Szöveg: Z. Halmágyi Judit

Fájdalmas veszteség érte a magyar építészeti kultúrát: elhunyt Nagy Bálint Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész. Az újabb generációk elsősorban úgy ismerték, mint a FUGA Építészeti Központ vezetőjét a 2009-es megalapításától kezdve, de kivételesen gazdag életműve révén ott a helye a hazai posztmodern építészet úttörői között is. Olyan épületek fűződnek a nevéhez, mint a budapesti Bárka Színház, a New York-i Barn, vagy a békásmegyeri evangélikus templom, aktívan részt vett a rendszerváltás előtt a demokratikus ellenzék munkájában, a SZETA támogatója és a Beszélő című szamizdat folyóirat alapító szerkesztője volt. 1983-ban és 1984-ben a franciaországi Vence-ban, 1987 és 1990 között Amerikában dolgozott, majd Budapesten saját irodát alapított és létrehozta az N&n galériát. Jelentős szerepe volt a hazai és egyetemes építészeti kultúra szervezésében, az építészek közösséggé formálásában – a szerk.

Bálint egy csodálatos, feszített húr volt múlt és jövő között. Rendíthetetlenül szilaj volt, ugyanakkor érzékenyen rezonált a mindenkori művészeti és építészeti hatásokra. Családjából a generációkon átívelő, összművészeti műveltséget, bölcsességet hozta és sugározta magából. Erre a kősziklára támaszkodva játékos nyitottsággal, homo ludensként fordult az új hullámok, a változtatni akarás felé. Már-már forradalmi, mindig megújuló őserővel a jövőbe rugaszkodott. Vagy önmaga egyedül, mint építész, mindig a társművészetek határait súrolva alkotott, vagy válogatott építész-csoportokhoz csatlakozva, azok oszlopos tagjaként, rendkívüli affinitása volt a közös építészeti intenció kibontása során az anyaghoz és részletképzéshez. A rendszerváltás előtt előtört az emberi méltóságért való meggyőződéses harca, mind a szociohumán szolgálattevésben, mind a demokratikus ellenzék szellemi alkotójaként emelte a közösséget. Az őszintesége és etikai tartása tette őt követendő példaképpé a fiatalabb generációk számára, nem csupán szakmai körökben.
Egyszerre hordozta magában a szülőföldjének erejét és világpolgárként otthonosan mozgott, alkotott a világban. Ezt a tudást adta át a szűkebb környezetének, családjának és minden szerettének. Expresszív személyisége vitte bele egy olyan építészeti út bejárására, mely az erős hatású mestereitől tanult modernista alapoktól, a zen buddhizmusból származó, végtelen térben úszó objektumok gondolatából jutott el a térben dinamikusan terjedő, szinte szétrobbanó, ívelő, majd megtörő formákig; az építésen túli hét érzékszervre ható világba. Ez nem új irányzatok követését jelentette, hanem egy önálló, karakteres hang megjelenését.
Sokoldalúsága, történeti és kortárs építészeti műveltsége a valós kulturális értékvédelem égisze alatt munkáiban is manifesztálódott, többek között abban, ahogyan a műemlékek megújításához nyúlt. A matériához való kézműves és iparművészeti szintű kötődése, az anyaghoz és a racionalitáshoz kötődő gondolkodása pontosan kifejezte az életfilozófiáját. Ahogy G. B Shaw fogalmazott: „A tükörrel az arcunkat, a műalkotásokkal a lelkünket látjuk.”
A külföldi lét és munka, a szabadság érzése, ezen a szellemi úton, az emergens folyamatot erősítette benne, érezhetően felszabadító hatással volt rá. Hazatérve létrehozta saját alkotó műhelyét, az N&n építészirodát és mellette a galériát, ahol kibontakoztathatta polihisztor lényét. Támogató társaival, barátaival, a közösségi élet és összművészeti kísérlete indult. Nagy kalandja ekkor indult, ez a hely fogalommá vált. Egyszerre volt otthonos és nyitott szellemi műhely. A látszólag szűk, sötét csőszerű tér, az emberi és zenei hangzások révén a végtelenbe tágult.
Így formálódott az az élettörténet, mely a FUGA-hoz már tapasztaltan és bölcsen vezetett.
Szakmai közéleti tevékenységében fontos állomás volt az N&n Galéria és az ott létrehozott Molnár Farkas-díj, vagy Zalotay Elemér életművének gondozása is, jelentős hatással volt más szakmai mozgalmak, csoportok alakulására. A kortárs építészet és összművészetek együttes bemutatásával egy különleges és unikális színtérré alakította a FUGA-t. A két utóbbi nagyobb sorozat, a Mikrokozmosz és a Makrokozmosz pontosan tükrözi Bálint lényét. A helyet működtető, ott kiállító és előadó művészeknek köszönhetően csodálatos összhangzás jött létre.
Bálint ez által él. Ahogyan mindig is élt, Periklész szavait követve: „A boldogság titka a szabadság, a szabadság titka viszont a bátorság.”