Kepes Intézet, Eger
2013. szeptember 21 – december 31.

A neves építész eddigi életművét összegző tárlat egyik érdekessége, hogy nemcsak fotókon, tablókon, grafikákon, maketteken keresztül mutatja be az alkotó félszáz kiemelkedő épületét, hanem látványos multimédiás eszközökkel is. Rendhagyó módon a kiállítás maga is egy megformált alkotás, olyan egyedi installációkkal, melyek révén a látogató élményszerűen ismerheti meg ezt a nemzetközi viszonylatban is jelentős építészetet.

Megnyitó: 2013. szeptember 21.

A tárlathoz számos kísérőrendezvény kapcsolódik (múzeumpedagógiai foglalkozások, tárlatvezetések), melyek közül kiemelkedik a Mai magyar borászatok című konferencia. A 2013. szeptember 28-án tartott egész napos, nyilvános tanácskozáson nem csupán neves építészetkritikusok vesznek részt, de erre az alkalomra Egerbe várják a kortárs magyar építészet legjelentősebb alkotóit és több neves borászt is. A konferenciát borkóstolóval egybekötött zenés program zárja. Szintén nagy érdeklődés várható 2013. október 22-én, az Építészet és irodalom című irodalmi esten, amelyen – mások mellett – Nádas Péter és Térey János olvas fel műveiből.

