Leopold Múzeum, Bécs, 2014. május 9 – szeptember 15.

Szöveg: Szegő György

Marko Lulič: Sarajevo 1984

Száz évvel a szarajevói merénylet után a bécsi Leopold Múzeum gyűjteményeiből és az Osztrák-Magyar Monarchia K. u. K. hadserege haditudósító-egysége művészsajtósainak, valamint az egykor ellenfél országok kortárs alkotóinak műveiből válogatott 280 munka szívszorító centenáriumi kiállítást eredményezett. A haditechnika fejlődésével addig nem látott módon őrjöngő Nagy háborút egész Európa őskatasztrófaként élte meg. Ausztria 9 millió katonája között – az akkori lélektani hadviselés részeként – olyan haditudósító egységeket is szerveztek, amelyben a képzőművészeknek kulcsszerep jutott. Az osztrák múltszázadfordulós művészet legjelentősebb alkotói, Schiele, Klimt és Kokoschka mellett a tárlat legmegrázóbb képeit a kevésbé ismert Albin Egger-Lienz, egy dél-tiroli festő készítette. Nagyméretű vásznai a középkori haláltánctéma 20. századi expresszionista változatai. A modern háború rettenetének „demokráciájáról”. Nem egyet közülük később az Olaszországba szakadt országrész szimbólumaként képes-levelezőlapokon is terjesztettek.
Ugyancsak kevéssé ismert művésze ennek a kornak Anton Kolig, az ő képei a kiállítás igazi meglepetései. És neki érdekes kapcsolatai is vannak/voltak a Clemanceau családdal és Berta von Zuckerkandl újságírónővel, aki a boldog Ausztria legjelentősebb művészszalonjának házigazdája volt. A kiállítás az ő levelezésükön túl is számos dokumentummal idézi meg azt a szorongó életérzést, amit a békeidőkből hirtelen a halál előszobájába szakadó barátok és szeretők megéltek.
A kiállítás rangját emelik Koloman Moser és Herbert Boekl képei. A birodalom szétesését és vele milliók életének tragédiáját szinte szimbolikusan fejezi ki Egon Schiele rajza, amit Klimt halálakor, 1918 februárjában a halálos ágyánál készített, hogy nem sokkal később őt és feleségét, képeinek világhírű idollá lett modelljét is elvigye a spanyolnátha. Klimt 1914-es „Vak anya” című váteszi „halálba-születés” képe az alkotók és a birodalom sorsában is beteljesült.
A mai román, szerb, orosz kortársművészek meghívása béke-mágia. A legközérthetőbb talán a bosnyák Marko Lulic „Sarajevo 1984” című szó-szobra a Leopold Múzeum homlokzatán – az 1914/Gavrilo Princip, 1984/téli Olimpia, végül a 1990-es évek/Sarajevo népírtó háborúja – asszociációsor magáért beszél. Egészen a szeptemberi zárásig ott lesz: „míg le nem hullnak a levelek”. Utóbbi a császár üzenete volt, azt ígérte, addig lesznek távol a katonák… Van művész, aki az egykori sziklába vájt lőállásokat, a földben kígyózó százéves lövészárkok mai rajzát fényképezte le. Egy árkot, ami a kultúra és a barbárság határa inkább időben, mint térben.
(Az kicsit furcsa, hogy a birodalom kilencmillió katonájára hivatkozó tárlat művészei között a korona többi országának művészeivel a kiállítás nem foglalkozik. De a Leopold sajtónapján beharangozták a „Ujjongás & nyomor – Élet a Nagy Háborúban” című Schallaburgban, az „Élet a háborúval – Felső-Ausztria a világháborúban” című Linz Schloss-Múzeumban, illetve a ”Háború Trauma, Művészet” című Salzburg Múzeumban nyíló tárlatokat – talán majd ott…)