Szöveg: Szegő György

Török Péter Ybl- és Príma Primissima-díjas tájépítész hosszú küzdelem után elhunyt. Elsősorban váraink, történelmi városaink kortárs szemléletű központi tereivel, kertterveivel és rekonstrukcióival hozta létre kiemelkedő életművét. Fontos volt számára, hogy ezek ugyanakkor jól használható közterekként, a kerthasználat lényegi pihenő funkciójával is rendelkezzenek.

Művészi színvonalon formálta meg, amit széleskörű, interdiszciplináris kutatásai alapján, professzori módon prezentálni is tudott. Meggyesi Tamás értő méltatása szerint Török Péter szemlélete „szorosan kapcsolódik a kert és a tér eredendően szakrális dimenziójának újraértelmezéséhez (…) tervei olyanok, mint amikor egy közösség mandalát rajzol vagy épít egy nagyobb asztalon, és ezzel megidézi az életüket biztosító spirituális erőket.”
Török Péter 1958-ban született, és 1982-ben szerzett diplomát a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti Karán. Közben részt vett Pietro Porcinai (Carlo Scarpa tájépítésze) firenzei vándoriskoláján. Dolgozott a VÁTI Műemléki Irodáján, tanított a BME Építészmérnöki Kar Lakóépület-tervezési Tanszékén és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén.
A történelmi terek és parkok térségében szobrászokkal közösen készült alkotásainak száma 45. Ezen kívül számos kisarchitektúra, plasztikai terv önálló tervezése kapcsolódik a nevéhez. Egyszerre volt tanár, tudományos kutató, építész és szobrász is. 1997 után az Artboretum Kert- és Szépművészeti Társaság Kft. ügyvezetőjeként is szublimálta eredeti mesterségét.
A 2009-ben elnyert Ybl-díjához tartozó méltatások száma is több mint imponáló. A laudáció így összegez: „Tervezői tevékenysége a történeti értékű városközpontok tereinek rekonstrukciója és új épületek környezetének kialakítása körében egyaránt különleges minőségű, nemzetközi szinten is figyelmet és elismerést kiváltó. Azzal, hogy a környezeti elemeket a térhatároló építészettel azonos jelentőséggel alakítja ki, a városi környezetet a maga teljességében, sokoldalúságában emeli magasabb szintre. Munkássága országos szinten is ösztönző hatást váltott ki a városi terek művészi igényű megújítása és szerepük felértékelése irányába. ”
Maga Török Péter a 2012-es Prima Primissima-díj átadásán így fogalmazta meg ars poeticáját: „…a kert eredendően szakrális fogalom. Őse talán a tisztás, ami az otthon archetípusa, ami befogad, és védelmet nyújt. A kaotikus, rendezetlen és állandóan változó környezettel szemben a centrum, a rendezettség és az állandóság képviselője. Emellett a kert az Éden, a boldogság szigete is, ahol az ember nem csak megpihenhet, hanem földi életének beteljesülését, az öröklét ígéretét képviseli. A középkorban népszerű »hortus conclusus«.” Ez nem az igazgatás zárt kertje, ama zsoltárra utal, amelyik megjósolta a Megváltó születését. A szakrális értelemben kert: védelem és megszentelés.”
„Ez pedig a város szempontjából valódi áldás. Centrális kompozícióik ellenére – vagy talán éppen ezáltal – az ott élők védelemre, otthonosságra és melegségre találnak. Ez pedig a legnagyobb, amit egy kertépítész a városnak adhat. Tata főtere például jellegzetesen nem szabályos, hosszúkásan elnyúló tér, aminek északi felén, a Városházával szemben jelöli ki a mandala helyét, miközben a kompozíció organikusan épül bele a tér szövetébe: határait maga a beépítés adja. Orosháza főterén ezzel szemben az egyébként is szabályos alakú tér közepén is van a mandala, de ezt városfaléként négyzetesen keretezi három sétány-gyűrű, míg ezek sarkai maguk is mini-mandalák. A kalocsai Érseki Palota kertjében ismét a kerek és négyzetes formák mandalára emlékeztető kompozícióját látjuk, de a sarkokat különleges, bástyára emlékeztető alakzatokkal jelöli meg” – írja munkáiról Meggyesi Tamás. Újra őt idézem a búcsúhoz: „A mandala a keleti világképben egy olyan ősszimbólum, ami a lét abszolút, bennünk is aktuális központjára utal, formailag pedig a körös és négyzetes formák, vagyis az ellentétek egységére, és azok integrációjára épül. Buddhista közösségekben néha napokig dolgoznak zárt helységben egy ilyen bonyolult, színes rizsporból készülő mandalán, de amikor kész van, hirtelen huzatot csinálnak, és a szél elviszi a gondosan kiépített formákat: a mandala feloszlik. Hogy arra emlékeztesse készítőiket, hogy a világ mulandó.” Hogy talán legszebb munkái csak tervekben maradtak ránk, az nagyon fájt Péternek, és nekünk, tisztelőinek, az adott közösségeknek is fájdalmas mulandóság. Munkássága, személyisége az épített környezet hétköznapi valóságából nagyon hiányozni fog.
Nyugodj békében, Péter.