National Building Museum, Washington, 2015. január 24 – augusztus 30.

Szöveg: Pálinkás Edit

Kiállítási enteriőr. Fotó: Kevin Allen

A BIG dán építésziroda immár másodszor foglalja el a nyári hónapokra a washingtoni építészeti múzeum csarnokát. 2014-ben útvesztőt építettek az egyik oldalsó szektorban, idén azonban egy más karakterű, sokkal inkább a kulisszák mögé tekintő kiállítást láthatunk, amely szokatlan módon használja fel a múzeum adottságait. A múzeum épülete az installáció szerves részét képezi, hiszen a kiállítás útját a csarnok árkádívei határozzák meg. A második emeleten minden ívbe – a csarnok terébe nyúlva – egy-egy objektet helyeztek, amelyek közül több mint hatvan épületmakett. A térbeli installáció egyfelől kiemeli a tárgyakat, másfelől biztonságos elhelyezést nyújt ezeknek. Ahogy Bjarke Ingels a múzeum számára készült interjújában hangsúlyozza: a kiállítást végigjárva olyan, mintha egy Föld körüli utazáson vennénk részt. Legfontosabb célja annak megismertetése a látogatókkal, hogy az építészet nem zárt laboratóriumban történik, hanem a létező adottságokhoz igazodó, azokra reflektáló munkát jelent. A legfontosabb körülmény pedig nem más, mint az éghajlat. A kiállítás a trópusi éghajlati területekre tervezett épületekkel indul, ahol az építészet erősen reflektál az extrém viszonyokra. Az irodaházak energiafogyasztása trópusi körülmények között nagyon magas, ezért a shenzheni irodaház tervezésénél két dologra koncentráltak: a közvetlen napfénytől való védelemre és a belső levegő párátlanítására. A vízszintesen és függőlegesen egyaránt hajlított homlokzatnak köszönhetően zárt és nyitott részek váltakoznak a homlokzaton, ezek jobban szigetelnek, termikus napenergia paneleknek adnak helyet, illetve blokkolják és visszaverik a közvetlen napfényt.
Továbbhaladva a kontinentális éghajlat felé, az időjárás szerepe háttérbe szorul, és inkább a kontextus, az örökség és a gazdasági szempontok kerülnek a tervezés fókuszába. A helyi problémák kezelésére irányuló megoldások egyik szemléletes példája a Koppenhága külvárosában épült Mountain, ahol az építészeti program kétharmad részben egy parkoló megvalósításáról, és csak egyharmad részben lakásépítésről szólt. Ezt az ellentmondást feloldva a BIG egy tizenegy szintes beton „hegyoldalt” tervezett, tetején kis lakásokkal, zöldtetővel és fenntartható technológiai megoldásokkal.
Hűvösebb területekre érve ismét minden az éghajlatról szól, és a szélsőséges viszonyokhoz igazodva zárt formák jelennek meg, mint a Grönlandi Nemzeti Galéria tervénél. Ezt továbbfejlesztve, a Koutalaki Sí Központ négy tömbjének egymásba csavarodó elhelyezése az épületek között szélvédett teret hoz létre, a tetőszerkezet szolid íve pedig a környező táj vonalait ismétli, egyúttal épített sípályaként funkcionál. Az épület tehát az éghajlatban rejlő összes potenciált kihasználja. Hasonló sípálya készül a koppenhágai Amager erőmű tetejére is, amely egy spontán módon extrémsport központtá alakult ipari negyedben helyezkedik el. Így gazdaságilag, környezetvédelmileg és társadalmilag is előnyös kombináció jöhet létre.
A felvillantott példák is mutatják, hogy a rendkívül gazdag kiállítási anyag az építészet összetettségét, annak mozgatórugóit és sokrétű befolyásoló tényezőit járja körül egyetlen építésziroda egy évtizedes munkáján keresztül. És mindezt úgy teszi, hogy a BIG filozófiája magában az installáció kialakításában is látványosan tükröződik.