köztük Oscar díjat a Saul fia című filmben való közreműködésért. 2009-ben építészeti és látványtervezői munkásságát Kossuth díjjal jutalmazták.
Rajk Laci, ahogy mi neveztük – tudatosan egkülönböztetve édesapjától, Rajk Lászlótól – munkásságával bizonyította az építészet sokkal tágabb értelmezését, mint ahogy a szakmai profizmusba beleragadt kortársai ma gondolják, annak minden előnyével és hátrányával.

Patonai Dénes DLA

Hosszú évtizedeken keresztül csak távolról csodáltam Laci karakán viselkedését, elképesztően sokrétű, magas színvonalú tevékenységét, a soha nem bántó, de őszinte meggyőződésből fakadó megnyilvánulásait. Ezekben az időkben két ponton kerültem vele áttételesen kapcsolatba. Az egyik, hogy iparterves fiatal szakszervezeti akcióban síelni tanította a gyerekeinket a Chopokon. A másik alkalom az volt, hogy majdnem „lakótársunk” lett: a Vár-oldali lakásunk alatt talált pincében szamizdat nyomdát szeretett volna üzemeltetni a nyolcvanas évek elején. Nem rajta, hanem a hatóságon múlt, hogy ez nem sikerült. Mikor a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett, akkor keveredtem vele közelebbi kapcsolatba, akkor tapasztaltam meg, milyen ember is volt valójában. Jó volt hallani zengő, mély hangját – amint arról beszélgettünk, hogyan lehetne megújítani az építészeti kritikát. Jó volt megtapasztalni okos segítőkészségét. Jó volt, hogy egy délutánt eltölthettem egy boldog, szép szigeten, a város közepén, amit feleségével, Judittal együtt teremtettek.

Csomay Zsófia

A gyászoló emlékezés elfeledettnek tűnő részleteket hív elő. Laci derűs, energikus figuráját az első szegedi egyetemi nyári táborában ismerhettem meg. Tíz évvel későbbről, 1979-ben, már barátként, Párizst ismerő bennfentesként terelgetett minket – egy Kovács István Stúdió-beli útitársammal együtt – a város alternatív éjszakájában. Ekkorra az említett színházi stúdió „névadásához” – a Rákosi-diktatúra által kitalált álnév, az elképesztően embertelen gaztett Laci gyerekkorához tartozott – illően erős iróniával töltötte meg munkáit, és talán személyes kapcsolati szféráját is. 1977-ben, két évvel korábban együtt csináltuk első képzőművészeti tárlatunkat a szintén most elment Molnár Éva vezette Fészek Galériában. Rendkívüli szarkazmussal és építészre jellemző tenni akarással volt teli az ő Öt terv című kiállításrésze. Az egyik egység a feje tetejére állított vidéki kockaházat vizuálisan, kritikai építészetként elemezte, tragikomikus felhanggal. Abban az évben az OISTAT nemzetközi színházépítészeti pályázatára küldött, a Szent István körútra kifordított nézőterű fantasztikus Vígszínház-tervére is az abszurd spektákulum bírálataként gondolok. Ez idő tájt Laci összehozott a következő kiállításom háttereként nekem fontos Szondi Lipót tanítványával, a legendás Mérei Ferenc pszichológussal is. Hallatlanul izgalmas szubkultúrába vezetett be.
Az 1981-es Óbuda Galéria-beli Építészeti tendenciák kiállítás is eszembe jut, ahol Gerle János kurátortársammal már a hálózatépítő Rajk elszántságával találkozhattunk. A „Keszthely városközpont rehabilitációja” (Nagy Bálinttal, Ekler Dezsővel, Gyarmathy Katalinnal, Pikler Katalinnal, meg még velem együtt vagy 75 építésszel közös) pályázatunk ma már építészet- és politikatörténeti fejezet. Erre a harcos időszakra emlékezett az 1994-es Ernst Múzeumban rendezett 80-as évek című kiállítás is, amelyen többek között az általa látvány-tervezett Gothár Péter-filmet, a Megáll az időt (1981) is levetítették. Az emblematikus filmtörténeti alkotás zárójelenete sokunk retinájába beleégett. 30 évvel később – tavaly – a szürke hajnali utcakép és hátterében a focilabdás totó-neonreklám felnagyított filmkockájával jelképként idéztük meg a Kádár-kor kultúrpolitikáját a Műcsarnokban, az erről szóló Egy/Kor kiállításon. Ez az ikon, mint a tárlat fogadóképe, összefoglalta a mára történelemmé lett nyolcvanas évek alig „tűrt” művészeti életét – amelyeknek akarva-akaratlanul Rajk László inkognitóban dolgozó filmes alkotóként is egyik főszereplője volt. Emlékszem, milyen őszinte csodálattal bámultuk meg kollégák a Sándor Pál rendezte Miss Arizona (1987) stúdiójában építészetként felépített néhai híres mulató díszleteit. Mert a „díszletavatásra” Laci elhívott a Filmgyárba minket, pálya-hagyott építészbarátait is. El voltunk bűvölve.
Még 1982-ben a „nagy testvér” példát statuált: a nevezetes győri Hrabal-előadás, a Bambini di Praga tervezőcsapatára és rendezőjére eltiltó büntetést szabott ki. Rajk László, Bachman Gábor, Erdély Miklós, Haraszty István, Pauer Gyula, Nagy Bálint, El Kazovszkij és jómagam együtt osztozhattunk a „dicsőségben”. Az előadást rendező Szikora János a kilencvenes években a Dorottya Galériában prezentálta Másvilág című kiállításán is, és valóban dicsőségtáblára emelte. Más közös kiállítás-emlékek is előjönnek: a 2B Galéria 2004-es Waldsee 1944 című, azóta a fél világot bejárt emlékező akciója (kurátor: Böröcz László) és több olyan színházi kiállítása, ahol Rajk László, Bachman Gábor és én is olyan. eredetileg építészekből lett színházi tervezőkként szerepeltünk, akik a festett kulisszák helyett építészeti terekbe/tömegekbe helyeztük a játékot. Volt kis ellenállás ezzel szemben. Több, Laci csinálta gyönyörű színházi előadás látványára élénken emlékszem. Például a Smürzre, a Perre, az Óriáscsecsemőre, az Éhezőművészre. A Najmányi László vezette Kovács István Stúdió Halász Péter lakásszínházával összefonódott szegényszínházi előadásai díszleteinek legtöbbször Rajk volt a tervezője. Legjelentősebb, legismertebb művészi tevékenységével szeretném zárni a művész-harcostársra emlékezést: Rajk László világhírű filmlátványtervező lett. Filmjeinek felsorolása, pláne méltatása, külön tanulmányt igényelne.
Tragikomikus az emlékezésem záróképe is: Laci sejtelmes mosollyal hívott a nyáron a Műcsarnok Építészeti Szalon tárlatán a Lázár Antal és Magyar Péter építészek tervezte Tüskecsarnok fotójához. Lázár az Ipartervben Laci irodavezetője volt. Laci észrevette, hogy a fotó leesett, és valaki figyelmetlenül fordítva rakta vissza. Rajk László feje tetejére állt világunkra műveivel reflektáló, nagy formátumú alkotó volt.

Szegő György