Vámossy Ferenc Ybl- és Széchenyi-díjas építész, építészettörténész, egyetemi tanár, 2020 április 10-én elhunyt. Tanár és kutató volt egyszerre. Mert olyan időben állt a katedrára, amikor, a 20. századi modern építészet pozitív értékelése hosszú időn át tabu volt: az előző háborús és szocreál évtizedekben „elfelejtették”. A Műegyetemen diavetítésekkel illusztrált előadásai nóvumként hatottak. Hosszú időn át vállalta ezt a feladatot, amíg végül tanítványai is részt nem vállaltak. Így folyamatosan követte a világ kortárs építészetének alakulását, ennek nagy hatású magyarországi kutatója lett – számos egyszerre tankönyvként használt, de a széles közönséget is vonzó kötettel. Őszinte tanári érdeklődése mellett lett az MTA doktora. 1930-ban született Szegeden, tíz éves volt, amikor a családjával Budapestre költöztek. 1952-ben szerzett diplomát a Műszaki Egyetem Építészkarán. Több év szakmai tapasztalat után visszament a Műegyetemre, oktató és tudományos munkatárs lett. Az általa alkotott, mennyiségében és színvonalában is kivételes magyar nyelvű szakirodalom ma is a 20. századi építészet kutatásának alapműve. 1963-tól a Műegyetemmel párhuzamosan az Iparművészeti Főiskolán is tanított, 1965-ben doktori fokozatot szerzett. Aki a 20. század hazai építészetének bármely szeletéhez nyúl, a klasszikus moderntől a szocreálon át az organikus iskoláig, a posztmoderntől a high-tech vagy a vernakuláris irányokig, az lényegében Vámossy sűrű, de közérthető, ráadásul bibliográfiával és képekkel, adatokkal és személyes emlékekkel is bőven ellátott könyveiből fog tájékozódni. Az is biztos, hogy az általa kinevelt építészek, akár a Műegyetemen, akár az Iparművészetin, vagy a hetvenes évek elején az általa vezetett Fiatal Építészek Körében kerültek a szakma közelébe, gesztusaikban őrzik Vámossy szellemiségét, azt a hatalmas muníciót, amit tőle kaphattak.