Az épülő Kreinbacher Pezsgőpincészet, Somló. Fotó: Bujnovszky Tamás

Ekler Dezső, a léptékváltó

Ekler Dezső a 80-as évektől kezdődően meghatározó szereplője a magyar építészetnek, de nemzetközileg is a legnevesebbek között jegyzik, amit – több más mellett – jól példáz, hogy egyetlen közép-európai építészként hívta meg a világhírű Alessi cég „Tea & Coffee Piazza” projektjébe a kortárs építészet legnagyobb sztárjaival együtt (David Chipperfieldtől Toyo Ito-n át Zaha Hadidig). A Disznókő Borászat főépülete és traktorgarázsa, melyek azóta a borászat-építés megkerülhetetlen alkotásaivá váltak, vagy a Nagykállói Népművészeti Tábor építészeti műtárgyai sajátosan magyar, a népi kultúrából építkező formavilágukkal, ugyanakkor elvont kompozíciós eljárásaikkal, letisztultságukkal nem véletlenül keltettek feltűnést, s szereztek nemzetközi hírnevet alkotójuknak. Ekler első, ikonikussá vált épületei még Makovecz Imre közvetlen hatását tükrözték. Tehetséges tanítványként (és jó értelmezőként) úgy sajátította el a mester építészeti gondolkodásmódját, formakompozíciós törekvéseit, hogy közben egy szuverén alkotói világot hozott létre. Az utóbbi évtized alkotásai látszólag eltávolodtak a kezdetben meghatározó makoveczi gondolkodásmódtól, a szervesnek és természetinek tekintett alkotás-eszmény stiláris jegyeitől, valójában azonban Ekler építészetét ma is az organikus világ összefüggéseinek problémái hatják át, és ugyanaz, az ember testi-szellemi egységére alapozó látásmód működteti. Az eddigi életmű összegzésének tekinthető somlói Szent Ilona Borászat épületei például dombszerű, áramlásra építő formavilágukkal szintén a föld, az anyaföld igézetében születtek: az ember természethez való tartozásának biztos tudásában rajzolják Magyarország legújabb építészeti térképét. Eklerre – Makovecz munkássága mellett – megtermékenyítően hatottak Aldo Rossi és Steven Holl házai, gondolatai is, hogy csak a legmeghatározóbbakat említsük. Építészetének egyedisége és nagyszerűsége éppen abban áll, hogy az elsajátított tudásanyagot mindig képes tovább bővíteni sok-sok stiláris és elvont – filozófiai, elméleti, kultúrtörténeti – reflexióval. Ilyen módon komplex, a hely szellemét, történeti kontextusait éppen annyira szem előtt tartó épületek születnek, mint amennyire a befogadót erőteljes hatásuk révén esztétikailag is felkavaró, akár metafizikai mélységek felé is megnyíló, kortárs művészeti alkotások. Mindebből szükségszerűen következik, hogy Ekler épületei „sokfélék”. Ez a sokféleség nem is elsősorban a külső hatásokra való nyitottságból adódik, hanem inkább abból a nagyfokú alkotói szabadságból, amellyel megbízásaihoz nyúl, amelynek révén képes felülemelkedni mind a topológiai, mind a kulturális, mind a gazdasági kötöttségeken. Építészek közül csak a legnagyobbak sajátossága a belső szabadságnak ez a fajta szuverén kifejeződése, művészeti formákban való megnyilatkozása. Az ekleri épületek e szuverenitás eredményeképpen tudnak költőiekké válni: stiláris jegyeik révén sajátos poézist engednek érvényesülni. Ezek a stiláris jegyek a legelső épületekben ugyanúgy jelen vannak már, ahogyan a legutóbbiakban is megfigyelhetők, ezáltal válnak beazonosíthatókká, felismerhetőkké. A kiállítás többek között arra vállalkozik, hogy ezeket a formai sajátosságokat felmutassa, genealógiai narratívájukat felrajzolja a látogató előtt.
Ekler Dezső építészetét tovább karakterizálja „gondolkodó” mivolta: házainak koncepciója ugyanis legtöbbször egy központi gondolat működésbe lépéséhez kötődik. A gondolat azonban sohasem önmagáért való, mindig valamilyen más vonatkozás, adottság felől érkezik, ilyen módon az „összefonódás”, a kiazmus határozza meg. A kiazmus – a Merleau-Ponty-féle meghatározás, azaz a kölcsönös egymásba ékelődés értelmében használva a kifejezést – jelentheti az épített formának a természet erőivel, valamint a természetben fellelhető anyagokkal való összefonódását, de jelentheti a már meglévő, épített környezettel folytatott szüntelen párbeszédét is. Eklernél különösen hangsúlyos az, ahogyan felmutatja az épített formáknak az elmében meglévő képmásokkal való összefonódását, melyek lehetnek akár elvont ideák is (ilyen például az Alessi felkérésére készített ezüst teáskanna esetében a család eszméje). Mindez nem független Ekler Dezső teoretikus munkásságától, amely közismert a szakmában: az alkotás mellett építészetelméleti, építészettörténeti, városszociológiai kutatásokat is végez, egyetemeken tanít. Legeredetibb teóriája a nagyítás elmélete, mely szerint az építészeti mimézis mindig is nagyító eljárásoknak engedelmeskedett. Ennek a belátásnak sajátos művészeti megfogalmazása nyilatkozik meg számtalan épületén, épülettervén. Házainak konceptuális volta a nagyítás direkt módon történő, közvetlen felmutatásában áll: a nagyítás eszméjének „kitakarása” révén tulajdonképpen a tudatban meglévő képmások eredeti formáit, természeti mintáit engedi felismerhetően megjelenni. Így lesz az élményszerűen bejárható emlékmű-épületből lyukas 56-os zászló, a könyvtárból egymásra helyezett könyvhalom, vagy – egy meghatározó archetípust felidézve – a családi házból hajó.
Ekler Dezső építészetében végső soron mindig léptékváltásról van szó. Mert nemcsak a nagyítás építészeti-mimetikus eljárása miatt jön létre átlépés egy másik, más mértékegységekkel rendelkező perspektívába, hanem a gondolat univerzumából, a lélek láthatatlan horizontjáról is áthajlás történik: a láthatatlan ideák úgy öltenek testet kőbe, fába, üvegbe dermesztve, igazi építészeti poézist teremtve, hogy közben az összeköttetés szüntelenül fennmarad anyagtalan és anyagi világ között.

Széplaky Gerda
kurátor